2011. 10. 22. Szombati meditáció Székely Kinga Réka
Mint ahogy a csatorna csepegése mélyebb és mélyebb árkot ás a földbe, az én lelkemben is – a türelem még meglevő talajába – egyre mélyebb árkot ás a félelem, amikor szombat délelőttökön a jehovisták csapatai ellepik a falut. Találékonyságukra vall, hogy változatos formációkban jelennek meg. Volt már két szépen öltözött, nyakkendős ifjú, volt már hasonlóan szépen öltözött ifjú pár, voltak tisztes öreg mamák, voltak modernül öltözött ifjú asszonyok, akikről mellesleg azt hittem, hogy biztos megint valamilyen felmérést végző szociológusok, voltak kisbabát karjukon cipelők, kisbabát kocsiban tologatók. Már csak fürdődresszben kell megjelenjenek vagy székelyruhában, és akkor elmondhatják magukról azt, hogy mindent megpróbáltak.
Szidom magam, hogy ezt nem szabad, miért vagyok ilyen türelmetlen én, aki fennen hirdetem a vallásos türelem Istentől való voltát.
Rendszerint a papilak emeleti szobájának ablakából nézem készülődésüket, ahogy kiszállnak az autóból, ahogy elszántan egymásra néznek, és nekivágnak a számukra idegen házaknak, ajtóknak, embereknek.
Kivételes alkalmakkor mint egy vadászkutya körbeszagolom az autójukat, bekukucskálok rajta, és megkönnyebbülten nyugtázom, csak olyan rend és tisztaság lakózik ott, mint az én autómban is. Aztán mint egy spicli, mint egy rossz emlékű szekus, röntgen szemekkel kérdem híveimet a következő napon: nos, hogy telt a szombat?! Nem álltunk át – jön a lecsupaszítóan egyenes válasz, mert tudják, hogy mitől rettegek.
A hit Isten ajándéka – papolom, végülis ha nagyon át akarnak állni, ha valóban ott találnák meg lelki nyugodalmukat, nem ítélhetem el őket.
Tudom, hogy túl magasan tartjuk az átugrásra biztató lecet, amit felemelünk a hívek elé. Tudom, hogy alkalmakként én is beütöm a fejem abba a lécbe.
Légy Istent szerető és embert tisztelő. Fogadd el a másként imádkozókat, mert az Istenhez vezető út más tájakon is lehet épp olyan szent, mint amilyen szentnek hisszük a mi unitárius lelkiségünket és vallásosságunkat.
Légy türelmes és légy együttérző.
Élj erkölcsösen és mégis szeretetben.
Alkoss, építs, segíts.
Beismerem, hogy néha elfáradok és azt kérdezem Istenemtől: mikor lehetek már egoista, önszerető és önimádó? Mikor nézhetem már le a babonás tévelygőket?
Milyen félelmetes a felismerés, hogy minden lehetek, és csakis a bennem lobogó hittől függ, hogy milyen leszek.
Szombati, hittérítőket szaglászó meditáció kérdése az, hogy a megtalált hit igazságát hirdetni hódítás-e vagy hivatás?
Ha egyszer majd bekopogtat hozzám egy fürdőruhás jehovista tudni fogom, hogy nekem is indulnom kell kopogtatni idegen falvak kapuin és ajtóin, elszántan osztogatni az üdvösséget és a kárhozatot mindenkinek.
Addig csak szeretni fogom azokat, akiket rám bízott a gondviselés. Ez kevés?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése