Demeter Sándor Lóránd: Keskeny utak titkai

2010. 08. 20.	Keskeny utak titkai	Demeter Sándor Lóránd
Van egy kutyánk. Fajtája magyar vizsla. Neve Rózsa. Nagy mozgásigényű kutya. Futtatásai során egy idő után azt figyeltem meg, hogy mindig, amikor kiérek vele a határra, valami megváltozik bennem, hogy másként érkezem haza, hogy jobban tudok figyelni, és döntéseket hozni, hogy nyugodtabb vagyok. Elkezdtem ellenőrizni magamban, hogy mi változik és miért? Azt figyeltem, hogy mi történik, amikor odamegyünk? Egy délután, amikor félig esős időben haladtunk kifele Rózsával, és a vizenyős részeket kerülgetve az ösvényt kerestem, akkor hirtelen, mint egy jelzőlámpa kigyúlt bennem Jézusnak az a bizonyos utas tanítása: a szoros kapu az üdvösségre vezet, Isten Országába; a széles pedig kirekeszt Isten Országából. Azt hiszem, hogy akkor, azon az ártatlan sétán értettem meg igazán, hogy a széles utak mindig egyenesek, könnyű rajtuk járni, és belevezetnek valamibe, rendszerint kátyúba, ahol az ember elfeledkezik a küldetéséről, az énjéről, az istenképűségről. A széles utakon mindig sok az ember, nagy a zaj, eltompulnak az érzékszervek: nem érzi az illatokat, nem hallja a finom hangokat, megzavarosodik a látása. A keskeny utak kacskaringósak és mindig valamiből kifele tartanak. A keskeny utakon az embert először elkezdi idegesíteni a csend, aztán magányosnak érzi magát és rendkívül egyedül. Majd kezdi érezni az illatokat, hallani kezdi a kipattanó rügyek hangját, tisztulni kezd a látása és az ég, amely addig elejtette színét, lassacskán újra kék lesz. És a vándor egyszer csak megsejti miért is küldetett, és visszatalál az Ő Istenéhez, aki magához öleli és pajkos mosollyal ennyit mond: „Én az Úr vagyok a te Istened, arra tanítlak, ami a javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell.” (Ézs 48:14)