2010. augusztus 12., csütörtök

Farkas Dénes: Sofőrök között a legjobb pap

2010. 08. 12.


Sofőrök között a legjobb pap


Farkas Dénes



Homoródkarácsonyfalván 1996-ban ünnepelték a torony építésének 500. évfordulóját. A templom ekkor már 700 éves volt.
Lakatos Gyula akkori lelkész egy nagyobb szabású ünnepély keretében emlékezett meg a jelentős évfordulóról. Ünnepi szónoknak meghívta Dr. Szabó Árpád akkori főjegyző atyánkfiát, és nekem azt mondta, hogy ha már te hozod autóval, akkor megkérlek, hogy az úrvacsorai ágendát te mondjad.
Megérkeztünk harmadik harangszó előtt, már gyülekeztek az atyafiak a templom előtt. Sokan hazajöttek messzi idegenből is, mert egyben falutalálkozó is tartatott.
Látták az emberek, hogy a kormánykerék mellől szálltam ki. A lelkészi lakáson egykettőre átöltöztünk, és mentünk a templomba, ahol mindenki végezte a rá kiszabottakat.
A főjegyző után elmondtam az úrvacsorai beszédemet, kiosztottuk a kenyeret és bort. Minden a megszokott rendben zajlott. Amikor kijöttünk a templomból megkoszorúztuk Sziszi királyné emlékművét. Ahogy ballagtunk az emlékmű felé, mely a cinterem alsó részében van, hallom, hogy az egyik atyafi azt mondja a másiknak, hogy „annyian hazajöttünk, hogy még a sofőr is osztotta”. Na ugye, hogy minden lehetséges a hívőknek?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése