2010.08.05. Azonos ritmusban Lakatos Csilla
A keresztény ősgyülekezetnek az lehetett az egyik vonzereje, hogy ott mindenki számított. Mindenki résztvett a gyülekezeti életében, s a hangsúly mindig azon volt, ami összekötötte, nem pedig elválasztotta a tagokat. Úgy tudtak egy közös cél érdekében összegyűlni, hogy tiszteletben tartották a másságot, s mindenki a maga tehetségével volt jelen.
Ha van még vonzereje a keresztény gyülekezetnek, akkor ez ma is hasonló lehet: tisztelni egymást, megbecsülni egymás munkáját, egymással békességben élni. De inteni a tétlenkedőket, biztatni a bátortalanokat, egymást felkarolni, egymáshoz, mindenkihez türelmesnek lenni, a rosszért nem rosszal fizetni, hanem mindenkor a jóra törekedni egymás és mindenki iránt. (1Tessz 5,12-15)
Mind közül a tétlenkedők intése ragadta meg a figyelmemet. A tétlenkedő, azaz az eredeti szó szerint ataktúsz. Könnyen felismerni benne a taktus szót, ami ütemet jelent a zenében. Akik valamilyen okból kiesnek a taktusból, azaz ütemtévesztettek lesznek, ők bizony veszélyeztetik az összritmust. Talán őket kellene segíteni az újrahangolásra, hogy visszataláljanak az alapritmushoz. Mert a hang magassága, színe, erőssége, tisztasága sokféle lehet, de a ritmus csak egy. Sokféle taktus diszharmóniához vezet.
Amikor az egyik leggazdagabb német Hansa-városnak, Lübecknek a falait építették, az egyik kapura a következő feliratot írták: Concordia Domi foris pax, ami magyarra így fordítható: Benn egyetértés, kívül béke. Természetesen ezt feltételesen is lehet, sőt kell érteni. Ha belül, a házban, a falakon belül egyetértés, közös ritmus van, akkor ez kisugárzik, és békét eredményez kint, a falakon kívül is. S a kisugárzás ma is vonzó a harmóniára, a keresztény gyülekezet alapritmusára, azaz Istenre vágyó ember számára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése