2011. február 15., kedd

Csécs Márton Lőrinc: Cím nélkül

2011. 02. 14. Cím nélkül Csécs Márton Lőrinc

„Sárón nárcisza vagyok én, a völgyek lilioma. Mint liliom a tövisek közt, olyan kedvesem a lányok közt. Mint almafa az erdő fái közt, olyan szerelmesem a legények közt. Árnyékában vágyom ülni, gyümölcse édes ínyemnek. Elvitt engem a borozóhelyre, melynek jelvénye a szerelem. Erősítsetek aszú szőlővel, üdítsetek fel almával, mert a szerelem betege vagyok! Bal karja a fejem alatt, jobbjával átölel engem. Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai, a gazellákra és a mező szarvasaira: Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja! Szerelmesem hangját hallom! Jön már, ugrálva a hegyeken, szökdelve a halmokon. Mert olyan szerelmesem, mint a gazella, mint a fiatal szarvas. Itt áll már falaink mellett, benéz az ablakon, betekint a rácsozaton. Szerelmesem így szólított meg: Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már! Nézd, vége van a télnek, elmúlt az esőzés, elment” Énekek 2,1–11

1. Jelezz vissza, értékelj! Rangsorolj!

2. Fogadd el őt magadnak egészen azzal együtt, ami elszakít tőle. Ne légy a börtöne!

3. Ne engedd szerelmedet szeretetté szelídülni, dolgozz érte! Meglásd a fektetett erőfeszítés kamatostul megtérül.

4. A jeles napokat, évfordulókat szenteld meg!

5. Tiszteld az érzéseket! Beszélgess! Hallgass!

6. Kerüld mindazt, amiről úgy érzed, hogy megöli a szerelmet.

7. Ne csalj! Felejtsd el a folyamatos kritikát!

8. Ne lopd meg a társad! Fogadd el a változást és a növekedést!

9. Légy őszinte!

10. Légy szerető, barát, de irigy vetélytárs ne!

„Sárón nárcisza vagyok én, a völgyek lilioma. Mint liliom a tövisek közt, olyan kedvesem a lányok közt. Mint almafa az erdő fái közt, olyan szerelmesem a legények közt. Árnyékában vágyom ülni, gyümölcse édes ínyemnek. Elvitt engem a borozóhelyre, melynek jelvénye a szerelem. Erősítsetek aszú szőlővel, üdítsetek fel almával, mert a szerelem betege vagyok! Bal karja a fejem alatt, jobbjával átölel engem. Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai, a gazellákra és a mező szarvasaira: Ne keltsétek, ne ébresszétek föl a szerelmet, amíg nem akarja! Szerelmesem hangját hallom! Jön már, ugrálva a hegyeken, szökdelve a halmokon. Mert olyan szerelmesem, mint a gazella, mint a fiatal szarvas. Itt áll már falaink mellett, benéz az ablakon, betekint a rácsozaton. Szerelmesem így szólított meg: Kelj föl, kedvesem, szépségem, jöjj már! Nézd, vége van a télnek, elmúlt az esőzés, elment” Énekek 2,1–11

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése