2011. 02. 04. Egyszer, kétszer, hányszor? Lakatos Sándor
Vita az írás kapcsán az erdely.ma oldalon, a szöveg alatt.
A székelyföldi középiskolások körében egyre gyakrabban lehet találkozni szélsőjobboldali nézeteket valló fiatalokkal. Rendszerint értelmes, jó tanulmányi teljesítményt mutató, diákéletben tevékeny, tehetséges, művészetek és tudományok iránt érdeklődő fiatalokról beszélünk. Jellemző a fekete színű ruházat, bakancs, nadrágtartó, valamint a kopaszság, ritkább esetben a hosszú haj. A hungarista mozgalom elkötelezettjeinek vallják magukat. Tizenhat, tizenhét évesen többet tudnak Horthyról, a nyilasokról, a vasgárdáról, a világháborúkról, az SS-ről és a Gestapo-ról, mint amennyit én valaha is szerettem volna megtudni.
Etika óra keretében a háborúk kapcsán a népirtások kérdésével, a szélsőséges mozgalmak morális megítélésével is foglalkozunk. Természetesen akad, akivel „ütközetet” kell lebonyolítani a fentiekben elmondottak okán. Megtanultam felkötni a gatyát, ha már úgy akarok tanítani, hogy a diák hozzászólhasson a dologhoz. Különben mi értelme lenne?
A minap diákjaim egyéni dolgozatokat mutattak be. Ez alkalommal a dolgozat elkészítésének formai szempontjait és a téma bemutatásának mikéntjét tettük az értékelés tárgyává. Az egyéni munkákról közösen mondtunk véleményt. Az egyik kiselőadás során megtudtuk, idén nyolcvannyolc éve annak, hogy Adolf Hitler Németország kancellárja lett, illetve hatvanhat esztendeje történt, hogy a berlini Führerbunkerben a diktátor öngyilkosságot követett el. A dolgozat központi témája a Hitler ellen elkövetett merényletek összegzése volt. Megtudtuk, hogy a történészeknek összesen negyvenkét Hitler elleni merényletről van tudomásuk. Másfél évtizeden keresztül próbálkoztak méreggel, pisztollyal, kisebb nagyobb időzített bombával, de minden próbálkozás kudarcba fulladt. A legsúlyosabb sérülés 1944-ben, a von Stauffenberg féle merénylet során érte a vezért, de ez is csak egy dobhártyarepedést és néhány karcolást okozott.
Az előadó diák végső megállapítása valahogy így hangzott: vagy a merénylők voltak „pancserek”, vagy nem is akarták igazán a vezért megállítani, vagy lehet, hogy valami isteni csoda mentette meg Hitlert a haláltól. Enyhén szólva ironikus, hogy végül Adolf, a Führer önkezével vetett véget életének. A bemutatás elemzésénél fanyar mosollyal emeltük ki az előadó nagy mondatát is, ami így hangzott: „Egyszer, kétszer lehet, de negyvenkétszer…?!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése