2011. február 22., kedd

Lázár LeventeTolerancia, de meddig?

2011. 02. 21. Tolerancia, de meddig? Lázár Levente

A tolerancia kézenfogva jár a türelemmel. A türelem tudomásom szerint egy emberi képesség, amiből egyeseknek több van, másoknak kevesebb. Úgy hiszem, hogy lehet fejleszteni és tudatosan tágítani a határát. Ezen munkálkodtam, és eltökélten gyakoroltam itt az új világban. Arra gondoltam, hogy milyen jól hasznát veszem majd ennek a gyakorlatnak, hiszen otthon is szükségem lesz a türelmemre. Persze nagyon örültem, hogy milyen türelmes vagyok.

A héten az egyik órán arról beszélt a tanár, hogy az embernek élete folyamán milyen kötődései vannak, és később ezeknek milyen szerepük van az életben. Nagyon tetszett a megközelítése, mert megerősítette eddigi tapasztalataimat, no meg új dolgokat is hallottam. Elhangzott az a mondat is, hogy az emberi lény első kötődése és első szeparációs élménye is az édesanyához kapcsolódik. Elég egyértelmű volt nekem, de jött egy kérdés.

– Nem lehetne ezt úgy fogalmazni az anya helyett, hogy azzal a személlyel, aki táplálja és neveli, mert ez így túl feminin!

Na ekkor dőltem hátra, és értettem meg, hogy a türelmemnek itt van a határa. Eddig tart az én toleranciám. Ám nem így a tanár! Tudomásul vette (nem is nyelt!) és az egészet hihetetlen nyugalommal újramagyarázta kb. egy nyolcéves gyerek felfogási szintjének megfelelően. Mindezt pedig az egész osztály türelmesen végighallgatta. Bennem inkább döbbent csend volt, mint türelem, de hát ez van.

Aztán gondolkodni kezdtem rajta. Végül is lehet élet anya nélkül, apa nélkül, lehet kötődés és leválás nélkül is. Ma már sok minden lehetséges. Csak az én „korlátoltságomban” azt nem tudom elképzelni, hogy az milyen élet, ha lehet életnek nevezni? Vegetáció?ű

Már újra arra a következtetésre jutottam, hogy hát nagyon sokat kell még tanuljunk… a tanártól!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése