2011. 02. 20. Imágó 2. Székely Kinga Réka
A biológia területén az imágó kifejlett, ivarképes rovarat jelent. Az átváltozások pompás teatralitását láthatjuk náluk. Imágónak lenni rovaréknál annyit jelent, mint tökéletesnek lenni. Átmenni a teljes átváltozáson. Képtelennek lenni tovább vedleni. Nincs több új bőr, bura, báb. Csak lepetézni lehet, aztán meghalni. Addig azonban teljes a karnevál.
Szaporodásuk érdekében az imágók gazdaállatokat, avagy gazdanövényeket keresnek, petéiket beléjük ágyazzák, és az így keletkező lárvák azok nedveiből táplálkoznak. A lárvák húsevők, de az imágók nektárral táplálkoznak.
Megdöbbentem. Nemcsak attól akadt el a lélegzetem, ahogyan elképzeltem, hogy az életképes pete, majd lárva egy gazdaállat, vagy gazdanövény nedveit szívja el, hanem attól a felismeréstől is, hogy mi, emberek, sem teszünk másképp.
Nekünk is vannak gazdaállataink és gazdanövényeink, és nemcsak akkor, amikor még az emberi szem számára láthatatlanok vagyunk, hanem akkor is, amikor felnőtté válunk. Sőt, olyan is van, amely mind mindörökké táplál.
Az életet adó nedvet, az életkedvet a Jóisten adományaiból szívjuk magunkba. Az élethez való kedvünk kiapadhatatlan forrása az Isten által nekünk adott életnedű: a másik ember és a természet iránti szeretet. Örökkévaló gazdaállatunk-gazdanövényünk a jó Isten.
Átváltozásaink nem mindig fájdalom-mentesek, mégis kellenek. Létformáinkat tökéletesíteni kell, a lárva és a báb állapotot követnie kell az imágó állapotnak, amikor levedleni való bőrünk már nincs, amikor szárnyaink erősek, amikor képesek vagyunk az élet továbbadására.
Nem állítom, hogy a gazdaállat, a gazdanövény, avagy a nektár létezését mindig észrevettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése