2012. július 9., hétfő

Székely Kinga Réka: Találós kérdések, tévéműsorok

2012. 07. 09.     Találós kérdések, tévéműsorok     Székely Kinga Réka    

Van valami izgalmas, lélekcsiklandozó abban, ahogy az ember a beszéd segítségével rejtélyeket állít fel, találós kérdéseket szerkeszt. Szeretjük meggondolkoztatni egymást. A játék szenvedélye ragad magával, ahogy érthető, helyes szavakkal körbeírunk valamit. A mi logikánk számára olyan nyilvánvaló a válasz, a kérdezett azonban egyre csak töri a fejét, vajon mit akarunk mi tolmácsolni?

Gyermekeim szeretik túllicitálni egymást a találós kérdések terén. Ha már kifogytak a megtanultakból, akkor maguk költenek úgynevezett találós kérdéseket. A négy és fél éves, a legkisebbik, szereti, ha nehéz vagy tiltott szavakat használhat. Végighallgattunk tőle már sok hosszú trágár szófűzért, muszájból. Végül megértette, hogy nem attól érdekes valami, hogy trágár (vagy legalábbis abbahagyta). Az átütő sikert a következő találós kérdésével nyerte el: Mikor találkozik a halott ember a rákkal? Néztünk rá bambulán, ő pedig mindentudó, ám sunyi mosollyal azt kiáltotta: hát amikor a rák is meghal.

Nyomban rászálltam a találós kérdés teológiai lényegére és az örökéletről kezdtem értekezni, a lélek szerinti örökkévalóságról. Ugyanis a tavasz folyamán meghalt a dédi mamájuk és nem telik el nap anélkül, hogy valamit a halálról, az életről, a testről, a lélekről, Istenről ne kérdeznének.

Istennek nincs teste, Isten mindenhol van, nem látható, de érezhető, mint például az illat, próbáltam magyarázni. Erre a legkisebb persze megint a szagról kezdett beszélni, tudniillik, hogy mi a legbüdösebb – kihagyom.

Középső fiúnk azonban elcsípte a magas teológiát és a következő megállapítást tette: Ha Isten nem test, hanem lélek, vagy szellem, és ha mindenek fölött van, akkor úgy nézi a mi életünket, a mi földgolyónkat, mint mi a tévét.

Nyilván meg lehet ezt a kijelentést torpedózni azzal, hogy Isten inkább műsorkészítő, mint tévénéző, ám nekem nagyon tetszett ez a megfigyelés.

Sokszor nézem azokat a műsorokat is, amiket rühellek. Azokat, ahol az emberi butaság, a szűklátókörűség, a kirekesztés, a magamutogatás dívik. Azokat, ahol az ember kivetkőzik emberi méltóságából és azokat, ahol arra uszítanak, hogy aki nincs velünk, ellenünk van, így nincs joga élni e földön.

Nézem ezeket az adásokat és arra gondolok, amit középső fiúnk mondott: Isten is nézi. Vajon mit csinál: átkapcsol vagy megszerkeszt egy velős találós kérdést az ember földi hivatását illetően?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése