2012. 07. 25. Idő Vida Rozália
Nem vagyok nagy sportrajongó, de családom férfitagjai jóvoltából látok, hallok néha valamicskét a mérkőzések közvetítéséből. Tudom, hogy az edző, ha úgy látja jónak „időt” kérhet. Megszakítják a játékot, és megállítják az órát. A megbeszélés ideje alatt nem fogy a játékidőből, és utána ott folytatják, annál az időpontnál, ahol a játék megszakadt. Látszólag mintha két dolog történne, egyrészt megáll az idő, másrészt visszamennek az időben.
Elgondolkoztam, hogy mikor lenne jó nekem megállítani az időt. Biztos nem a fogorvosnál, vagy amikor migrénem van. Gyermekkoromban is csak a vakációk ideje alatt lett volna jó, máskor nagyon vártam már, hogy teljen az idő és nagy legyek. Jó lett volna megállítani az időt, amikor a szerelem rózsaszín felhőjében lebegtem, amikor a gyermekeim babaillatától megrészegedtem.
Jó lenne megállítani az időt egy-egy gyönyörű pillanatban, amikor Isten közelségét megtapasztalom.
Visszamenni az időben, oda, ahol a végtelen biztonságot éreztem gyermekkoromban a családi fészek puha melegében. Visszamenni, hogy megtudjam, miért félek a víztől és a magasságtól. Visszamenni oda, amikor nagyon jó volt, vagy oda, amikor valamit nagyon elrontottam, hogy helyrehozzam.
A sportban is látszat, hiszen amiért megállítanak egy stopperórát, attól az idő nem áll meg, de valamilyen módon mégis zsonglőrködnek az idővel.
Lehet, hogy valahogy mi is megtehetjük. Úgy gondolom, hogy e pár perc erejéig, amíg e sorokat leírtam, én megtettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése