Tófalvi Tamás: Döntéseink

2012. 12. 27	Döntéseink	Tófalvi Tamás
Vitathatatlan, hogy az élet gyakran sodor olyan döntéshelyzetekbe, melyek után akár napokig is  hajlandóak vagyunk azon gondolkodni, hogy vajon jól döntöttünk-e?! Döntéseink önkéntelenül is teljesen szubjektívek, s mindig a döntéshozó felfogását, habitusát, lelkületét tükrözik. Mert a döntés te magad vagy! Mára már minden döntés bizonytalanságot szül az emberben... Talán sosem rakna fészket bennünk a kételkedés, ha nem lennének olyan útitársak, akik velünk, általunk, bennünk akarnak döntést kovácsolni, s a születő élethelyzetben véleményükkel erősítik vagy gyengítik egyéni álláspontunkat. Ha mindenki kívülállóként elfogadja döntésünket, hamar feledésbe merül, de a kételkedők kételyei kétellyé kovácsolódnak kétkedő önmagunkban is! Ezért nem szeret a ma embere meghatározó kérdésekben véleményt formálni, és konkrét állásponton szilárdan megállni. Mert a környezet mindig lassú erjedésként hiteti el velünk, hogy van létjogosultsága a „vajon...” és a „mi lett volna, ha...” kérdéseknek. Hogyha minden döntésünk egy-egy szoba lenne, melybe belépve bezárulna mögöttünk egy ajtó, bátran kiállnánk összes szavunkért, gondolatunkért, cselekedeteinkért. De ezekhez a szobákhoz sokaknak van tolvajkulcsuk és újra, meg újra benyitanak, elbizonytalanítva az embert. Nos, hogyan tudjunk akkor tényleges, jó döntéseket hozni? Két lehetőségünk van. Az első, hogy engedünk a környezetnek, és szinkretista módon ezernyi véleményből pékmesteri tálentummal gyúrunk egyet, s így mindenki megelégedéssel könyveli el, hogy jó döntést hoztunk. A második  lehetőségünk, hogy csukott fülekkel hallgatunk minden elhangzó szót, s fittyet hányva az emberekre, önmagunk döntünk, és önmagunkat ringatjuk napokig a kétkedés ölén. Állítólag van egy harmadik út is, az aranyközép..., de erről sajnos semmilyen információnk nincs...