Albert-Nagy Ákos István: A sztárokról avagy a csillagokról

2013. 03. 02.	A sztárokról avagy a csillagokról	Albert-Nagy Ákos István
Sokatmondó, hogy az emberek manapság mind sztárok akarnak lenni. Nem jó már nekik itt a Földön, létkörülményeik nem kielégítőek. Éppen ezért csillagmagasságokba szeretnének emelkedni, hol – elképzelésük szerint – pénzre, megbecsülésre tesznek majd szert, s ez a szürke élet is a magasból majd teljesen másnak fog hatni: izgalmasabbnak, eseménydúsabbnak, kedvezőbbnek és igazabbnak. Évről évre különböző faktorú csillagok születnek, egyesek hatalmas, vörös óriássá nőnek, „mega sztárokká” duzzadnak, hogy aztán a porondról leszállván törpecsillagokként zuhanjanak vissza a kemény Földre. Tán bele is fúródnak a mélységbe úgy, hogy aztán mozdulni sem bírnak abbéli tapasztalatuk miatt, hogy a problémákkal teli élet a magasban is gondterhelt élet marad. Az embereket lenyűgözik a csillagok, és tán éppen ezért igyekeznek hozzájuk hasonlóvá válni. Azonban bűvös fényüktől megbabonázva, nem veszik észre, hogy a csillagok milyen valótlanul messze vannak a Földtől, mennyire távol állnak a földi ember létének céljától. Elkerüli figyelmüket, hogy ezen a kicsi, fénytelen planétán Isten minden embert fényforrásnak teremtett, hogy a legegyszerűbb módon világítsák be egymás életét. Nem hideg csillagok pazar dicsfényét ajándékozta nekik, hogy saját fényünktől dagadjanak, hanem a barátságos Nap sugaraival töltötte be lényünket, hogy melegséggel forduljanak egymás felé, és bölcs fényükkel világítsák meg egymás életútját, eképpen támogatva egymást. Az emberek mégis-mégis, fényükről megfeledkezve, elsötétült, szürke tekintettel a csillagos ég felé tekintenek és sóvárognak. Elvágyakoznak ebből a létből, valami fényesebb, pazarabb csillagvilágba, ahol az élet majd jobban ki lesz találva. Nem is sejtik, hogy a csillagok is hatalmas csillagmagányban élnek a sötét tengerekben...