Farkas Dénes: Héberóra

2013. 03. 28.	Héberóra	Farkas Dénes
1959-ben néhai Dr. Nagy András Professzor Úr bejött az első héber-nyelv órára, és óra előtt felolvasott egy bibliai verset, majd elmondta a szokásos „A kegyelem Istene tegye áldottá” stb... szabványszöveget, és az Ámen után leültetett. Nagyjából a következő szöveggel indított: Hányan vagytok gyermekeim ezen az évfolyamon 12-en, mondta valamelyik bátrabb fiú, hiszen volt közöttünk két professzornak is és több papnak is gyermeke, kik bennünket (parasztpártiakat) bátorságban és egész látkörüket illetően simán leköröztek. Együtt fogjuk tanulni a héber nyelvet, mely nagyon nehéz. Ennek is az un. arámi változatát, melynek írásjelei a képírások időszakára tehető. Rajzolt is azonnal a táblára egy szálkás betűt, és azt mondta, hogy ez az alef, a héber ABC első betűje, mely azt jelenti, hogy ökörfej, s ez így megy tovább... Ebből a 12 hallgatóból 7-8 meg fog bukni, de semmi baj, mert később azok is megtanulják, mert Kecskeméti professzor azt mondta (az elődje), hogy héber nyelvtudás nélkül lehettek fiaim akár püspökök is, de másodéves teológus nálam egyik sem! Azt is mondta, hogy ha nem tudjuk elvégezni a teológiát, ha pap nem is, de egy jó presbiter még válhat belőlünk. Ilyen hangulatban vezetett be a teológiába a Nagyméltóságú Professzor Úr. Hatalmas egyéniségekből állt az akkori református teológia. Maksay, Borbáth, Juhász, Nagy József, Geréb Pál és nem is sorolom tovább, mert félő lenne, hogy valakit kifelejtek. Mindenikük persze doktorátussal rendelkezett, s nem is akármilyennel, szinte mind külföldön szerezték. Az unitárius, evangélikus teológiát szétverték, de a reformátusok közt nem találtak „kiszivárogtató” embert, Kelemen István főtitkár kivételével megszabadultak a börtöntől. Az imént emlegetett professzorok közül Nagy Andrást és Maksay Albertet nyugdíjba kényszerítették, úgyhogy második félévre megszabadultunk az un.”begátkefát” betűktől. Horváth István nagyelméjű embert tették oda, hogy kínlódjék velünk. Félszeg- ember volt tizenvalahány dioptriával, s mi a hallgatók egyáltalán nem vettük komolyan. Szegénykém csak tejet ivott, s azt is mértékkel! Szívatták is a hallgatók végeláthatatlanul. Pál apostol volt a kedvence, s állandóan idézgettük a páli szavakat: Bolond vagy te Pál stb.... Vagy élj egy kevés borral és így tovább...(ezeket a páli részeket a papok tudják.) A héber igeragozásban az igei gyök a ragozás rendjén mind dagad, de az utolsó igei alak a legrövidebb −mintha elvágták volna. Valamelyiknek kiadta, hogy ragozza a káfar igét (menni). Az meg elkezdte: káfar, kúfer, hátizsák, átalvető,necc! Mire vége lett az igeragozásnak, a professzor úr (Pistuka) egy marék hajat tépett ki az amúgy is gyér fejdíszéből. Ha Isten éltet jövőre lesz ötven éve, hogy el − ki − végeztük a teológiát. Szerény jegyzetem legyen vezeklés és kegyelet a nagynevű professzoraink emlékének!