Farkas Dénes: Pajkos egyházi történetek V. (Radikális megoldás, értetlenség, félreértés vagy félre-fantázia)

2013. 03. 09.	Pajkos egyházi történetek V. (Radikális megoldás, értetlenség, félreértés vagy félre-fantázia)	Farkas Dénes
Ez elmúlt rendszer mindent elkövetett azért, hogy a gyermekek Isten nélküli nevelésben részesüljenek. 1948-ban a papokat kiszorították az iskolákból, vallásórákat tartani csak nagyon nehéz körülmények között lehetett. Nem lehetett jelenléti naplót vezetni, jegyet vagy csillagocskákat osztogatni, tantervet készíteni. Az egyházközösségek alkalmi megoldásokat foganatosítottak, hiszen a hitükből kirázni a szülőket nem volt éppen egyszerű eset. Márpedig a normális székely család megkeresztelte és megkonfirmáltatta a gyermekeit. Volt számos eset, hogy ezek a dolgok rejtve történtek, de a papok hozzáállása azért hárította a tönkretétel szándékát. Az ateizmus szószólói a tantestületiek voltak, kik közül sokan igencsak túllihegték magukat − tisztelet a kivételnek! A teológián volt egy prorektorunk, ki meggyőződéses embere volt annak a rendszernek. Azt, hogy miként tudta egyeztetni az istenhitét a kommunizmussal, ez nekem örök rejtély marad. Egyébként kedves modorú, sakkozó professzor volt, aki a radikális megoldásokat űzte. Szókimondó természete volt, s esetenként megengedte magának a pajzánabb kifejezéseket is. Egy nap bejött egy vidéki pap és panaszolta, hogy nem tud vallásórát tartani, mert ott van a faluban egy fiatal tanítónő, és minden vallásóra időszakára vagy kirándulást szervez, vagy pionírfoglalkozással vonja el a gyermekeket. Mit tudjak csinálni? − kérdezte a fiatal lelkész. Tudja mit, kolléga: .....izélje meg! Erre egy másik végtelen komoly professzor megjegyezte: De Béla ???.....  izélje meg kolléga! Öt éven át folytattuk a teológián, ha kényes kérdés merült fel. „Tudjátok mit mondott B. tanár úr?  Na, azt csináld kolléga!Az 1960-as években temetési szertartást végeztem Gyepesben. Egy drága szív-lélek nénit kísértem utolsó útjára, akit nagy családja gyászolt. Kezembe került egy vers-töredék, a homoródmenti papok gyűjtéséből, mely valami ilyenszerű szöveget hordozott: „Egy asszony halt meg itt az éjjel,  szólt a közömbös idegen... az orvos azt mondta, hogy nehéz betegem!”  A férj a koporsó fölé hajolva csak annyit mondott: Mindenem!(?). Beidéztem e versikét a temetési beszédembe, és hetek múltán megjegyezte az egyik fia, hogy tiszteletes úr ! Nem volt szép magától, hogy Édesanyámat közömbös idegennek nevezte, mert sokszor asztalhoz ültette magát! Egy félreértést soha többet nem sikerült helyére tenni, mert maradt a feszültség, s a családnak nem volt annyi kultúrája, hogy meghallja a vers záradékát is „Mindenem”. Egy másik baki valamelyik pap temetési beszédéből: Ecsetelte a család veszteségét, midőn utolsó útjára kísérte a családfőt, a férjet. A kolléga valahogy imigyen fogalmazott: „Csak te tudod drága özvegyen maradt asszonytestvérem, hogy most férjed eltávozása után mekkora űr marad betöltetlenül.” Némelyek fantáziája messze szaladt, a szívatásoktól a pap soha nem szabadult meg, annak ellenére,hogy „félre fantázia” áldozata lett. Reményiknek igaza van, mikor azt mondja, hogy gondolja meg mindenki ki mit beszél magyarul!