Bíró Attila: Isten éltessen minden magyar embert!

2013. 03. 15.	Isten éltessen minden magyar embert!	Bíró Attila
Mit kell tennem, hogy ma március tizenötödikén, legalább ma ne legyek képmutató? Emlékezzek? Először es emlékezzek vissza, hogy a tavaly hova a csudába raktam azt a piros-fehér-zöld kokárdát, mert nekem úgy-e van más színű es. Jut eszembe, a fiókba kell legyen, me’ valamikor az ősszel hirtelen a kezembe került, s el is határoztam magam, hogy valahova szemeleibe’ kell rakjam, legalább a vitrinbe, hogy örökké lássam. Elékerül, s s most má’n csak az kellene eszem bejusson, hogy a biztostűt hol es szoktuk tartani. Fel es tűzöm rendesen a nagykabátra, s a verondába a nagy tűkör előtt nézem magam,  me’ ami szép,  a magyar! Ha nem csal az emlékezőképességem, akkor jó, mert úgy tudom, hogy legelőször Szendrey Júlia tűzte ki Petőfi mellire az olasz színeket. Ennél a pontnál már a nevekre kezdek emlékezni. A nagy nevekre. Kossuth, Jókai, Bem s lélekben fejet hajtok az „ifjak” előtt. Eleget töröm az agyam, de a nevek sehogy sem akarnak eléjönni, pedig itt van a nyelvem hegyin. De ne törődj, me’ mindjárt ott vagyok az ünnepségen, s ott idén es felsorolják a fontosabbakat. Majdnem elsőnek értem ide, mert még most szerelik fel a zászlókot. Hej, drága jóistenem, milyen szépen es lengeti ez a tavaszi nemere. Szoktam es mondogatni, hogy ennek ott a helye egész esztendőben! Jut eszembe, mostanában valami, mitomén milyen zászlót lobogtatnak, híresztelnek jobbra-balra. Ejsze most találták ki a színeit, me’ a se nem a miénk, se nem az övék. Addig gyönyörködök a zászlókba, hogy a Janipista fia meg es kezdte a szavalatát. Ügyes gyermek, még a végin pap lesz belőle. Odafigyelek rendesen, me’ úgy „talpra” szólított münköt, ahogy a meg van írva. Meghallgatom a szavalatot, s én es dúdolom magamba’ a 48-as énekeket. Emlékszem az összesre. Takaráskor s szénahordáskor es folyton ezeket fütyörészem. Hát még szép, hogy ezekre ne emlékezzek? Menetközben szemügyre veszem a szépséget, a Juci leányát, székelyruhába. No, azt ha látnátok. Nem mondom, me’ pünkösdkor es, s szüreti bálkor es fel szokta venni, de ma osztán szép. Ami szép, a magyar! A hajába úgy bé van fonfa az a szép szalag, hogy olyant a Duna tévé es ritkán mutat. No, addig-addig nézegetem, hogy a himnuszt es elkezdte a kántor. Most én es kihúzom magamot, me’ ezt csak így érdemes fúni. A szemem megtelik könnyel, pedig a sírás fehérnépdolog, de ami szép, a magyar! Most hogy lejárt, s meg es fáztam egy cseppet, elindulok én es. Hazafelé aszongya a komám, e má’ szép vót. Mondom én, ami szép, a magyar! Osztán hallod-e,  ha má’ fel es öltöztem rendesen, s ez a nap es erre van szánva, gyere igyunk meg valamit! Egészséget! Isten éltessen minden magyar embert!