Székely Kinga Réka: Alattomosan

2013. 03. 08.	Alattomosan	Székely Kinga Réka
Ha éppen nem tart fogva megszállottan egy eszme, az időjárási viszonyok változását is érzem. Süt lágyan a nap? Én is ragyogok. Szemerkél az eső? Nosztalgikus leszek. Tombol a vihar? Én is tombolok, vagy éppen bepánikolok, mindenképpen végletekbe esem. Rég nem volt ilyen fokozatos évszakváltás, mint az idén. Mátyás napkor valóban megtört a jég, s azóta szinte észrevétlenül odalett a mezőket, utakat beborító jégpáncél és a vastag hótakaró. Olyan fokozatosan tűnt el a fehér hótakaró, hogy még sár sem lett utána. Engem megijeszt az ilyen változás. Megijeszt a tény, hogy megtörténik valami és én észre sem veszem. Pedig tudom, minden, ami a környezetünket alkotja, hatással van ránk, formál, alakít minket. A megismerésben a fokozatosság elvét tartom helyénvalónak. Nem lehet egyszerre megismerni sem önmagunkat, sem a világot. Csak fokozatosan, lépésről lépésre szabad behatolni az önismeret és megismerés labirintusába, különben megijedünk, elveszünk. De akkor miért bosszant, hogy változnak a dolgok az én tudtom nélkül?  Egyfajta alattomosságot látok ebben, és be kell ismernem, hogy félelmemet az táplálja, hogy nem áll hatalmamban sem megállítani, sem megváltoztatni ezeket a külső tényezőket. A külső tényezők összessége pedig az a feltétel és normarendszer, amit kultúrának nevezünk. Változik erdélyi magyar kultúránk, változik életformánk, nem drasztikusan, nem egetrázó nagy történésekkel, csak apránként, csak napról napra, csak évről évre, de amikor visszatekintek húsz év távlatából, látom, érzem a nagyságrendnyi változást. Valahogy úgy vagyok, mint a téli hótakaróval, oly fokozatosan tűnt el, hogy nem érzékeltem. Még nem döntöttem el, hogy félnem kell-e, vagy még jobban, még erősebben kell bíznom abban a hivatásban és küldetésben, mit hitem szerint Isten reám bízott.