Bálint Róbert: Előrehozott ünnep

2010. 12. 16. Bálint Róbert Előrehozott ünnep

Készül az ünnepre a család, az iskola, az óvoda, az egyházközség, a falu, a város. Már jó ideje készül. Látjuk, tudjuk, érezzük (és nemcsak a lelkünkben), hogy Karácsony érkezik. Mi is készülünk az ünnepre: a vallásórán, a templomban és természetesen itthon. Sokféleképp készülünk: vásárolunk, csomagolunk, szépítgetünk, verseket tanítunk és tanulunk, üdvözleteket küldünk, énekelünk, és természetesen ünnepségekre járunk. Holnap a fiunk karácsonyi szerepét nézzük meg az óvodában, hétfőn a lányunkat az elemi iskolában. Aztán kedden karácsonyi vásár ugyanott. Valami szombaton is lesz... Így szokott ez lenni minden évben. Karácsony tehát nem fog váratlanul érni.

Ennek kapcsán jut eszembe: Tegnap Mátyás fiamat vittem óvodába. Később értünk be, mint a többi gyermek. Ők már készítették elő a terepet a próbára: ma műsor lesz. Amíg vetkőztetem és öltöztetem Mátyást, hallom, hogy a gyermekek karácsonyi dalokat énekelnek, méghozzá magyarul. Ami csak azért furcsa, mert – jobb híján – román nyelvű óvodába járatjuk a fiunkat. S így tesz a másik két magyar család is...

Szóval magyarul énekelnek, s már ez is elég ok arra, hogy odanézzek. Jóskuci énekel. Az rendben van. Anikó is énekel. Az is rendben van. De a legerősebben és a leglelkesebben csengő hang nem az övék, hanem a Mariaé, egy román kislányé... Az óvónéni is nevetve jegyzi meg az egyik anyukának Maria lelkesedését. Kiderül, hogy a kislány nemrég tanulta a dalt a szomszéd nénitől, onnan a nagy lelkesedés is... Nevetnek, aztán mind megyünk a dolgunkra...

December közepe alig múlt el. Mi úgy készülünk az ünnepre, hogy akarva-akaratlanul, iskolában, óvódában és más helyeken ünnepelgetjük karácsonyt... És karácsony este? Amikor tényleg eljön az ünnep? Akkor mi lesz? Majd mindannyian azt tesszük a fa alá, amit tudunk,... vagy ami még maradt... a szeretetből, a testi, lelki, anyagi energiából, a türelemből, a megérkezés hangulatából...

Azon töprengek, hogy vajon mi, tanítók, nevelők, vallástanárok, lelkészek, szülők, jóindulatú karácsonyi háttérrendezők nem épp a lényeget puskázzuk-e el, előszervezett, előünnepelt karácsonyainkkal...

No, de a karácsony a reménykedés ideje is. És én remélek. Azt remélem, hogy karácsonykor a templomi fa gyertyafénye, az ünnepi versek és énekek, Isten házának hangulata, s majd utána az itthoni családi angyaljárás még ugyanolyan örömben és meglepetésszerűen fogja érinteni gyermekeinket, mintha már legalább kétszer-háromszor nem játszottuk volna el ugyanezt. Mint ahogy azt is remélem, hogy Maria ugyanolyan lelkesedéssel fogja egy hét múlva is énekelni a Mennyből az angyal-t, mint tegnap és tegnapelőtt, amikor még új volt a dal, a kihívás, az érzés, a rátalálás... És remélem, hogy Isten szeretetének üzenete mégiscsak átragyogja esetlen emberi ügy- és túlbuzgóságunkat idén Karácsonykor is...