2010. 12. 06. Farkas Dénes Patás történet
Élt Kénosban egy nagyon káromkodós ember, valamilyen Mózsi. A felesége az udvarhelyi kórházban a „hívők” bűvkörébe került, ahogy mondják „megtért” és alámerítkezett. Az asszonyt úgy hívták, hogy Ráki. Homoródszentmártonban volt és van egy kis neoprotestáns nukleum, ahová Ráki rendszeresen eljárt. Addig vegzálta a csúnya, káromkodós természetű férjét, míg egyszer rávette, hogy menjenek „le” a gyülekezetbe, mert ott van citera és pengő cimbalom s megfelelő alkalmatosság a „megtérésre”.
Mózsi befogta a lovakat, és leereszkedtek a kénosi tetőn. Részt vettek a karácsonyi szertartáson. Ráki megelégedéssel nyugtázta a férje alázatos viselkedését. Mózsi megfogadta, hogy többet nem hordja fel és le az összes szakramentumokat és leszokik a csúnya káromkodásokról.
Igen ám, de hazafelé a kénosi hegyben olyan fergeteges hófúvás keletkezett, hogy nem lehetett látni a lovak füléig sem. Aki ismeri a régi kénosi útat, annak nem kell magyarázni, hogy milyen az, amikor hófúvásban eltűnik. A lovak is valahogy leléptek az eltűnt keskeny útról, és a szán törött tartórudakkal felborulva elfeküdt a zivatarral fűszerezett nagy hóban.
Eléggé kilátástalan helyzetében Mózsi megfelejtette fogadalmát, és a vihar vihart szül alapon nekifogott, és kezdte repeszteni a megszokott „szentséges” szövegét. Ráki halkan megjegyezte, hogy az imént fogadta meg, hogy megtér, és többet nem káromkodik, s lássa-é már el is felejtette. Erre Mózes egy kicsit gondolkozott, és ezt mondta:
„Hallgass ide Ráki! Ez a te vallásod egy szép vallás! Megértetted-é? De vedd tudomásul, hogy nem lótartó gazdának való!”
Ezt a kis történetet Kovács Lajos püspök úrtól hallottam, akinek éveken át „sofíroztam” és nagyon sok színes történettel gazdagította az amúgy eléggé szürke napjainkat.
Gondolkoztam azon, hogy a lovakkal vajon hogy birkóznék meg? Nem tudom! „Szamarakkal” már próbálkoztam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése