Mikó Amália: Karácsony után

2010. 12. 30. Mikó Amália Karácsony után

Karácsony, karácsony, fenyőszagú, szép álom. Lassan halványodik, és megyünk tovább, bármennyire nehéz: kilépünk belőle. Különös karácsony volt. Fenyő és narancsillatú, ünnepi vacsora, családi együttlét, angyalkodni vágyás díszítette és szépítette. Különös karácsonyt élek meg, kétféle érzéssel fűszerezetett. Egyrészt várom, óh, nagyon várom, hogy megszülessen újra bennem a minden keserűséget és csalódást elfelejteni akaró szeretet, másrészt aggódom magamban.

Aggodalmamnak oka van: minden évben nagy ígéret teljesedik be az írás szerint, gyermek születik, amely elhozza a szabadulást. Én mégsem tudok szabadulni, nem hagy nyugodni egy gondolat: mi lesz a megszületettel a következő év karácsonyáig? Mi lesz a sok ígérettel? Mi lesz akkor, amikor már nincsen jászolbölcső és nincsenek napkeleti bölcsek, és a királyok is megbújnak a szent írás sorai mögé. Mi következik a születéstörténet után, mert nincsen vége ott, hogy pásztorok dicsőítik és magasztalják az Istent. Mi is csatlakozunk hozzuk, de mi lesz ezután?

Óh, aggódom, mi lesz akkor, amikor a csillag sem világít életünk ege felett, és a szeretet története is elhalványul, feledésbe merülnek az angyalok karának biztató szavai. Karácsony múltával félelem hat át. Sokan búcsút intenek: viszlát ünnepi hangulat, viszlát karácsonyi szépség és ünnepi szeretet! Lezárult a kép? Nincs folytatás? Hogy folytatni tudjam, felelevenítem újra. Egy képet képzelj magad elé. Rongyos istállót ábrázol. Benne mozdulatlanul rajzolódik ki egy női és egy férfialak kisjászol fölé hajolva. Félhomály van, és valaki ráfestette a Kisjézust is, ő sem mozdul. Szentestét ábrázolja a bibliai kép. Gyermek születése utáni öröm járja át szívedet.

Ma már ennek a képnek kerete is van. Hiszen az idők folyamán jól becsomagoltuk a történetet. Díszes, ragyogó, kisangyalos mintákat festett rá valaki a keretre. Majd angyalok szárnyán érkeztek minden hajlékba a Hargita legtetejéről karácsonyi pompába öltöztetett fenyők. Mindez keret csupán.

Mindenkinek van egy ilyen képe a karácsonyról a szívében. Mert keretek és képek között éljük mindennapjainkat. Vannak fontos dolgok, lényeges dolgok, és vannak teljesen formálisak, keret-jellegűek. Jóllehet mindkettőnek szüksége van egymásra. A képnek a keretre, mert az adja meg a lényeget, de a kompozíciót is le kell zárni, és erre kitűnő találmány a keret. A formák, a szabályok, a törvények, a hitelvek, ünnepek: keretek, meghatározzák életünket, és sokszor bonyolulttá teszik mindennapjainkat. Pedig egyszerű képlet: Jézus az az ember volt, aki mindenkit csak felemelni szeretne. A szeretetről beszél, amely széppé, felemelővé teszi emberi kapcsolatainkat, és megszabadít félelmeinktől.

Őrizzük ezt a képet, és próbáljunk hasonlóak lenni őhozzá: szeressük az Istent és felebarátainkat, mi – e világ és az unitárius vallásunk keretei között élő emberek. Így lehetünk mi is Isten legjobb gyermekei, akiket felismer, és akiket megszabadít félelmeinktől. S akkor nem zárul le a karácsonyi történet, hanem az év minden egyes napján egyre csak teljesedni tud.