2010. 12. 22. Máthé Sándor Méltóság, önbecsülés?
Sok emlékezetes találkozásom volt jelenlegi és volt híveimmel, de ezt a Juliska nénivel való találkozást soha nem felejtem el.
Néhány évvel ezelőtt idős, nyolcvan fölötti egyháztagunk jött fenntartói járulékot fizetni. Az elismervény írása közben kérdeztem, hogy mennyit fizet. Ötszázezer lejt (ötven lej), más is ennyit fizet, mondta a néni. Megírtam az elismervényt, elvettem a pénzt. Aztán folytatódott a beszélgetés. Volt már korábbi találkozásunk, de ez volt az az egyik alkalom, amikor hosszabb beszélgetésre is volt idő. Juliska néni nem sietett el, én meg türelmesen hallgattam, amint elmesélte, hogy egyedül él a férje utáni három és fél millió lejes nyugdíjból. Ez ma 350 lejnek felel meg. Ösztönösen fakadt ki belőlem a kérdés:
– Ennyi pénzből hogy lehet megélni?
A válasz megdöbbentő volt:
– Úgy, tiszteletes úr, hogy minden héten veszek két-három kiló pityókát, és minden második nap egy liter tejet. Ez a mindennapi eledelem, mondta hihetetlen nyugalommal.
– De, én… akkor nem vehetem el magától a pénzt, még én kellene adjak! Fogadja el, visszaadom a pénzét.
Szinte átszúrt a tekintetével:
– Velem ne csúfolkodjon tiszteletes úr! Ha csak kétszer eszek is egy héten, akkor is megfizetem, amivel tartozom. Hogy is gondolja, hogy visszaadja a pénzemet?
Nem volt mit mondjak. Tudomásul vettem, elfogadtam érvelését, de azóta is bánt a lelkiismeret. Sajnos, a néni azóta már „jobb létre” szenderült, ahol már bizonyára nem főtt pityókát és forralt tejet eszik, hanem az üdvözült lelkek eledelét.
Hát, ennyit az emberi önbecsülésről, „büszkeségről”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése