2011. 03. 30. A tarisznya Farkas Dénes
Nem volt óvodánk. Az iskolában is csak pár gyermek volt. Beadtak lógóba 5 évesen. Édesanyám varrt egy tarisznyát, és azzal mentem reggelenként lógóba. Még volt egy barátom, Feri, aki ugyancsak ezt a programot követte. A lógóba járás azt jelentette, hogy a tanító bácsi engedélyezte azt, hogy ott ülhettünk a padban (az órák alatt), csak nem szabadott beszélgetni. Ha nem leszünk csendben – mondta –, akkor kidob az osztályból. Ha kidob, akkor otthon folytatása lesz, mert a tarisznya párhuzamában felruháztak kellő figyelmeztetéssel is a magaviseletet illetően.
Hallgattuk azt, amit tanítottak az I–IV osztálynak, ahol összesen még tízen sem voltak. Nekünk, lógósoknak nem jutott irka, sem ceruza, hiszen a nagyoknak sem igen volt. Egy farámás palatábla, néhány törött palavessző, egy kicsi vizes rongy, zsíros kenyér és a tarisznya volt minden vagyonom. Az én palatáblám egyik oldala kockás, a másik vonalas volt. A Ferié csak egyszerű fekete lap volt, de neki volt valóságos spongya törlője, ami jobban tartotta a nedvességet, mint az én rongyom. Vitatkoztunk is eleget azon, hogy kinek jobb a felszerelése, de ez immár végleg döntetlen maradt. Az én palatáblám piros vonalai ordítottak, ha a „pityókatánc” kilógott a sorból. Az o betűket összekötve pityókatáncnak nevezte a sort a tanító bácsi. A Feri vonaltalan palatábláján nem volt olyan kirívó az össze-vissza düledező pityókatánc.
Az iskolai reggelt mindig imádsággal kezdtük, amikor 1948-ban egy reggel azt mondta a tanító bácsi, hogy többet nem kell mondani, hogy „Isten nevében kezdem el, Ő segítsen kegyelmével! Ha Ő segít mi sem nehéz, ha Ő elhagy erőnk elvész. Ezért legjobb e feltétel: Isten nevében kezdem el. Ámen”. Ehelyett azt kell mondani, hogy: „Éljen a Román Népköztársaság!” Ekkor már nem voltam lógós, hanem iskolás. A tarisznya és a palatábla maradt. Ezen tanultuk meg a betűket. Második osztályba menet Ferinek az édesapja készített egy gyönyörű kicsi fatáskát, és a mezőpaniti bácsijától kapott pennahegyet, tolltartót, tintát, szépíró füzetet és még más kincseket is. Én még mindig a tarisznyával voltam, csak akkor gyötört az irigység, amikor a barátom olyan szakszerűen szánkázott az iskolás táskáján.
Még sokáig megvolt a tarisznya – tanúja annak, hogy milyen rudimentális körülmények között tanultuk meg a betűvetést. Azt hiszem, hogy a tarisznyámat Apám megörökölte, és a kaszaverő-fenő felszerelését tartotta benne. A palatáblám biztos, hogy még „idejében” összetört.
A tegnap bementem egy mobiltelefonos üzletbe, ahol láttam a „tarisznyákat”, amibe teszik a laptopokat. Láttam a „palatábla”-csodákat, és elgondolkoztam, hogy ez az evolúció nem is olyan lassú folyamat, mint ahogy Darwin feltételezte. Ha ilyen tempóban haladnánk vissza a laptoptól a palatábla felé, akkor néhány év múlva gyökereket ennénk, esetleg egymást...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése