2011. 03. 07. Feltételes boldogság Lakatos Csilla
Valaki nemrégiben azt mondta, hogy ő manapság nemigen kapcsolja be a televíziót. Elszomorítja az a sok szenvedés, boldogtalanság, nyomorúság, amit ott lát. Épp elég az, ami őt közvetlenül érinti. Úgy segít magán, hogy nem vesz tudomást mások boldogtalanságáról. Így próbálja megőrizni saját boldogságát. Azt gondolom, az emberek többsége ma már érzéketlen a világban történt borzalmakra. Bekapcsolja, megnézi, kikapcsolja. Ha nem érintett, nem érdekli, nem érinti meg.
Jézus egyik legszebb prédikációjában felsorolja, hogy szerinte kik a boldogok: a lelki szegények; akik sírnak; a szelídek; akik éheznek és szomjaznak az igazságra; az irgalmasok; a tiszta szívűek; akik békét teremtenek; akiket az igazságért üldöznek. Azt mondja, boldogok mindazok, akiket őérte gyaláznak, és minden rosszat hazudnak róluk. (Mt 5,3-11) Mi ezekben a boldogság? Ezek számunkra túl elvont dolgok. Túl mennyeiek, nem erről a földről valók, és nem erre a földre valók.
Mert mi ma a boldogság? Kit gondolunk ma boldog embernek? Hát azt, akinek jól mennek a dolgai: jó az egészsége, jók a családi és baráti, társas kapcsolatai. Aki megbecsült és elismert. Akinek van elég pénze, hogy azt tegye, amit szeretne – de nincs annyi, hogy mindenki irigyelje érte. Akit szeretnek, és akinek van kit szeretni. Akinek békesség és nyugalom van a szívében, és életére úgy általában igaz, hogy kiegyensúlyozott. A felsorolás bizonyára nem teljes, mert ahányan vagyunk, annyiféleképpen képzeljük el a boldogságot. De azt kell mondanom, hogy még a legideálisabban boldogságképben élő emberek se maradéktalanul boldogok. A boldogság ugyanis nem magától való állapot, hanem ajándék: Isten ajándéka.
Manapság szokták kérdezni, hogy van-e értelme hinni Istenben, egy ilyen Istentől elidegenedett korban, mint ma? Egyáltalán kell-e nekünk a boldogság? Persze, hogy kell, mindenkinek kell. Sőt, mindent készek is vagyunk megtenni érte, csak Istenre hagyatkozni, arra nem vagyunk hajlandók! Azt hisszük, ha ez, vagy az meglenne, akkor boldogok lennénk. Pedig ha ez meg az megvan, akkor más kell. És ha az is megvan, és már nincs tovább, kiüresedünk, elvész az élet értelme.
A hívő ember dolga ma is az, hogy ne engedje elhatalmasodni magán a boldogtalanságot. Hite által tudja kordában tartani azt. A legtöbb, amit megtehet, hogy Isten szerint próbálja vezetni életét, s nyitott szívvel felismeri azokat az apró ajándékokat, amelyek végső soron földi boldogságunkat teszik ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése