2011. 03. 14. Ünnepvárás a böjtben Nagy László
Székely János Télutó című versében így ír a közelgő tavaszról:
Valahol jön már. Biztosan elindult.
Fiatal herceg hószínű fogakkal!
Mögötte mezők színesülnek,
És felragyog a nappal.
Erős, szilárd és milyen fiatal!
Az égre villan gyönyörű szeme!
Fehér felhők kísérik észrevétlen,
S visszhangzik éneke.
Jön már, hisz hallom lelkem dalát,
Mely édes és vidám, és – sújtson bármi –
Megtanít végre oltatlan derűvel
Örök télből örök tavaszra várni. (1949)
Kétségtelen, hogy közel van a kikelet, s míg gondolatban bár március 15-e ünnepi érzéseit ízlelgetem, unitárius szívem elzarándokol Gyulafehérvárra, hogy alázattal megálljon nagy fejedelmünk, János Zsigmond koporsója mellett, aki ezen a napon adta vissza lelkét Teremtőjének 1571-ben.
Ahogy a tavasz illatát belélegzem, s látom életre kelni a rügyet a magnóliafán, amely alatt a hóvirágok már két hónapja fehérlenek, úgy érzem, hogy a húsvét is megérkezik a böjti időszak után. Csupán oda kell figyelni. Készülni kell, hallani lelkünk dalát.
Ha egy homokszem bemegy a szánkba vagy netán a szemünkbe, mindent megteszünk, hogy eltávolítsuk onnan, mert sért, kellemetlen, mert fáj a szúrása. Sokszor ki- és megmossuk szánkat, szemünket, hogy tiszta legyen. E tisztálkodással nem késünk, nem várunk holnapig. Ha kell, orvoshoz megyünk. Azonnal intézkedünk. De hogyan is állunk gyengeségeink gyógyításával? Az még várhat, arra még ráérünk! Ezt tesszük évtizedek óta. Holnap, holnap majd megteszem, ma még alszom, iszom, eszem. Hallom szólásunkat. Igen, idő még van, alig telt el egy hét a böjti időszakból. Van még idő húsvétig. Ad még időt számunkra Isten „ki- és megmosni” lelkünket, életünket. A lehetőséggel pedig élni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése