2011. 05. 10. Van-e olajad? Buzogány-Csoma István
Az elmúlt héten volt egy érdekes beszélgetésem egy ismerősömmel. Nem is beszélgetés volt, inkább meghallgatás, hiszen elpanaszolta ügyes-bajos dolgait, és a végén feltette a nagy kérdést, mint „megoldást” vagy következtetést a gondjaira: van Isten, s ha van, hol van ilyenkor?
A panasz a mindennapi: békétlenség a családban, elmaradt fizetés a munkahelyen... Az a kegyetlen állapot, amikor az ember érzi, hogy sehogyan sem jut egyről a kettőre, és a feltörő kérdés: hát, van Isten? S ha van, hol?
Az persze mellékes, hogy kedves ismerősömnek mindig van oka és alkalma arra, hogy leguruljon egy-egy feles ezen az Istenkereső úton. Mindig van oka és alkalma arra, hogy megtalálja a családtagok hiányosságait és tökéletlenségét, és így tovább... Ez mind mellékes általában, csupán a nagy kérdés a fontos. Csupán az a hibás, aki „nincs”, aki most is helyre kellene tegye az életemet, kivegye a poharat a kezemből, tökéletesre csiszolja családtagjaimat, és dobjon már le egy-egy köteg százast, még mielőtt beérek a munkahelyre, hogy ne kelljen a főnökömnek megmondjam a magamét!
Vajon, testvéreim, tényleg ez az első nagy kérdés: hol van az Isten?
Mindig a hárítás. Vajon kérdezzük-e meg egyszer is az életben, hogy hol vagyok ÉN. A helyemen vagyok? Miért nem találjuk egymást, a Teremtő és a teremtett? Vajon nekem kell keresni Őt, vagy neki kutya kötelessége kutatni utánam?
Mindig a hárítás. Vajon ki a hibás azért, hogy elfogyott az olajam? Lámpámba lángot, ne kelljen korán az ágyra hevernem – Nagy László soraival élve. Tényleg, hadd kérdezzem meg: neked van olajad? A reménység mögött a hit, az imádság mögött a tartalom, vagy sötétben tapogatózva kérdezed te is keserves elkeseredésben: hol van az Isten?
Egy faluban nagy szárazság volt. A falu férfijai elhatározták, hogy kimennek a határba, és ott imádkoznak esőért. Az asszonyok a gyermekekkel otthon maradtak. Déltájt az egyik kisfiú, aki már igen éhes volt, türelmetlenül rángatta meg édesanyja szolnyáját. Anyúúúú, kérek enni! – kérlelte édesanyját. Ő türelemre intette: Várj, míg megjön apu, aztán ebédelünk. Hát, hol van apu? – kérdezte a fiú. Kimentek a határba esőért imádkozni – felelte az anyja. A fiú szétnézett és csodálkozva kérdezte: És esernyőt nem vitt magával?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése