2011. 05. 21. A kéz Máthé Sándor
Megható az a kisfilm, ami körbejárta a világot az egyik internetes portálon: lábujjaival zongorázó japán fiút láthatunk a képsorokon. Csodálja a világ, én magam is, s megerősödik bennem, hogy mekkora ajándék két kezünk. Ezen elgondolkodva Albert Camus szavai jutottak eszembe: „Egymásba simuló kezek tartják össze az eget s a világot.” Arisztotelész ennél is tovább megy, s azt mondja: „Az ember kezét a természet az emberi test legfontosabb szervévé és eszközévé tette.”
A kéz egyik legkifejezőbb testrészünk: mutogat, áldást ad, számol, simogat, átölel, dorgál, szidalmaz, fenyeget, elutasít, hivogat, gyógyít. Most nem a kéz anatómiai felépítéséről, funkcióiról beszélek, hanem az anyanyelvünkben fellelhető jelképekről, mert nyelvi szempontból még színesebb, még érdekesebb a kép. Ezekből a jelképekből most csak egyet említek: Isten keze. Mennyi minden társul hozzá: jóság, igazság, biztonság; erős kéz, rajtunk tartja; oltalmaz, felemel, megsebez, de be is kötöz; magához ölel, simogat, biztat; soha nem taszít el…
Ezt, mi emberek nem tudjuk megtenni… Sokszor taszítjuk el egymást és egymás kezét durván, érzéketlenül, nem gondolva arra, hogy mekkora fájdalmat okozunk… Pedig érezzük, hogy mennyire egymáshoz tartozunk, hogy az összesimuló kezek tartják össze a családot, a barátokat, a közösséget, a világot. Szükségünk van egymásra: kicsinek a nagyra, nagynak a kicsire.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése