2011. május 15., vasárnap

Orbán Erika: Kincskeresés

2011. 05. 12 Kincskeresés Orbán Erika

Kisiskolás korunkban egyszer csak néhány fiú az osztályunkból kitalálta, hogy az iskola mögötti Jézus-kiáltó „hegy” oldalába kincs van elásva. A kapaszkodó ösvényekkel elválasztott apró szőlőültetvények indái, a vadregényes temetőkert sírkövei, az azokhoz kapcsolódó legendák által körülölelt domb, tetején egy kereszttel, ideális környezet voltak a „kincstermésre”. Az „ásatások” megkezdése előtt azonban feszültség keletkezett a kincs pontos lelőhelyét illetően. És ez elég komoly kérdésnek bizonyult ahhoz, hogy megossza a fiútársadalmat. A függetlenedő „vezérek” így bandát toboroztak maguk köré, mely népessége és hangossága tükrözte az ötlet népszerűségét. És a nagy kaland elkezdődött...

Azóta is kincsvadászok vagyunk homokos-sziklás talajú vagy tengerkék életünkben. Szív-központú vezérlőpultunkat naponta „automatára” állítjuk, és vakon tömörülünk olyan „bandákba”, melyekben a „benn-lét” egyre távolabb visz önmagunktól. A siker kedvéért például jó messze eltántorodunk őseink sírjától, hogy a közelség megkövetelte mindennapi számadástól megmeneküljünk. Személytelen, lélektest- és helyidegen fogalmak válnak vezéreinkké, akiket nem látunk, sem szemünkkel, sem szívünkkel. Gőgösen azt gondoljuk, meg kell „valósítanunk” önmagunkat, miközben életünk perceit, létünk egyetlen valóságát egyre valószerűtlenebb tartalommal töltjük ki. Pénzért dolgozunk. „Online” kapcsolathálót „ápolunk”. Porlevest eszünk. Betonházban lakunk. Virtuális gazdaságban ápoljuk virtuális jószágainkat. Művirág szaga lengi be templomainkat. Lapos dobozban lessük mások műéletét. Elnémulunk a biztatást, együttérzést áhítozók mellett, és majmokként rikácsolunk a megvetés és kárörvendés halmán. Az alkohol öntudatlan mámorába menekülünk, és kormosra mérgezzük testünk...

Szüntelenül kincsre vadászunk!

Ez belső feszültségünk forrása: a kincsnek lelőhelye, életünk súlypontja bizonytalanná vált. Csak a részlegest, a mulandót ismerjük föl, a fájdalom, kitartás, kudarc nélkül megszerezhetőt. Azt gondoljuk, a kincs sok helyen lehet. S ezért hull szét életünk.

Pedig Jézus ma is kiált a hegyen: ott, ahol állsz, ott van a Teljesség forrása! Szíved a kincs! A lüktető, eleven élet; az Egész maga. Nem itt vagy amott kell kiásnod a kincset, hanem magadban fölismerned, hogy hazaérkezzél, és boldog otthonra találj természetes életedben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése