2011. 05. 23. Isten szép virágcsokrai Demeter Sándor Lóránd
Rikító színű, gyönyörű csokor virág díszítette az úrasztalát. Illata belengte a templomot, virított róla az élet. Tálcán kínálta a „folyóvíz mellé ültett fa”, a „viruló olajfa” zsoltáros hasonlatait. A hasonlatok ősi emberi történeteket, érzéseket, értékeket keltettek életre. Saul és Dávid történetét. És a mi emberi értékeinket.
Saul apja elveszett szamarainak keresésére indult. Az otthonról szamarakért riasztott legényből király lett. Az Ószövetség első királya. Dávidot is apja szalasztotta el otthonról, hogy a Saul hadseregében szolgáló testvéreinek ezt-azt a táborba vigyen. Az ő útja is a királyságig vezetett. De nem ilyen simán... A harci képességeiről nevezetessé vált fiatalember, az örök barátság mintaképe királlyá válása előtt bizonyságot kellett tegyen emberségéről és Istenhez tartozásáról is.
A Saul kényszeres gondolkodása elől menekülő harcedzett férfi idegen királyi udvarban, nyálát szakállára csorgatva tetteti bolondnak magát, hogy életét mentse. Pusztában bujdokol, barlangokban és sziklavárakban rejtőzködik. Ezen a kényszerzarándoklaton számtalanszor éri kísértés. Egy ilyen alkalom után imádkozza: „De én olyan vagyok, mint a viruló olajfa, Isten házába lehetek, bízom Isten szeretetében most és mindenkor.” (Zsolt 52,10)
Az élet nagy döntései közé tartozik, hogy hervadtan kókadó virágok kívánunk lenni, vagy emberségtől és Istenhez tartozástól rikító, illatozó, viruló virágcsokor? Kidobott szárazság vagy Istennek szép virágcsokrai?
Inkább Istennek szép virágcsokrai.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése