2011. május 6., péntek

Szabó Előd: Szivárvány

2011. 05. 06. Szivárvány Szabó Előd

A bibliai történet szerint az özönvizet követően az Úr szivárványt helyezett az égre, mely a közötte és embergyermekei között létrejött szövetség jelévé vált. Az ígéret szerint a szivárvány mindig emlékeztetni fogja az Urat az emberrel kötött szövetségére, s nem fogja többet elpusztítani a világot az ember gonoszsága miatt.

Létünk, a világ léte igazolja, hogy az Úr megemlékezett e szövetségről.

A szövetséghez azonban mindig két félre van szükség. Mi a helyzet a másik féllel? Mi a helyzet velünk? Hogyan viszonyul a másik fél, hogyan viszonyulunk mi a megkötött szövetséghez, a szivárványhoz? Hogyan viszonyulunk a természet számos csodájához, mely Isten irántunk tanúsított bizalmaként valósul meg a teremtett világban?

Az iskolában a természettudományok tanulmányozása közben megtanítottak arra, hogy hogyan keletkezik a szivárvány, s megtanultunk sok titkot arról, hogy hogyan keletkezik a természet sokféle csodája. A tudományok sokszor bábeli tornyát építő ember abba a tévhitbe kergeti magát, hogy ha valamit meg tud magyarázni, akkor az többé nem csoda, többé nem Isten alkotása.

„A szivárvány olyan optikai jelenség, melyet az eső- vagy páracseppek okoznak, mikor a fény prizmaszerűen megtörik rajtuk, és spektrumára bomlik.” Vitathatatlan, hideg tények… De azért ne hagyjuk magunkat: a szivárvány attól még lehet Isten és ember szövetségének jele! Ha a nyári égen majd szivárványt látunk, ne csak elemző értelmünkkel, hanem a mélyebben látó lélekkel is tekintsünk rá, hogy Istennel kötött szövetségünk sértetlen maradjon.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése