2010. 11. 12. Demeter Erika Időutazás, avagy mire mutat a bácsi?
Dél van. A harangzúgástól alig hallatszik az iskolacsengő. Utolsó óra 12-től 1-ig, s utána vallásóra. Közel van, csak át kell sétálni. A kislány megigazítja két copfját útközben, s megy vallásórára, hiszen az más, mint az iskolai óra. Nagyon szereti a tanácsterem szagát, az ódon szag keveredik a takarítás hűs illatával. A teremben sok szék és sok gyerek. Várják a pap bácsit. A falon hatalmas képekbe zárva az Unitárius jelszó, Unitárius fogadalom, Unitárius hitvallás. A kislány szereti böngészni, mert jó nagyok a betűk, és olyan érdekes a formájuk.
Nyílik az ajtó, jön a pap bácsi. Tátott szájjal várja, hogy a tekintélyes, de békés és nagyon jó humorú pap bácsi meséljen. És a pap bácsi mesél. Mesél a tékozló fiúról, aki elmegy otthonról. A kislány nem érti, miért kellett elmennie. Nem volt jó otthon neki?
Aztán jön a várva várt meséskönyv: A kék liliom! A kislány is olvasott otthon belőle, mert nekik is megvolt, de valahogy itt a mesék mások voltak, amikor a pap bácsi mondta azokat. Amikor a pap bácsi mondta a mesét, valahogy nagyobb lett a kerek erdő, színesebb a liliom és megszépült a királylány. A mese mindig véget ért, de a kislány fantáziájában a történetek tovább folytatódtak.
A tanácsteremben volt egy hatalmas kép, fekete keretben fekete-fehér kép, középen egy hosszú fehér hajú bácsi felemelt kezével valamit mutatott. Körülötte pedig fontos emberek álltak. A kislánynak sosem volt bátorsága megkérdezni az okos felnőtteket, hogy vajon mi az, amire a bácsi mutat? Isten? Az ég? Egy út vagy valami más?
A kislány ma már felnőtt fejjel nézi, hogy vajon „mit mutat” az ősz öregúr? Ma már tudja, hogy ez egy áldást kérő mozdulat, és az ég felé mutat, de közben azon gondolkozik, hogy vajon hányan tartanak abba az irányba, melyet ő mutatott?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése