2010. 11. 26. Farkas Dénes Barompiac
Zoltán Sándor bácsi (néhai homoródszentmártoni pap) nagyon érdekes ember volt. Sokat beszélgettünk. Teológiai magántanári képesítése is volt, és magáénak tartotta azt a különleges krisztológiát, amit nekem sokszor elmagyarázott, de sajnos az érdembeli részét elfelejtettem. Csak arra emlékszem, hogy a történeti ember Jézusból indult ki, és így jutottunk el a megváltás teológiájához, anélkül, hogy a Mester emberi volta vita tárgya lenne. Megváltónak tartotta a káté ferencjózsefi értelmében. Kackiás bajszával érdekes volt egész lénye. Saját maga készítette szandálját, gót betűs német könyveket olvasott, festett, orgonázott (klasszikus darabokat) és az íróasztala egy szélesebb deszka volt. Vackorfa gyökeréből bicskával keresztelő poharat faragott, és a válóperére a sérelmeit eszperantó nyelven jegyzetelte, hogy valami ki ne felejtődjék, és más ne férjen hozzá az intimebb dolgaihoz.
Mint akkoriban majdnem minden pap, gazdálkodásra kényszerült. Az állattartás (marha, juh, disznó, baromfi) természetes tartozéka volt a parókiáknak. A szentmártoni baromvásáron Sándor bácsi megvett egy bivalyt a bágyi református paptól. Kevés idő telt el, mire bebizonyosodott, hogy nem volt sikeres a vásár, mert a bivaly „bogaras” volt, és nem akarta leadni a tejet, fejésre merőben alkalmatlan volt. Morfondírozott az öregúr, és egy közelebbi találkozáson panaszkodott a bágyi papnak mondván: „Te, hallgass ide! Én abban a tudatban vettem meg tőled a bihalat, hogy te jó bihalakat szoktál tartani, s nézd meg, hogy jártam a te bihaladdal!” „Sándor neked igazad van! Én csakugyan csak jó bihalakat szoktam tartani, s azért adtam el azt, amit megvettél.”
Kedves, anekdotába illő igaz történet. Ma nem csereberélünk a barátok között haszonállatokat, de arra azért akad eset, hogy habos tejre vágyva vágómarha lesz a jussunk ezen a barompiacon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése