2010. 11. 04. Nagy László Számláink
A postás rendszeresen kihozza. Nem kell kérvényt benyújtani, könyörögni értük. Még sorba sem kell állni. Megzörren a postaláda, s máris rendre potyognak ki belőle az ismerős színes borítékok. Gáz-, villany-, víz-, szemét-, kétfajta telefon-, kábeltelevízió-számlák.
Erről jut eszembe egy kedves történet. Egyik Nyárád menti faluból egy kedves férfi keresett meg. Ha már a városban járt felkeresni gyermekét, és útja a lelkészi hivatal előtt vezetett el, hát benézett. Szó szót hozott, s egyszer megkérdezte, hogy nálunk mennyi az egyházfenntartás. Megmondtam. Sok, mondja a férfi. Hogy tudja azt kifizetni a kisnyugdíjas? Beszélgetünk, s megkérdeztem, hogy a kábeltelevízióra mennyit fizetnek havonta? Hogy megtanulták ezt maguk, a papok! Nálunk is mindig ezt kérdezi a tiszteletes úr!
Naponta számlákat rendezünk, fizetünk. Már-már számlafüggők lettünk. Már a hónap első napjaiban értesítenek, hogy számlázták a mobiltelefont. Nyugdíjasainknak állandó feladat időben kifizetni a számlákat A gyermekeikét is. Majd később visszakapják a pénzt. Sorba állni, az időt eltölteni valamivel. Ez is egyfajta szórakozás. Annyi mindent hall az ember! Ha elfelejtjük időben intézni, az önkényuralom nem feledkezik meg arról, hogy többé ne legyünk feledékenyek. Levágják, kikapcsolják, felfüggesztik.
Az embertársi kapcsolat is valahogy így működik. Igaz, kiállított számlák nélkül. De a segítséget és a tartozást számon tartják. És egyszer, bármennyire kellemetlen, benyújtják a számlát. Fizetni kell. El kell számolni! De a hálát és szeretetet lehet számlázni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése