Pál János: „Rendes feltámadás”?!

2010. 11. 20. Pál János „Rendes feltámadás”?!

A minap jól meg kellett kapaszkodjak, mert úgy tűnik, van új a nap alatt, legalábbis a politikumnak mindig lapul egy-két kártya a zsebében...

Kelemen Hunor művelődési miniszter ódát írt a gonosz kultuszát építő, annak oltárán áldozó Păunescunak. Pedig az irodalommal is kacérkodó Kelemennek talán illene ismerni a magyar irodalom klasszikusainak erkölcsi intelmeit, imperatívuszait. Pl. Radnóti Nyolcadik ecloga-ját, Babits Jónás könyve-t, Dsida Tekintet nélkül-ét. Azt, amiről utóbbi így vall: „Krisztusnak és Pilátusnak, / farizeusoknak és vámosoknak / zsidóknak és rómaiaknak / egyformán szolgálni / nem lehet.”

De olvassuk Kelement!

„Adrian Păunescu a legmagasabb intenzitással élte le az életét: beleéléssel, kitörésekkel, olykor végletes szenvedéllyel, emberi hibákkal, de angyali nagylelkűséggel is, kiállva tagadhatatlan értékek és elveszett ügyek mellett egyaránt. Ha egyetlen sort sem írt volna, Adrian Păunescu akkor is megmaradt volna a román kultúrában, életét minden jóval és kevésbé jóval a kultúrának áldozta, a szó legnemesebb értelmében.

De Adrian Păunescu írt. Úgy írt, ahogyan lélegzett, a szívdobogás ütemében írt, egy századvég örvénylésével írt. És írt, legfőképpen, szeretettel. Márpedig a szeretet az, ami mozgatja a napot és a többi csillagot.

Az Egy másodperc története véget ért, következik az örökkévalóság története! A kórházi ágyon a költő bocsánatot kért és elbúcsúzott. A bölcsesség és a megbékélés jele ez.

A költők nem szentek. Ők csupán megfestik a szentek ikonjait.

Adrian Păunescu, Isten nyugosztaljon békében [kiemelés P.J.]!”

Mit mondjak (vagy inkább ne mondjak)?! Hiszek Ézsaiásnak, hogy „Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; akik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserűt édessé, s az édest keserűvé! [...] Jaj azoknak, [...] akik a gonoszt ajándékért igaznak mondják, és az igazak igazságát elfordítják tőlük [...].” (Ézs 5, 20, 23)

Gyarló emberként hiszem a tékozló fiú megbocsátó Istenét, de remélem, még sincs „rendes feltámadás”, mert, ha igen, akkor én is visszafekszem majd oda, ahova annak idején Tamási Áron atyjafiai is!