2010. 11. 17. Rácz Norbert Egy zsoltár margójára
Egy írásjel az Ember. Egy egyszerű írásjel. Talán egy pont csupán a lét könyvében. És ezen a parányi ponton él mindahány. E pontban születik és hal meg több milliárd egy szempillantás, egy villanás, egy gondolat ideje alatt. E pontban szeret és gyűlöl, ölel és alkot, rombol és álmodik mindahány. Egy pont csupán az Ember a lét nagy könyvében. Egy a rengeteg más írásjel között, amit Isten keze ró megállíthatatlanul. Milyen parányi e pont szemben a kézzel, mely odaírta, a lappal, mely befogadta, a mondattal, melynek része, a gondolattal, mely miatt testté lett, az álommal, mely csak sejtette közelgő születését, az Íróval, aki ebben a pillanatban is alkot. És mégis, Írón, álmon, gondolaton, mozdulaton, tollon, papíron, mondaton és szón át, Ő odafigyel a pontban élő és születő minden egyes lényre. A villanásnyi létű emberre. Rád és rám, most, ebben a pillanatban is odafigyel, és őrzi álmod, óvja ébredésed. Ez – kérlek – nem más, mint a SZERETET.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése