2012. 09. 01. Falutalálkozó Lőrinczi Lajos
Én nem is tudom, más tájain a világnak, az embereknek van-e ilyen rendezvénye? De, azt hiszem, ez a mi, erdélyi keserédes találmányunk, hiszen főleg az elnéptelenedő falvakkal kapcsolatos. Sokfelé rendeznek falunapokat, városnapokat, találkozókat, de ez más. A falutalálkozóra az elszármazottakat hívják haza. És jönnek is, sokan. Mert jól esik hazajönni. Ha csak a szomszéd faluból érkezünk is, jól esik látni a házakat, az utcákat. A szülőföld, a szülőfalu megnyugtat. Mert van benne valami édesanyai. Simogató, hazaölelő, szívdobogtató.
Az emberek találkoznak. Évtizedek teltek el, de a kötődés megmarad. Összekötnek a megelevenedő emlékek, a szülőfalu. Ilyenkor érezzük meg, hogy valójában egy nagycsalád vagyunk.
A nyáron is több falutalálkozón részt vettem. Mind kicsi falvakban. Olyanokban, amelyek valamikor sokkal népesebbek voltak. Sok esetben „csak ház, csak udvar” gondolatok facsarnak könnyet a szemekből. Mert nem mindenkinek van, ahová hazamenni. Mégis jók ezek a találkozók, mert minden esetben az összetartás, a kötődés érzésével mennek el az emberek.
Ilyenkor érzem azt, hogy egy-egy kis falu sokkal több, mint aminek látszik. Sokan leírják már őket, mert kevesen laknak bennük. A házai egy része üresen áll. Én azonban úgy tekintek rájuk, mint egy életfa tartójára: abból nő ki a terebélyes élet, innen táplálkozik, mint egy láthatatlan gyökérből, köldökzsinórból.
Az emberek, a családok évtizedekkel ezelőtt, kenyeret keresve, szerencsét próbálni indultak, máshol találták meg a „fele királyságot”, de halálukig ide tartoznak. És a falut velük együtt kell nézni, látni, megtartani.
Ha van hová hazajönni, ha méltók maradtunk a hazajövetelre, ha hazajönnek, ha megtelik a templom, ha tenni tudunk közösen a(z itt)honért, Isten áldása van rajtunk.
Én nem is tudom, más tájain a világnak, az embereknek van-e ilyen rendezvénye? De, azt hiszem, ez a mi, erdélyi keserédes találmányunk, hiszen főleg az elnéptelenedő falvakkal kapcsolatos. Sokfelé rendeznek falunapokat, városnapokat, találkozókat, de ez más. A falutalálkozóra az elszármazottakat hívják haza. És jönnek is, sokan. Mert jól esik hazajönni. Ha csak a szomszéd faluból érkezünk is, jól esik látni a házakat, az utcákat. A szülőföld, a szülőfalu megnyugtat. Mert van benne valami édesanyai. Simogató, hazaölelő, szívdobogtató.
Az emberek találkoznak. Évtizedek teltek el, de a kötődés megmarad. Összekötnek a megelevenedő emlékek, a szülőfalu. Ilyenkor érezzük meg, hogy valójában egy nagycsalád vagyunk.
A nyáron is több falutalálkozón részt vettem. Mind kicsi falvakban. Olyanokban, amelyek valamikor sokkal népesebbek voltak. Sok esetben „csak ház, csak udvar” gondolatok facsarnak könnyet a szemekből. Mert nem mindenkinek van, ahová hazamenni. Mégis jók ezek a találkozók, mert minden esetben az összetartás, a kötődés érzésével mennek el az emberek.
Ilyenkor érzem azt, hogy egy-egy kis falu sokkal több, mint aminek látszik. Sokan leírják már őket, mert kevesen laknak bennük. A házai egy része üresen áll. Én azonban úgy tekintek rájuk, mint egy életfa tartójára: abból nő ki a terebélyes élet, innen táplálkozik, mint egy láthatatlan gyökérből, köldökzsinórból.
Az emberek, a családok évtizedekkel ezelőtt, kenyeret keresve, szerencsét próbálni indultak, máshol találták meg a „fele királyságot”, de halálukig ide tartoznak. És a falut velük együtt kell nézni, látni, megtartani.
Ha van hová hazajönni, ha méltók maradtunk a hazajövetelre, ha hazajönnek, ha megtelik a templom, ha tenni tudunk közösen a(z itt)honért, Isten áldása van rajtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése