2012. 09. 04. Mi lesz így? Pál János
„Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is.” Ez az orwelli idézet jutott eszembe, amikor egy ifjúsági rendezvény egész ideje alatt zenének nevezett gépzörejt voltam kénytelen hallgatni. Szóvá is tettem az egyik illetékesnek mindezt, a válasz azonban az volt, hogy nem lehet, mivelhogy most ez a divat és tekintettel kell lenni a résztvevő ifjúság ízlésére.
Lépten-nyomon tapasztalni, hogy a jelen hatalmasai miként igyekeznek átírni minden tekintetben a múltat: az örök enyészetté váló egykori utcanevek, városaink folyamatosan átalakuló, történelmi jellegét veszítő arculata mindennek a törekvésnek szembeötlő iskolapéldái.
Zavar, hogy ha tudatlanul is, de ebbe a csapásba közülünk is sokan beállnak és meglovagolva a giccs hullámait arctalan, gyökértelen tömeggé formálják ifjainkat.
Átmossák agyukat, megfosztják egyéni és közösségi tudatuktól, és már arra is képtelenek, hogy akár a zene világán keresztül számukra jellemformáló identitást, valódi értéket közvetítsenek.
Egy új nemzedék van kialakulóban nálunk felé is: a szellemiektől, lelkiektől, esztétikai érzéktől kiüresített “világproletár”. Látva ezt, Bereményi Géza gyötrő gondolatai tolódnak agyamba: “[…], hogy lesznek ezek túlélők? Valami itt korcsosul. Kérdezném, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul? És ahogy magukat nézem, egyik sem betonkemény, elszállnak az első szélre! Mi lesz így? – kérdezem én.”
„Aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is.” Ez az orwelli idézet jutott eszembe, amikor egy ifjúsági rendezvény egész ideje alatt zenének nevezett gépzörejt voltam kénytelen hallgatni. Szóvá is tettem az egyik illetékesnek mindezt, a válasz azonban az volt, hogy nem lehet, mivelhogy most ez a divat és tekintettel kell lenni a résztvevő ifjúság ízlésére.
Lépten-nyomon tapasztalni, hogy a jelen hatalmasai miként igyekeznek átírni minden tekintetben a múltat: az örök enyészetté váló egykori utcanevek, városaink folyamatosan átalakuló, történelmi jellegét veszítő arculata mindennek a törekvésnek szembeötlő iskolapéldái.
Zavar, hogy ha tudatlanul is, de ebbe a csapásba közülünk is sokan beállnak és meglovagolva a giccs hullámait arctalan, gyökértelen tömeggé formálják ifjainkat.
Átmossák agyukat, megfosztják egyéni és közösségi tudatuktól, és már arra is képtelenek, hogy akár a zene világán keresztül számukra jellemformáló identitást, valódi értéket közvetítsenek.
Egy új nemzedék van kialakulóban nálunk felé is: a szellemiektől, lelkiektől, esztétikai érzéktől kiüresített “világproletár”. Látva ezt, Bereményi Géza gyötrő gondolatai tolódnak agyamba: “[…], hogy lesznek ezek túlélők? Valami itt korcsosul. Kérdezném, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul? És ahogy magukat nézem, egyik sem betonkemény, elszállnak az első szélre! Mi lesz így? – kérdezem én.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése