2012. 09. 24. Róla vagy vele? Szász Ferenc
Van úgy, hogy kétszer-háromszor is megébredek hajnalonta, reggelente s ez szinte ugyanennyi álmot jelent. Persze, te is tudod, én is tudom: mindenki álmodik, ezt a szót, remélem ékezet nélkül, már az óvódások is ismerik lassan.
Amíg ébredés után kávét főzök, cigarettázom, olyan élesek az álomképek, a gondolatok, a párbeszédek, hogy szinte valóságosak, marasztanám őket, ha tudnám.
Így, álom után, a tudatosság határán tűnödtem el azon, hogy melyik kifejezés helyesebb, magyarosabb: valakiről vagy valakivel álmodni?
Valószínű mindkettő, legalábbis mindkettőt használjuk, mégis, érzékelek köztük egy árnyalatnyi különbséget.
Ha azt mondom, valakiről álmodtam, akkor ő mintha csupán szenvedő tárgyként lett volna jelen az álomképben, kiszolgáltatva nekem, az álmodónak: bármit össze(vissza) álmodhatok bárkiről, mit tehet ellene ?
Ha azonban valakivel álmodom, bár kicsit sérti fülem ez a kifejezés, akkor már nem ilyen egyszerű a dolog: társak leszünk az álomban, ő is autonóm módon nyílvánulhat meg, a régi versre gondolva, lehet, hogy én, az álmodó, csupán az ő álmának részeseként létezem. Annyiféle a virtuális valóság napjainkban, ki tudja?
Nem ez nyugtalanít, nem ezen töprengek: álom s esős idő. Ott tanácstalanodom el, s nem tudom, más hogy van ezzel, hogy még sohasem álmodtam Istenről, pedig – ha nem is minden este –, de néha imaközelben alszom el. Miért nem ébredtem hát még soha úgy, hogy Isten képe maradt volna meg bennem, hogy az ő neve lett volna ajkamon, hogy a kezem össze lett volna kulcsolva ?
És Vele? Egyáltalán jelen volt-e, jelen van-e valamilyen módon Isten álmaimban, amikor nem vagyok teljes tudatomnál? S ha igen, miért tűnik el, amikor visszatérek a túlsó partról?
Nem tudom. Lehet, hogy ez így van rendjén, de azért, ha nem is gyakran, de szeretnék, ha Róla nem is, de Vele álmodni. Talán más íze lenne az első cigarettának, korty kávénak. Talán.
Ne, ne kérdezd, mit vacsoráztam az este, nem tudom így hirtelenjében. Vacsoráztunk valamit, erre emlékszem. És arra is, hogy néhány napja Adyt olvasva eltöprengtem négy során, talán ez feküdte meg a "lelkemet":
„Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni
S az álmom: az Isten.”
Ma is lesz este, s holnap is reggel, ha megérjük. Álom dolgában még semmi sincs veszve.
Van úgy, hogy kétszer-háromszor is megébredek hajnalonta, reggelente s ez szinte ugyanennyi álmot jelent. Persze, te is tudod, én is tudom: mindenki álmodik, ezt a szót, remélem ékezet nélkül, már az óvódások is ismerik lassan.
Amíg ébredés után kávét főzök, cigarettázom, olyan élesek az álomképek, a gondolatok, a párbeszédek, hogy szinte valóságosak, marasztanám őket, ha tudnám.
Így, álom után, a tudatosság határán tűnödtem el azon, hogy melyik kifejezés helyesebb, magyarosabb: valakiről vagy valakivel álmodni?
Valószínű mindkettő, legalábbis mindkettőt használjuk, mégis, érzékelek köztük egy árnyalatnyi különbséget.
Ha azt mondom, valakiről álmodtam, akkor ő mintha csupán szenvedő tárgyként lett volna jelen az álomképben, kiszolgáltatva nekem, az álmodónak: bármit össze(vissza) álmodhatok bárkiről, mit tehet ellene ?
Ha azonban valakivel álmodom, bár kicsit sérti fülem ez a kifejezés, akkor már nem ilyen egyszerű a dolog: társak leszünk az álomban, ő is autonóm módon nyílvánulhat meg, a régi versre gondolva, lehet, hogy én, az álmodó, csupán az ő álmának részeseként létezem. Annyiféle a virtuális valóság napjainkban, ki tudja?
Nem ez nyugtalanít, nem ezen töprengek: álom s esős idő. Ott tanácstalanodom el, s nem tudom, más hogy van ezzel, hogy még sohasem álmodtam Istenről, pedig – ha nem is minden este –, de néha imaközelben alszom el. Miért nem ébredtem hát még soha úgy, hogy Isten képe maradt volna meg bennem, hogy az ő neve lett volna ajkamon, hogy a kezem össze lett volna kulcsolva ?
És Vele? Egyáltalán jelen volt-e, jelen van-e valamilyen módon Isten álmaimban, amikor nem vagyok teljes tudatomnál? S ha igen, miért tűnik el, amikor visszatérek a túlsó partról?
Nem tudom. Lehet, hogy ez így van rendjén, de azért, ha nem is gyakran, de szeretnék, ha Róla nem is, de Vele álmodni. Talán más íze lenne az első cigarettának, korty kávénak. Talán.
Ne, ne kérdezd, mit vacsoráztam az este, nem tudom így hirtelenjében. Vacsoráztunk valamit, erre emlékszem. És arra is, hogy néhány napja Adyt olvasva eltöprengtem négy során, talán ez feküdte meg a "lelkemet":
„Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
A sorsom: menni, menni, menni
S az álmom: az Isten.”
Ma is lesz este, s holnap is reggel, ha megérjük. Álom dolgában még semmi sincs veszve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése