Dr. Bardócz-Tódor András: Isten országa

2013. 07. 11.	Isten országa	Dr. Bardócz-Tódor András
Reggelente olvasom a Bibliát. Apró részenként persze. Egy régi rendszerű kalauzt használok. Még Karácsony Sándortól ered. Enélkül csak ott olvasnánk, ahol könnyen nyílik a könyv. Ma 1Mózes 18 és Lukács 18,26-34 volt soron. Az Ószövetségben Ábrahám Sodoma megmentése érdekében alkudozott az Úrral. Ezt valahogy furcsállottam. Előzőleg Sára hitetlenkedett, vénségére születendő fiúgyermekével kapcsolatban. (Még ki is nevette az Urat.) Az Újszövetségben pedig azt olvastuk, hogy: „Ő pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát, vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért.” Azután persze folytatódik: „Aki sokszorta többet ne kapna ebben az időben, a jövendő világon pedig örök életet.” Én azonban a két mondat között elakadtam. Igaz, hogy ez a Károli-féle fordítás kissé rozsdás. Az újabb keletű szövegben már egy mondat ez a kettő. De mégis kísért a gondolat, hogy teremtett emberfia nem tudja jó szívvel elhagyni nemcsak gyermekeit és feleségét, de testvéreit, vagy szüleit sem, sőt uram bocsá' még a házát sem. Mert hát mi lehetne az a sokszorta több? Isten országa? Vajon nem az az Isten országa, ahol a házunkban a családunkkal élünk? Vagy az örök élet? Az örök életet pedig így hisszük: örök, mert őseink végtelen során át érkezik a múltból, és hitünk szerint reménylett utódaink végtelen során át visz bennünket a jövőbe. A magam számára így oldom fel ezt az ellentmondást: Isten országa a teljesség, benne a házunk, családunk. Ha valakit csak a háza foglalkoztat, vagy csak a szülei, vagy testvérei, vagy felesége, vagy gyermekei, az nem részese Isten országának. Aki Isten országát keresi, magasabb szinten tér vissza életének építő elemeihez, és nyeri el házát, szüleit, testvéreit, feleségét, gyermekeit. Úgy legyen.

Dr. Bardócz-Tódor András: Kalauz

2013. 06. 05.	Kalauz	Dr. Bardócz-Tódor András
Megmaradtam régebbi szokásomnál, az 1940-től 1952-ig Karácsony Sándor, majd azután tanítványai által összeállított bibliaolvasó kalauzt olvasom voltaképpen születésem óta, mert ez nálunk családi hagyomány. Olvasunk egy részt az Ószövetségből, egyet az Újból. Közben erre gondolunk: az ószövetségi üzenet kemény törvény, úgyszólván betarthatatlan, minden időkre szól. Az újszövetségi üzenet a kegyelem, az elengedés, a "szemet-szemért" törvénye helyett az Isten szeretetéé. Az Ószövetségben most zsoltárok vannak soron, éppen arra fogadkozunk, hogy felépítjük az Úr templomát, addig nem nyugszunk. Az Újban Jézus tanítása közben egy asszony azt mondja: „Boldog méh, a mely téged hordozott, és az emlők, melyeket szoptál.” Amire Jézus úgy válaszol, hogy inkább azok boldogok, akik hallgatják és megtartják az Isten beszédét. Máskor pedig, mikor megjelentették neki, hogy odajött a családja, azt mondta, hogy az ő családja, aki a tanításait meghallgatja. Amikor még kisgyerekkorában elvesztették a szülei, azt mondta, hogy azért nem őket követte, mert az ő Atyjának dolgaival foglalkozik. Lehet, pontatlanok az utóbbi utalásaim, de mégiscsak rámutatnak arra, hogy Jézus az Isten dolgait a családéi elé helyezte. Ami engem megdöbbent, hogy ez sokkal keményebb törvény, mint az Ószövetség bármely parancsa. Hogy tudná ezt anyaszülte ember betartani? Isten után pedig a felebarátunk következik, míg az Ószövetség Isten után a család tiszteletére kötelez. Ki tudná nekem azt a dilemmát feloldani?