Moldován Szeredai Noémi: Az életből tanulni

2013. 10. 21.	Az életből tanulni	Moldován Szeredai Noémi
Egy alapítvány dokumentumfilmet forgat, megkeresve udvarhelyszéki gyógynövényismerőket, füvesasszonyokat, feltérképezve a hagyományos gyógymódokat.  Megkérdeztek, tudok-e ajánlani riportalanyt a vidékről. Rögtön tudtam, kivel lehetne beszélgetni, de nem tudtam megadni elérhetőségét, így a néni lányánál érdeklődtem. Mikor meghallotta miről van szó, mentegetőzni kezdett, mondván, az ő édesanyja nem tanulta a gyógyfüves tudását, csak a faluban tanulta, hallásból és tapasztalatot gyűjtve az idősektől. Ez az egyik nagy különbség a régi és új ember között. Régen érték volt a tudás, a tapasztalat, a nemzedékről-nemzedékre felgyűlt szakértelmet első kézből kapták a tanulni vágyók, a mester mellett inaskodva sajátították el. Elsősorban az életből tanultak, másodsorban könyvből, legyen az bármilyen mesterség. Az elmúlt jó néhány évtizedben a régi tapasztalati tudás le- és átértékelődött . Az idősek úgy érezték, a tudás, mellyel rendelkeznek, melyet elődöktől tanultak, már elavult, nem érték a fiatalok számára, nincs rá idő, sem türelem elsajátítani. A fiatal nemzedék pedig azt tanulta, hogy csak az iskolában szerzett tudás a fontos. A szakkönyvek virágkorát éljük. A fiatal lány szakácskönyvből tanul főzni, ha tanul, nem édesanyjától vagy nagymamájától, a gyógynövényszerető növényhatározóval kezében rója a mezőt, a masszőr könyvből tanulja a mesterséget. Szinte bármilyen kérdésünk, megoldatlan feladatunk van, az interneten választ kapunk rá. Elég-e az a tudás, melyet néhány kattintással szerzünk, vagy egy könyvet átlapozva? Megengedhetjük-e magunknak, hogy figyelmen kívül hagyjuk a még meglévő tudást, tapasztalatot, melyet családtagjaink, ismerőseink elsajátítottak? Talál-e a jó mesterember vagy asszony olyan tanítványt, akinek átadja élete tapasztalatát? Lesz-e a nagyon idős kenőasszonynak elég alázattal és tehetséggel bíró tanítványa, aki örökli a tudását?  Lesz-e, aki felveti a szövőszéket és hímest sző? Van-e időnk és türelmünk körülnézni, felfedezni a mellettünk élőben a tudást és tapasztalatot, melyet csak könyvekből nem tudunk megtanulni és újraindulni a tanulás hosszú útján?

Moldován Szeredai Noémi: "Kedves szavak"

013. 09. 18.	"Kedves szavak"	Moldován Szeredai Noémi
„Fejezd be, hülyeségeket beszélsz.” „Szörnyű vagy, ehetetlen az étel!” „Semmit sem tudsz normálisan megcsinálni, miért nem kérdeztél engem?!” „Nekem nagyobb a fizetésem, mint a tiéd.” „Te már csak ilyen vagy, én kell ezt is elintézzem.” „Hallgass!” A fenti mondat sor csak töredéke annak, amit baráti társaságokban hallok évek óta.  A szereplők változnak, a mondatok szinte azonosak. Közös bennük, hogy egyik házastárs intézi a másikhoz, indulatosan vagy gúnyos hangnemben, legtöbbször körülnézve, mintha a jelenlevőktől várna igazolást szavaira. A jelenlevők nagyobbrészt megpróbálnak nem tudomást venni a gúnyról, az indulatról, a másikat ért sértésről, beszélgetnek mintha semmi sem történt volna, vagy elkacagják, mondván, Igazad van, én is ezt szoktam mondani. Közös bennük, hogy a házastárs, aki tudatosan vagy megszokásból sértegeti, megalázza társát - barátok vagy akár ismeretlenek előtt - úgy érzi, szereti, tiszteli társát, jó házasságban él. Ismerek ilyen férfiakat, de nőket is. Közös bennük, hogy aki jól „megasszonydja hogy mit gondol”, az menőnek, bátornak és igazságosnak hiszi magát. Úgy érzi, hogy a kapcsolatban rajta van a nagyobb teher, ő tesz többet, közben rendszerint ennek fordítottja igaz. A mondatokra való személyes reagálás azonban változó, kinek-kinek temperamentuma, életbölcsessége, tűrőképessége határozza meg azt. Életünkben nem élesen határolódik el a jó és a rossz, s időnként rádöbbenhetünk, hogy egyszer mi vagyunk a szenvedő alanyok, de máskor mi vagyunk, akik „igazságot” és minősítést osztunk, önmagunkat minősítve. Ezzel ellentétben igazán ritkán hallom, hogy házastárs dicséri párját, kiemeli jó tulajdonságait, fennhangon kimondja pozitív gondolatait, s ezzel hangsúlyozza fontosságát. Éppen ezért csodálom azokat az embereket, akik nyíltan, szerelmük társaságában vagy akár hátuk mögött elmondják, dicsérik és felemlegetik társuk jó tulajdonságait, érdemeit, igazán odafigyelnek a mellettük élőre s nem csak a rosszat, de a jót is meglátják benne. Ismerek ilyen nőket és férfiakat is.

Moldován Szeredai Noémi: Uni-Ani

2013. 07. 23.	Uni-Ani	Moldován Szeredai Noémi
Három és fél éves kislány áll félénken, szüleihez húzódva, majd édesanyja és keresztanyja öléből tekint a templomi seregre, hallgatja az őt köszöntő vendég kórus gyönyörű énekét, figyeli az idegen helyet, az idegen arcokat. A gyönyörű műemlék templom piacán ő a főszereplő. Keresztelőjére gyűlt össze a nagy család, zarándokoltak mindannyian  a kis erdélyi faluba Magyarországról, −sokan életükben először járva Erdélyben −, a távoli erdélyi rokonok , akik még ott élnek a faluban, ahol őseik születtek. Kis székelyruhában áll a templom piacán, ahol anyai, nagyanyai részről ükapját keresztelték unitáriusnak. Unitáriusnak lenni hagyomány, velünk született „tulajdonság” Erdélyben, de nyugatabbra haladva mindinkább tudatosan vállalt hit és életfelfogás. Az erdélyi unitárius számára természetes vallása, közössége, büszke hitére, „szent helyeire” az egyedüli magyar földön, Erdélyben született vallásra és vallásalapítójára, Dávid Ferencre. A kislány, a kisgyermekek boldog optimizmusával feltalálja magát az idegen környezetben, érzi az őt körülvevők sugárzó szeretetét és boldogságát, s tudattalanul az ősök erejét is, mely feléje száll. Nem tudja milyen viharok csaptak össze a feje felett, a lélektani küzdelmet, melyet az édesanya és édesapa vívott, hogy az ősi unitárius templomban unitáriusnak kereszteljék legkisebb gyermeküket, elsőként a családban. „Nem lesz igazából megkeresztelve, hiszen csak az Atya, Fiú, Szentháromság nevében való keresztelés az igazi!” − hangzott el a vallási dolgokban szaktekintélynek számító családtag részéről, mikor az évekig érlelődő szülői elhatározásnak hangot adtak. Jézust sem úgy keresztelték, jött a válasz az édesapa lelkében, aki felesége rokonsága kapcsán és történelem szeretete által ismerte meg az unitárius vallást. S a lelkiismereti döntést tett követte, melynek eredményeként unitárius szertartás szerint került sor a keresztelésre. A nagy testvérek szinte itták magukba a prédikáció, majd a keresztelési beszéd szavait, s a templomból kilépve megszületett ajkukon az új becenév, s azóta is így szólítják a legfiatalabb, unitárius családtagot Uni-Ani. Isten áldása kísérjen Uni-Ani!

Moldován Szeredai Noémi: Kincsem, aranyvirágom…

2013. 06. 20.	Kincsem, aranyvirágom…	Moldován Szeredai Noémi
Az özvegy lehuppant a hokedlire, a kezében tartott mobiltelefon kicsusszant kezéből, tompán ütődött a konyhapadló rongyszőnyegéhez.  A televízió nagy hangerővel szólt, kint gyönyörűen sütött a nap, szárítva a viharverte kertet. A szomszédból hancúrozó gyermekek kiabálása szűrődött át, de a körülötte levő hangzavar nem ért el tudatáig. Csak a fülében lüktető szívdobogását hallotta, s a szavakat, melyeket a telefonba hallott: „Fia öngyilkos lett. Egyelőre nincs amiért kijöjjenek, majd értesítjük, mikor jöjjenek.” Kincsem, aranyvirágom, aranybogaram, drága fiacskám. Szkafander és pillangó című megrázó filmdráma jutott eszébe, melyet azelőtt való nap látott. Egy férfi története, aki 42 éves korában, súlyos agyvérzés után, teljesen lebénul, csak bal szemhéját tudja mozgatni, s azzal tanul meg kommunikálni a külvilággal. Bezártság szindrómában szenved, tökéletesen gondolkodik, az emlékei és képzelete szárnyal, s érzéseiről könyvet „ír”. Betűnként   pislogja le élettörténetét,  bezártságát, s a haszontalan köröket, melyeket  futott, amíg egészséges volt. A különbség közte és a filmszereplő között, hogy ő még pislogni sem tud, érezni sem tud semmit − csak az üres kétségbeesés van lelkében. Mégis, emlékfoszlányok jelennek meg, majd egy idézet: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, …,mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” Mt 6,19.21. Édes kincsem, aranyvirágom, aranybogaram, drága fiam, hova vitted a szívemet?!

Moldován Szeredai Noémi: Ha az ima meghallgatásra talál

2013. 05. 20.	Ha az ima meghallgatásra talál	Moldován Szeredai Noémi
„Ember, ember ébredezz, Kishitűn ne csüggedezz, Fent az Úr, nem érted ezt?! Kezd el, újra kezd!” Istenem! Gyakran jutnak eszembe ezek az éneksorok az Ember tervez, oda lesz kezdetű unitárius ének utolsó sorai. Alig több mint egy évvel ezelőtt imádkozni kezdtem egy célért. Az elmúlt héten imádságom meghallgatásra talált. Imádságunk meghallgatásra talált. Nem önmagamért, saját célért, megvalósításért imádkoztam, hanem közösségi célért. Nem egyedül, sokan imádkoztunk ezért. S most, amikor szinte hitetlenkedve megtapasztaltam, hogy az ima meghallgatásra talált, önkéntelenül gondolatok sokasága merült fel bennem. Miért a mi imádságunk teljesült? Milyen körülmények játszottak közre? Mennyi a mi munkánk és mennyi a csoda? Hogyan történt meg a csoda? Hiszen csodának érzek sok mindent életemben, mely végső soron ajándék tőled, Istenem.  Amit tudok, hogy rendületlen hittel és bizalommal tettem, tettük a dolgunkat, dolgoztunk a célért, s imádkoztunk, hogy legyen meg a Te akaratod! Hála és köszönet érte! Ámen.

Moldován Szeredai Noémi: Gyermekkorunk temploma

2013. 04. 19.	Gyermekkorunk temploma	Moldován Szeredai Noémi
Rövid időutazásra hívlak kedves olvasó. Kérlek, gondolj gyermekkorod templomára, arra, ahova jártál és keress egy emléket, mely meghatározó számodra azzal a templommal, istentiszteleti hellyel kapcsolatban. Van-e ilyen hely és van-e emlék, mely körvonalazódik a távolból? Milyen érzéssel tölt el a visszaemlékezés? Mit indít el benned? Rövid idővel ezelőtt, vendég lelkészként, egy olyan gyülekezet előtt szolgáltam, mely egyetlen tagjának sem volt gyermekkora temploma a hely. Részben, mert „új” istentiszteleti hely volt, csekély húsz éves, másrészt, mert a gyülekezetet 95%-át Erdélyből Magyarországra kitelepedettek alkották. Ezt látva elgondolkodtam gyülekezeteim összetételén, ahol a híveim nagy százaléka ebben a közösségben született, szülőfaluja templomában keresztelték, ott konfirmált, kötött házasságot, gyermekei is ott nőttek fel és esetleg unokái házasságkötésének is tanúja volt. Ünnepnapon és vasárnapokon oda szólítja a harang. Természetes számára a templom légköre, hangulata. Annak, ki hazatér a szomszéd helységből vagy sok - sok kilométer távolból, a szülőhely temploma különleges jelentőséggel bír. Amikor körülnéz, rosszallóan vagy jóleső érzéssel nyugtázza a változásokat, elcsodálkozik a megöregedett arcokon, érdeklődéssel fürkészi az új arcokat, leül a „helyére” vagy csak egy helyre, s emlékek sokasága lepi meg. Majd átengedi lelkét a csendnek, az imádságnak, az ihletnek, a találkozásnak. Mikor jártál utoljára „otthon”, gyermekkorod templomában?