2011. 11. 09. Isten jót termő gyümölcsfái Demeter Sándor Lóránd
Amerikai Egyesült Államokban jártunkkor volt egy nap, amikor zöldség- és gyümölcstermesztő farmokra látogattunk el. Azt mutatták meg, hogy miként működik az amerikai mezőgazdaság. Voltunk biofarmon, borászatban, kis- és nagytermelőnél. Négy nemzedékes, gyümölcs- és zöldségtermesztő család bemutató üzletének homlokzatán, közel fél méteres betűkkel ezt olvastam: A föld tele van Isten jóságának ajándékaival.
Minden nyitott szemmel és szívvel járó ember életében egyszer csak elérkezik az a nap, amikor rácsodálkozik a világra, és a világban Isten jóságának ajándékaira. Arra, amit az üzlet homlokzatán olvastam. Arra, amire a zsoltáros is rádöbbent: „Milyen nagy a te jóságod!” (Zsoltár 31,20)
Amikor Isten jóságát felfedezzük, akkor a lelkiismeretünkön keresztül szólít meg Jézus tanítása: „Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok is tökéletes.” Vagy a másik: „Ha a gyökér szent, akkor az ágak is szentek.” Jézus képi nyelvét Pál apostol így fordította le az efézusiaknak: „Legyetek egymáshoz jóságosok”. A korintosiaknak így: „Öltözzétek fel azért, mint Istennek kiválasztottai a jóságosságot.” Assisi Szent Ferenc énekében az Isten jóságára való rácsodálkozást követő lelkiismereti döbbenet gyermeki egyszerűséggel így hangzik: „Az az egy fontos, legyetek jók most, már nem kell túl sok a holnaphoz, legyetek jók ha tudtok, a többi nem számít.”
Pál apostol a jóságot a lélek gyümölcsei közé sorolja. Képzeljünk el egy beoltott gyümölcsfát. Van gyökere, ahonnan táplálkozik; vannak ágai és az ágakon – Istennek jóságából – ott a termés. Ilyen az emberi élet is, amelynek a gyökere Isten. Ágaink a testünk, és emberi kapcsolatainkban szétágazó életünk. Termésünk nem más, mint a lelki életünk, érzéseink, gondolataink, cselekedeteink. Ha elképzeltük, akkor mondjuk is ki, hogy ha az életünk Istenben gyökerezik, akkor feladatunk, hogy rajtunk keresztül is megtapasztalhassák mások Isten jóságát.
Amikor azt a nagybetűs feliratot elolvastam, nekem az jutott eszembe – és azóta sem tudok ettől szabadulni – hogy ha Isten megajándékoz minket az ő jóságával, akkor az a legkevesebb, hogy igyekszünk mi is jók lenni. Lehetőségeink, tehetségeink, akaratunk és erőnk szerint, de a legnagyobb és legteljesebb igyekezettel minél szebb és bőségesebb termést hozni Ő dicsőségére.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Demeter Sándor Loránd. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Demeter Sándor Loránd. Összes bejegyzés megjelenítése
2011. november 9., szerda
2011. november 1., kedd
Demeter Sándor Lóránd : Kávéparti
2011. 11. 01. Kávéparti Demeter Sándor Lóránd
Hasonlatos a mennyek országa... – olvashatjuk többször is Jézus példázataiban, és amikor ezt a hasonlatot igyekszünk megérteni vizsgálnunk kell azt is, hogy:
1. Isten országának milyen jelentésváltozatai vannak?
2. Hol van ennek az országnak a helye?
3. Fontos, hogy megértsük, hogy mi ennek az országnak a rejtélye, milyen titkokat, titokzatosságokat bújtatott el benne a teremtő, amelyek megszépíthetik mindannyiunk életét?
4. Milyen járulékos kérdések születnek az előbbiekből?
Névváltozatait vizsgálva a mennyek országa, Isten országa megnevezéseken túl az ősi szövegekben találunk egy harmadikat is, amikor Isten királyságának nevezik. Hasonlatos a mennyek országa, Isten országa, Isten királysága – cserélgethetjük a Jézustól olvasott példabeszédekben a kifejezéseket.
Amikor ezt királyságot keressük, ennek a titkaira vagyunk kíváncsiak, természetes, hogy érdekel: vajon hol lehet ennek a királyságnak a helye? Vajon itt van a mi életünkben, vagy egy jövőbeli állapot? Vajon évezredeknek, napfogyatkozásoknak, holdtöltéknek idejéhez van kötve? Vajon ez a királyság egy olyan jövőbeli állapot, amely a halál kapuján átlépve tapasztalható meg? Milyen sok kérdés következik egymás után, és egészíti ki az előtte levőt, amikor Isten királyságának keresésére indulunk. .Nekünk valamiként közös nevezőre kell hozni ezeket kérdéseket. Isten királyságának, országának helyéről szóló, alább következő tudományos, lexikális összefoglaló ezt végzi el helyettünk: „A héber malkut, a görög basileia a király hatalmát és főleg a tényleges uralkodást jelenti, s csak másodsorban utal a király hatalma alatt álló területre, az országra és a birodalomra.” Ezek szerint, amikor azt halljuk Jézustól, hogy Isten királysága/országa, mennyek országa, akkor nem a hely kell fontos legyen, hanem azt kell tudatosítsuk gondolkodásunkban és életünkben, hogy Isten királysága az ő tényleges uralkodását jelenti. Isten tényleges, valós uralkodása egyértelműen csak a jelenben történhet. Az én, a te, mindannyiunk életében. Nem múltbeli, nem jövőbeli kérdés, hanem életünket megvizsgálva egyértelművé válik, hogy mindig a jelen pillanatban történik.
Ennek a mindig jelen pillanatban történő országnak, királyságnak, uralkodásnak tikai vannak.
Egyik titka az, hogy nem kiszámítható. Nem lehet algoritmusokkal, matematikai egyenletekkel megoldani. Lukács evangéliumában olvashatjuk, hogy Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember jelekből kiszámíthatná. Isten országának, királyságának, uralkodásának jelenvalósága állapotbeli változás. Növekedés. Szellemi, lelki, spirituális, emberi növekedés.
Másik titka a jelenvalóvá tevésének a módja. János evangéliumában Jézus ezt a titkot osztja meg: „Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg Isten országát.”
Harmadik titka, hogy bár jelenvaló, mégis rejtve van. Nem magától értetődő. Máté evangéliumában szántóföldön elrejtett kincshez hasonlítja Jézus. Van, jelen van, de keresni kell.
Lám, megismertünk néhány jelentésváltozatot, a helyet is jelen-valóvá tettük, három titok is feltárult előttünk, most nézzünk néhány járulékos kérdést, amelyek az előbbiek után természetszerűen adódnak:
Vajon ez a királyság, ország, uralkodás jön hozzánk? Azért mondom, hogy természetszerűen adónak, hiszen mindennapi imádságunkban ezt mondjuk: Jöjjön el a te országod! Eszerint valahonnan érkezik hozzánk vagy valamiből megvalósul. Ha visszakapcsolódunk az első rejtélyhez, akkor a növekedés a titka annak, hogy a jézusi imádságban kért ország elérkezzen, megvalósuljon. Bennünk és közöttünk, ahogyan szintén Jézus mondja.
Egy másik járulékos kérdés az előbbi megfordítása: És nekünk kell-e menni Isten országa felé? Bizony, ha az állapotbeli változás, növekedés, akkor mi sem maradhatunk ki belőle. Isten nélkülünk nem tud növekedni bennünk. A második és harmadik titok is arról szól, hogy nekünk is részünk van abban, hogy Isten országa elérkezzen, megvalósuljon. Az újjászületés is állapotbeli változás, a keresés pedig állandó, állhatatos munka.
Úgy látszik hát, hogy kettős az irány. Egyrészt maga a jó Isten közeledik hozzánk; másrészt részünkről is szükséges, hogy elinduljunk a Teremtő Isten irányába. Nagyon egyszerű, mindennapi példával élve: ha nem történik meg részünkről is az előrelépés, ha nem akarjuk megismerni Őt, ha eszünk ágában sincs a növekedés, akkor az Ő egyirányú közeledése olyan, mintha mindig csak a szomszéd jönne hozzánk kávézni, ráadásul a kávét is mindig ő hozná.
Az unitárius hit az embert jóra törekvőnek, fejlődőképesnek vallja, aki a szabad akarat ajándékával a jó és rossz között mindig felelősen képes döntést hozni. Jézus tanítványaként, Isten munkatársaként emlegeti. Olyan emberként, aki ehhez méltóan akarja és tudja is élni életét, hogy ne csak hasonlatos legyen Isten országa és királysága.
Hasonlatos a mennyek országa... – olvashatjuk többször is Jézus példázataiban, és amikor ezt a hasonlatot igyekszünk megérteni vizsgálnunk kell azt is, hogy:
1. Isten országának milyen jelentésváltozatai vannak?
2. Hol van ennek az országnak a helye?
3. Fontos, hogy megértsük, hogy mi ennek az országnak a rejtélye, milyen titkokat, titokzatosságokat bújtatott el benne a teremtő, amelyek megszépíthetik mindannyiunk életét?
4. Milyen járulékos kérdések születnek az előbbiekből?
Névváltozatait vizsgálva a mennyek országa, Isten országa megnevezéseken túl az ősi szövegekben találunk egy harmadikat is, amikor Isten királyságának nevezik. Hasonlatos a mennyek országa, Isten országa, Isten királysága – cserélgethetjük a Jézustól olvasott példabeszédekben a kifejezéseket.
Amikor ezt királyságot keressük, ennek a titkaira vagyunk kíváncsiak, természetes, hogy érdekel: vajon hol lehet ennek a királyságnak a helye? Vajon itt van a mi életünkben, vagy egy jövőbeli állapot? Vajon évezredeknek, napfogyatkozásoknak, holdtöltéknek idejéhez van kötve? Vajon ez a királyság egy olyan jövőbeli állapot, amely a halál kapuján átlépve tapasztalható meg? Milyen sok kérdés következik egymás után, és egészíti ki az előtte levőt, amikor Isten királyságának keresésére indulunk. .Nekünk valamiként közös nevezőre kell hozni ezeket kérdéseket. Isten királyságának, országának helyéről szóló, alább következő tudományos, lexikális összefoglaló ezt végzi el helyettünk: „A héber malkut, a görög basileia a király hatalmát és főleg a tényleges uralkodást jelenti, s csak másodsorban utal a király hatalma alatt álló területre, az országra és a birodalomra.” Ezek szerint, amikor azt halljuk Jézustól, hogy Isten királysága/országa, mennyek országa, akkor nem a hely kell fontos legyen, hanem azt kell tudatosítsuk gondolkodásunkban és életünkben, hogy Isten királysága az ő tényleges uralkodását jelenti. Isten tényleges, valós uralkodása egyértelműen csak a jelenben történhet. Az én, a te, mindannyiunk életében. Nem múltbeli, nem jövőbeli kérdés, hanem életünket megvizsgálva egyértelművé válik, hogy mindig a jelen pillanatban történik.
Ennek a mindig jelen pillanatban történő országnak, királyságnak, uralkodásnak tikai vannak.
Egyik titka az, hogy nem kiszámítható. Nem lehet algoritmusokkal, matematikai egyenletekkel megoldani. Lukács evangéliumában olvashatjuk, hogy Isten országa nem úgy jön el, hogy az ember jelekből kiszámíthatná. Isten országának, királyságának, uralkodásának jelenvalósága állapotbeli változás. Növekedés. Szellemi, lelki, spirituális, emberi növekedés.
Másik titka a jelenvalóvá tevésének a módja. János evangéliumában Jézus ezt a titkot osztja meg: „Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újra nem születik, nem láthatja meg Isten országát.”
Harmadik titka, hogy bár jelenvaló, mégis rejtve van. Nem magától értetődő. Máté evangéliumában szántóföldön elrejtett kincshez hasonlítja Jézus. Van, jelen van, de keresni kell.
Lám, megismertünk néhány jelentésváltozatot, a helyet is jelen-valóvá tettük, három titok is feltárult előttünk, most nézzünk néhány járulékos kérdést, amelyek az előbbiek után természetszerűen adódnak:
Vajon ez a királyság, ország, uralkodás jön hozzánk? Azért mondom, hogy természetszerűen adónak, hiszen mindennapi imádságunkban ezt mondjuk: Jöjjön el a te országod! Eszerint valahonnan érkezik hozzánk vagy valamiből megvalósul. Ha visszakapcsolódunk az első rejtélyhez, akkor a növekedés a titka annak, hogy a jézusi imádságban kért ország elérkezzen, megvalósuljon. Bennünk és közöttünk, ahogyan szintén Jézus mondja.
Egy másik járulékos kérdés az előbbi megfordítása: És nekünk kell-e menni Isten országa felé? Bizony, ha az állapotbeli változás, növekedés, akkor mi sem maradhatunk ki belőle. Isten nélkülünk nem tud növekedni bennünk. A második és harmadik titok is arról szól, hogy nekünk is részünk van abban, hogy Isten országa elérkezzen, megvalósuljon. Az újjászületés is állapotbeli változás, a keresés pedig állandó, állhatatos munka.
Úgy látszik hát, hogy kettős az irány. Egyrészt maga a jó Isten közeledik hozzánk; másrészt részünkről is szükséges, hogy elinduljunk a Teremtő Isten irányába. Nagyon egyszerű, mindennapi példával élve: ha nem történik meg részünkről is az előrelépés, ha nem akarjuk megismerni Őt, ha eszünk ágában sincs a növekedés, akkor az Ő egyirányú közeledése olyan, mintha mindig csak a szomszéd jönne hozzánk kávézni, ráadásul a kávét is mindig ő hozná.
Az unitárius hit az embert jóra törekvőnek, fejlődőképesnek vallja, aki a szabad akarat ajándékával a jó és rossz között mindig felelősen képes döntést hozni. Jézus tanítványaként, Isten munkatársaként emlegeti. Olyan emberként, aki ehhez méltóan akarja és tudja is élni életét, hogy ne csak hasonlatos legyen Isten országa és királysága.
2011. július 15., péntek
Demeter Sándor Lóránd: A gyász
2011. 07. 15. A gyász Demeter Sándor Lóránd
„A gyász az, amikor valakié leszel semmiért egészen, és a kontúrjai napról-napra kihalványulnak belőled. Ez a gyász.” (Tisza Kata) Ezt mindannyian megéljük. Minél inkább telik tőlünk is az idő, annál gyakrabban éljük meg. Sorra távoznak életünkből azok, akik hozzánk tartoznak, akik életünk egy-egy pillanatát szebbé varázsolták, akiknek helye van a szívünkben, akikről eszünkbe jut egy kellemes élmény, akiknek az arcát, a hangját, a mozdulatát bármikor fel tudjuk idézni... Kontúrjaik ugyan napról-napra kihalványulnak belőlünk, de az emlékezés ceruzája mégis egyetlen pillanat alatt képes visszaidézni, felerősíteni, újrarajzolni alakjukat.
A továbbiakban két bibliai szereplő gyászában az újrarajzolás különböző módjait szemlélhetjük.
Jákób, gyermeke (vélt) elvesztésekor megszaggatta a ruháját, zsákot tekert a derekára és sírt. (1Móz 37,34-35) Gyászát kifejezte, a világ elől nem rejtette el. Nem zárta magába, nem bújt el vele, nem rejtegette. Nem tetette magát erősnek. Mivel nem tetette magát, nem képmutatóskodott, közvetlen környezete nem csak észlelte az ő gyászát, hanem megpróbált segítségére lenni. Vigasztalták.
Temetéseken – az Isten nyugosztalja mellett – ezek a leggyakrabban elhangzó szavak: vigasztalódást kívánunk. Jákóbnak nem csak vigasztalódást kívántak, hanem igyekeztek őt vigasztalni. Mert a vigasztalás tett. Nyelvileg is cselekvést fejez ki. Elemeire bontva a szó azt jelenti, hogy gyászt eloszlatni, elviselhetővé tenni egy olyan nehéz és fájdalmas időszakban, amikor az megfoszt az örömtől. Olyan időszakban, amikor túltengnek a negatív érzések. Vagy csak negatív érzések vannak: félelem, megsebesítettség, elkeseredettség, tehetetlenség, bánat, fájdalom...
Nehéz a gyászban vigaszra lelni. Vigasztalni is nehéz. Az emlékezés kontúrceruzája még nagyon erős vonásokkal dolgozik. Olyan ez mint az emberi testen ejtett mély seb. Beforr ugyan, de valahányszor ránézünk, az emlékezet mindig visszahozza, megeleveníti, valóságossá teszi azt a fájdalmat és azt a számtalan negatív érzést, amit a megszerzés pillanatában eltöltött.
Jákób nem akart vigasztalódni. Hiábavaló volt minden igyekezet. Mihelyt egy kicsit is halványították a kontúrokat, ő azonnal visszarajzolta, visszaerősítette őket. Ezzel az állandó szenvedéssel kívánta leélni hátralevő életét. „Gyászolva megyek a holtak hazájába” – mondta ki szavakban is érzéseit. Hiábavaló minden vigasztaló igyekezet.
Egészen más Dávid királynak a gyásza. Olyan apának a gyásza, aki nem hirtelen veszíti el fiát, hanem ideje van rákészülni a veszteségre. Hat napon keresztül „könyörgött Istenhez a gyermekért, böjtöt tartott Dávid, és amikor bement a földön töltötte az éjszakát. Udvarának vénei odaálltak mellé, hogy fölemeljék a földről, de ő nem akarta, és nem is evett velük semmit. A hetedik napon meghalt a gyermek.” (2Sám 12,16-18) Viselkedését látva szolgái meg sem merték mondani neki, hogy meghalt a gyermeke. Amikor mégis megtették, igen meglepődtek, hogy Dávid felkelt, megfürdött, megkente magát, ruhát váltott, bement az Úr házába és leborult, majd hazament és evett. A csodálkozó kérdésekre ezt válaszolta: „Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám.” (2Sám 12,23) Elfogadta az élet-halál örökre kiismerhetetlen rejtélyét, azt, amit Pál később így erősít meg: „nincs itt maradandó városunk.” (Zsid 13,14)
Jákób az örök gyász, Dávid a túljutás (túlélés?) mellett döntött.
„A gyász az, amikor valakié leszel semmiért egészen, és a kontúrjai napról-napra kihalványulnak belőled. Ez a gyász.” (Tisza Kata) Ezt mindannyian megéljük. Minél inkább telik tőlünk is az idő, annál gyakrabban éljük meg. Sorra távoznak életünkből azok, akik hozzánk tartoznak, akik életünk egy-egy pillanatát szebbé varázsolták, akiknek helye van a szívünkben, akikről eszünkbe jut egy kellemes élmény, akiknek az arcát, a hangját, a mozdulatát bármikor fel tudjuk idézni... Kontúrjaik ugyan napról-napra kihalványulnak belőlünk, de az emlékezés ceruzája mégis egyetlen pillanat alatt képes visszaidézni, felerősíteni, újrarajzolni alakjukat.
A továbbiakban két bibliai szereplő gyászában az újrarajzolás különböző módjait szemlélhetjük.
Jákób, gyermeke (vélt) elvesztésekor megszaggatta a ruháját, zsákot tekert a derekára és sírt. (1Móz 37,34-35) Gyászát kifejezte, a világ elől nem rejtette el. Nem zárta magába, nem bújt el vele, nem rejtegette. Nem tetette magát erősnek. Mivel nem tetette magát, nem képmutatóskodott, közvetlen környezete nem csak észlelte az ő gyászát, hanem megpróbált segítségére lenni. Vigasztalták.
Temetéseken – az Isten nyugosztalja mellett – ezek a leggyakrabban elhangzó szavak: vigasztalódást kívánunk. Jákóbnak nem csak vigasztalódást kívántak, hanem igyekeztek őt vigasztalni. Mert a vigasztalás tett. Nyelvileg is cselekvést fejez ki. Elemeire bontva a szó azt jelenti, hogy gyászt eloszlatni, elviselhetővé tenni egy olyan nehéz és fájdalmas időszakban, amikor az megfoszt az örömtől. Olyan időszakban, amikor túltengnek a negatív érzések. Vagy csak negatív érzések vannak: félelem, megsebesítettség, elkeseredettség, tehetetlenség, bánat, fájdalom...
Nehéz a gyászban vigaszra lelni. Vigasztalni is nehéz. Az emlékezés kontúrceruzája még nagyon erős vonásokkal dolgozik. Olyan ez mint az emberi testen ejtett mély seb. Beforr ugyan, de valahányszor ránézünk, az emlékezet mindig visszahozza, megeleveníti, valóságossá teszi azt a fájdalmat és azt a számtalan negatív érzést, amit a megszerzés pillanatában eltöltött.
Jákób nem akart vigasztalódni. Hiábavaló volt minden igyekezet. Mihelyt egy kicsit is halványították a kontúrokat, ő azonnal visszarajzolta, visszaerősítette őket. Ezzel az állandó szenvedéssel kívánta leélni hátralevő életét. „Gyászolva megyek a holtak hazájába” – mondta ki szavakban is érzéseit. Hiábavaló minden vigasztaló igyekezet.
Egészen más Dávid királynak a gyásza. Olyan apának a gyásza, aki nem hirtelen veszíti el fiát, hanem ideje van rákészülni a veszteségre. Hat napon keresztül „könyörgött Istenhez a gyermekért, böjtöt tartott Dávid, és amikor bement a földön töltötte az éjszakát. Udvarának vénei odaálltak mellé, hogy fölemeljék a földről, de ő nem akarta, és nem is evett velük semmit. A hetedik napon meghalt a gyermek.” (2Sám 12,16-18) Viselkedését látva szolgái meg sem merték mondani neki, hogy meghalt a gyermeke. Amikor mégis megtették, igen meglepődtek, hogy Dávid felkelt, megfürdött, megkente magát, ruhát váltott, bement az Úr házába és leborult, majd hazament és evett. A csodálkozó kérdésekre ezt válaszolta: „Vissza tudom-e még hozni őt? Én megyek majd őhozzá, de ő nem tér vissza hozzám.” (2Sám 12,23) Elfogadta az élet-halál örökre kiismerhetetlen rejtélyét, azt, amit Pál később így erősít meg: „nincs itt maradandó városunk.” (Zsid 13,14)
Jákób az örök gyász, Dávid a túljutás (túlélés?) mellett döntött.
2011. június 18., szombat
Demeter Sándor Lóránd: Érted
2011. 06. 17. Érted Demeter Sándor Lóránd
Ki ne szeretné azt megtapasztalni, hogy Isten érte is történik? Hogy rá is figyel? Hogy érte is van? Ki ne szeretné ezt hinni, tudni, megélni? Olyan férfias bevallással, ahogyan Babits zsoltára megénekli:
„Tudod, hogy érted történnek mindenek – mit búsúlsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.” (Babits Mihály: Zsoltár férfihangra)
Isten érted is történik. Rád is figyel. Érted is van. Isten téged is meghallgat.
Ha ezt hinni, tudni, megélni akarod, akkor Jézus hagyatéka szerint legkevesebb három dolgot tehetsz érte: „Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek.” (Mt 7,7)
Kérés, keresés, zörgetés... Van három lehetőséged arra, hogy mozgósítsd Istent az életedben. Bizalom kell hozzá, semmi több. Nem önbizalom! Bizalom Istenben. Annak elfogadása, hogy a megkereséssel, a zörgetéssel, kéréssel, a hozzá fordulással nem leszel kevesebb. A feltörekvő ego lecsendesítése kell hozzá. Szemléletváltás. Ez két mondat felcserélésével megoldható. Ahelyett, hogy Nagy Lászlót idézed: „nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgy is, ha nem kérem”; elkezded gyakrabban ezt mondani: „Mi Atyánk …legyen meg a te akaratod … mindennapi kenyerünket add meg… és bocsásd meg...”
De! De kérhetsz, kereshetsz, zörgethetsz, egyvalamit tudnod kell. Ezt most egy történettel fogom elmondani neked:
Élt egyszer egy ember, akinek a gyermeke nagyon szeretett volna egy igen drága ajándékot. Minden este azért imádkozott Istenhez, hogy megkaphassa, de sajnos a szülők szűkös anyagiak miatt mégsem tudták megvásárolni. Bíztak benne, hogy ez nem lesz rossz hatással a gyermek hitéletére. Egy napon kíváncsiak érdeklődtek, hogy haragszik-e Istenre, amiért nem hallgatta meg az imádságát? A kislány így válaszolt: Isten meghallgatta a kérésemet, csak nemmel válaszolt rá.
Isten érted is történik. Rád is figyel. Érted is van. Isten téged is meghallgat.
De kérésedre, keresésedre, zörgetésedre nemet is mondhat.
És ezzel a nemmel mást üzen, mint amire emberi szívvel és ésszel számítottál.
Hosszútávon előbb-utóbb bebizonyosodik, hogy Isten válasza helytálló.
Ki ne szeretné ezt hinni, tudni, megélni?
Te mennyi ideje éled?
Ki ne szeretné azt megtapasztalni, hogy Isten érte is történik? Hogy rá is figyel? Hogy érte is van? Ki ne szeretné ezt hinni, tudni, megélni? Olyan férfias bevallással, ahogyan Babits zsoltára megénekli:
„Tudod, hogy érted történnek mindenek – mit búsúlsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.” (Babits Mihály: Zsoltár férfihangra)
Isten érted is történik. Rád is figyel. Érted is van. Isten téged is meghallgat.
Ha ezt hinni, tudni, megélni akarod, akkor Jézus hagyatéka szerint legkevesebb három dolgot tehetsz érte: „Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek.” (Mt 7,7)
Kérés, keresés, zörgetés... Van három lehetőséged arra, hogy mozgósítsd Istent az életedben. Bizalom kell hozzá, semmi több. Nem önbizalom! Bizalom Istenben. Annak elfogadása, hogy a megkereséssel, a zörgetéssel, kéréssel, a hozzá fordulással nem leszel kevesebb. A feltörekvő ego lecsendesítése kell hozzá. Szemléletváltás. Ez két mondat felcserélésével megoldható. Ahelyett, hogy Nagy Lászlót idézed: „nekem a kérés nagy szégyen, adjon úgy is, ha nem kérem”; elkezded gyakrabban ezt mondani: „Mi Atyánk …legyen meg a te akaratod … mindennapi kenyerünket add meg… és bocsásd meg...”
De! De kérhetsz, kereshetsz, zörgethetsz, egyvalamit tudnod kell. Ezt most egy történettel fogom elmondani neked:
Élt egyszer egy ember, akinek a gyermeke nagyon szeretett volna egy igen drága ajándékot. Minden este azért imádkozott Istenhez, hogy megkaphassa, de sajnos a szülők szűkös anyagiak miatt mégsem tudták megvásárolni. Bíztak benne, hogy ez nem lesz rossz hatással a gyermek hitéletére. Egy napon kíváncsiak érdeklődtek, hogy haragszik-e Istenre, amiért nem hallgatta meg az imádságát? A kislány így válaszolt: Isten meghallgatta a kérésemet, csak nemmel válaszolt rá.
Isten érted is történik. Rád is figyel. Érted is van. Isten téged is meghallgat.
De kérésedre, keresésedre, zörgetésedre nemet is mondhat.
És ezzel a nemmel mást üzen, mint amire emberi szívvel és ésszel számítottál.
Hosszútávon előbb-utóbb bebizonyosodik, hogy Isten válasza helytálló.
Ki ne szeretné ezt hinni, tudni, megélni?
Te mennyi ideje éled?
2011. május 24., kedd
Demeter Sándor Lóránd: Isten szép virágcsokrai
2011. 05. 23. Isten szép virágcsokrai Demeter Sándor Lóránd
Rikító színű, gyönyörű csokor virág díszítette az úrasztalát. Illata belengte a templomot, virított róla az élet. Tálcán kínálta a „folyóvíz mellé ültett fa”, a „viruló olajfa” zsoltáros hasonlatait. A hasonlatok ősi emberi történeteket, érzéseket, értékeket keltettek életre. Saul és Dávid történetét. És a mi emberi értékeinket.
Saul apja elveszett szamarainak keresésére indult. Az otthonról szamarakért riasztott legényből király lett. Az Ószövetség első királya. Dávidot is apja szalasztotta el otthonról, hogy a Saul hadseregében szolgáló testvéreinek ezt-azt a táborba vigyen. Az ő útja is a királyságig vezetett. De nem ilyen simán... A harci képességeiről nevezetessé vált fiatalember, az örök barátság mintaképe királlyá válása előtt bizonyságot kellett tegyen emberségéről és Istenhez tartozásáról is.
A Saul kényszeres gondolkodása elől menekülő harcedzett férfi idegen királyi udvarban, nyálát szakállára csorgatva tetteti bolondnak magát, hogy életét mentse. Pusztában bujdokol, barlangokban és sziklavárakban rejtőzködik. Ezen a kényszerzarándoklaton számtalanszor éri kísértés. Egy ilyen alkalom után imádkozza: „De én olyan vagyok, mint a viruló olajfa, Isten házába lehetek, bízom Isten szeretetében most és mindenkor.” (Zsolt 52,10)
Az élet nagy döntései közé tartozik, hogy hervadtan kókadó virágok kívánunk lenni, vagy emberségtől és Istenhez tartozástól rikító, illatozó, viruló virágcsokor? Kidobott szárazság vagy Istennek szép virágcsokrai?
Inkább Istennek szép virágcsokrai.
Rikító színű, gyönyörű csokor virág díszítette az úrasztalát. Illata belengte a templomot, virított róla az élet. Tálcán kínálta a „folyóvíz mellé ültett fa”, a „viruló olajfa” zsoltáros hasonlatait. A hasonlatok ősi emberi történeteket, érzéseket, értékeket keltettek életre. Saul és Dávid történetét. És a mi emberi értékeinket.
Saul apja elveszett szamarainak keresésére indult. Az otthonról szamarakért riasztott legényből király lett. Az Ószövetség első királya. Dávidot is apja szalasztotta el otthonról, hogy a Saul hadseregében szolgáló testvéreinek ezt-azt a táborba vigyen. Az ő útja is a királyságig vezetett. De nem ilyen simán... A harci képességeiről nevezetessé vált fiatalember, az örök barátság mintaképe királlyá válása előtt bizonyságot kellett tegyen emberségéről és Istenhez tartozásáról is.
A Saul kényszeres gondolkodása elől menekülő harcedzett férfi idegen királyi udvarban, nyálát szakállára csorgatva tetteti bolondnak magát, hogy életét mentse. Pusztában bujdokol, barlangokban és sziklavárakban rejtőzködik. Ezen a kényszerzarándoklaton számtalanszor éri kísértés. Egy ilyen alkalom után imádkozza: „De én olyan vagyok, mint a viruló olajfa, Isten házába lehetek, bízom Isten szeretetében most és mindenkor.” (Zsolt 52,10)
Az élet nagy döntései közé tartozik, hogy hervadtan kókadó virágok kívánunk lenni, vagy emberségtől és Istenhez tartozástól rikító, illatozó, viruló virágcsokor? Kidobott szárazság vagy Istennek szép virágcsokrai?
Inkább Istennek szép virágcsokrai.
2011. május 17., kedd
Demeter Sándor Lóránd: A házasság intézménye
2011. 05. 14 A házasság intézménye Demeter Sándor Lóránd
Szívem táblájára feljegyezve egy időpont mellett két betű: HÉ.
Határidőnaplómban egy találkozó időpontja mellett újabb két betű: HH.
Feloldva ennyit jelentenek: házassági évforduló, házas hétvége.
Arra serkentenek, hogy a házasságról elmélkedjek.
Elmélkedés közben nem csak gondolkodom, nem csak a szürkeállományt működtetem. Ismételek. Elismétlem azt, ami a házasságban a szívemhez szól. Ismétlés közben egy-egy rész hangsúlyosabban kiemelkedik; egy szó, egy pillanat, egy emlék, egy élmény megállít, magára vonzza gondolataimat, és pozitív érzéseket erősít fel bennem. Elmélkedés közben a szívemet is dolgoztatom. Engedem, hogy a házasság teljes valómat átjárja. És ez fontos.
Azért fontos, mert később csak így tudom a teljes valómat belevinni a házasságba, amelynek a szépsége és a lényege csak akkor fogható meg, ha a teljes való, az egész ember benne van. E nélkül a házasság csak közös megegyezésen alapuló együttéléses ügyintézés, gazdasági társulás.
Hivatalos megfogalmazásban a házasság egy intézmény. Ez arra utal, hogy a teljes való, az egész ember hiányzik belőle. Ennél rosszabb, hogy azt is előrevetíti: nem is szükséges hozzá a teljes ember. Beírtam a világhálós keresőbe, hogy a házasság intézménye, és az első tíz találatból nyolc a válságáról, elavultságáról, haldoklásáról szólt. A kereső alátámasztja azokat a statisztikai adatokat, amelyek szintén erről beszélnek.
Amíg a házasság intézményként él a (köz)tudat(alatti)ban, addig keves(ebb)en fogják teljes valóval, egész emberként megélni annak örömét. Mert addig úgy is viszonyultak hozzá, mint egy intézményhez, amelyben bizonyos szabályok szerint lehet intézni a dolgokat. Ahogyan egyik barátom mondta: kipipálják a házasságot, és azután kényelmesen hátradőlnek benne.
A házasság nem szabályok által és szabályok szerint működtetett intézmény. A házasság nem is intézmény. A házasság kapcsolat. Élő kapcsolat, amely teljes valónkat átjárja. Állandó kapcsolat, amelyben fontos, hogy egész valónk benne legyen. Ez az élő és állandó kapcsolat olykor csendes folyóvíz, máskor erőteljes zuhatag; olykor egyenletesen lüktető, máskor vibráló és szikrázó; olykor kiegyensúlyozott, máskor feszültségekkel teljes. Nem kiszámítható, de ha sikerül megteremteni a kapcsolatot, az a szeretet szépségével ajándékoz meg. A viskóban Sarayu így magyarázza Mackenzienek: „Az igaz, hogy a kapcsolatok sokkal zavarosabbak tudnak lenni, mint a szabályok, de a szabályok soha nem fognak választ adni a szív fontos kérdéseire, és soha nem fognak szeretni téged.”
Egy vers jut eszembe, amelyet évekkel ezelőtt, házasságunk kezdetén írtam erről az érzésről:
„te nem tudod, hogy mily szép, amit adtál
és nem tudod, hogy mily szép, amit adsz
és nem tudod, hogy szebb vagy önmagadnál
te nem tudod, hogy szebb vagy önmagamnál.”
Miközben a házasságról elmélkedem, a szívemet dolgoztatom, és teljes valómat nyitottá teszem rá. Ez a szépséggel telített szeretet áraszt el. Most is.
Szívem táblájára feljegyezve egy időpont mellett két betű: HÉ.
Határidőnaplómban egy találkozó időpontja mellett újabb két betű: HH.
Feloldva ennyit jelentenek: házassági évforduló, házas hétvége.
Arra serkentenek, hogy a házasságról elmélkedjek.
Elmélkedés közben nem csak gondolkodom, nem csak a szürkeállományt működtetem. Ismételek. Elismétlem azt, ami a házasságban a szívemhez szól. Ismétlés közben egy-egy rész hangsúlyosabban kiemelkedik; egy szó, egy pillanat, egy emlék, egy élmény megállít, magára vonzza gondolataimat, és pozitív érzéseket erősít fel bennem. Elmélkedés közben a szívemet is dolgoztatom. Engedem, hogy a házasság teljes valómat átjárja. És ez fontos.
Azért fontos, mert később csak így tudom a teljes valómat belevinni a házasságba, amelynek a szépsége és a lényege csak akkor fogható meg, ha a teljes való, az egész ember benne van. E nélkül a házasság csak közös megegyezésen alapuló együttéléses ügyintézés, gazdasági társulás.
Hivatalos megfogalmazásban a házasság egy intézmény. Ez arra utal, hogy a teljes való, az egész ember hiányzik belőle. Ennél rosszabb, hogy azt is előrevetíti: nem is szükséges hozzá a teljes ember. Beírtam a világhálós keresőbe, hogy a házasság intézménye, és az első tíz találatból nyolc a válságáról, elavultságáról, haldoklásáról szólt. A kereső alátámasztja azokat a statisztikai adatokat, amelyek szintén erről beszélnek.
Amíg a házasság intézményként él a (köz)tudat(alatti)ban, addig keves(ebb)en fogják teljes valóval, egész emberként megélni annak örömét. Mert addig úgy is viszonyultak hozzá, mint egy intézményhez, amelyben bizonyos szabályok szerint lehet intézni a dolgokat. Ahogyan egyik barátom mondta: kipipálják a házasságot, és azután kényelmesen hátradőlnek benne.
A házasság nem szabályok által és szabályok szerint működtetett intézmény. A házasság nem is intézmény. A házasság kapcsolat. Élő kapcsolat, amely teljes valónkat átjárja. Állandó kapcsolat, amelyben fontos, hogy egész valónk benne legyen. Ez az élő és állandó kapcsolat olykor csendes folyóvíz, máskor erőteljes zuhatag; olykor egyenletesen lüktető, máskor vibráló és szikrázó; olykor kiegyensúlyozott, máskor feszültségekkel teljes. Nem kiszámítható, de ha sikerül megteremteni a kapcsolatot, az a szeretet szépségével ajándékoz meg. A viskóban Sarayu így magyarázza Mackenzienek: „Az igaz, hogy a kapcsolatok sokkal zavarosabbak tudnak lenni, mint a szabályok, de a szabályok soha nem fognak választ adni a szív fontos kérdéseire, és soha nem fognak szeretni téged.”
Egy vers jut eszembe, amelyet évekkel ezelőtt, házasságunk kezdetén írtam erről az érzésről:
„te nem tudod, hogy mily szép, amit adtál
és nem tudod, hogy mily szép, amit adsz
és nem tudod, hogy szebb vagy önmagadnál
te nem tudod, hogy szebb vagy önmagamnál.”
Miközben a házasságról elmélkedem, a szívemet dolgoztatom, és teljes valómat nyitottá teszem rá. Ez a szépséggel telített szeretet áraszt el. Most is.
2011. április 20., szerda
Demeter Sándor Lóránd: Értékelés
2011. 04. 20. Értékelés Demeter Sándor Lóránd
Egy ima- és lelkigyakorlatos könyvet olvastam. Meglepett, hogy az alapvető emberi szükségleteknek olyanszerű leírásával találkoztam benne, amelyeket eddig főként reklám- és marketingkommunikációs anyagokban olvastam. Az utóbbi megközelítése szerint emberi szükségleteinket azért kell ismerni, hogy önmegvalósításunk sikeres legyen. A vallás és a pszichológia szerint azért, hogy egészséges emberi életet tudjunk élni. A reklám- és marketingkommunikáció piaci szándékkal; a pszichológia, a vallás, az egyház segítő szándékkal közelít emberi szükségleteinkhez. Mindkettő ugyanazokat az általánosan elterjedt pszichológiai modelleket használja:
a) Szükséges, hogy életében az ember tudja, tapasztalja és érezze, hogy szeretik, értékes, hozzátartozik valaki(k)hez (Istenhez) és szabadon dönthet.
b) Az emberi élet szükségleteinek egymásra épülését mutatja be a Maslow-piramis. Maslow piramis-elmélete szerint amíg az alacsonyabb szinten lévő szükségletek nincsenek kielégítve, addig nem lehet továbblépni, és a célkeresztből kiesik a magasabb szintű célok elérése.
Alulról fölfelé ebben a sorrendben épülnek egymásra szükségleteink:
1. Fiziológiai szükségletek
2. Biztonsági szükségletek
3. Szeretet szükséglete (érzelmi kötődés, valahová tartozás)
4. Megbecsülés szükséglete
5. Kognitív szükségletek (megismerés, tanulás, gondolkodás, megértés)
6. Esztétikai szükségletek (kultúra, művészet)
7. Önmegvalósítás
A modellek összehasonlító leírásánál érdemes eljátszani a kísérletet, és néhány reklám szövegét behelyettesíteni az adott helyre. Kipróbálásra javaslom: „Smell, like a man!” „Annyi a világ, amennyit beletöltesz!” „Just do it!”
Néhány hete több mint 100 személy együttműködésével összeállítottuk gyülekezetünk erősségi és gyengeségi listáját. Amikor erősségeink lajstromát készítettük, akkor hangzott el: Számítunk mi is! Vagyunk valakik! Ajándék mondatok, amelyek ugyan nem a reklámok marketinges nyelvén, de arról beszélnek, hogy gyülekezetünk tagjai épülően fölfele, a cél felé tartanak és egészséges emberi életet élnek. Az egyház célja és küldetése nem az, hogy tagjaival elhitesse az önmegvalósítást, hanem az, hogy egészséges, élhető, emberi életre segítse, ahol azt érezhetik, hogy értékesek, fontosak, hasznosak. És ebben a nagy világmindenségben nincsenek magukra maradva. Mert van egy hely, ahová mehetnek, ahol számítnak és valakik lehetnek.
Egy ima- és lelkigyakorlatos könyvet olvastam. Meglepett, hogy az alapvető emberi szükségleteknek olyanszerű leírásával találkoztam benne, amelyeket eddig főként reklám- és marketingkommunikációs anyagokban olvastam. Az utóbbi megközelítése szerint emberi szükségleteinket azért kell ismerni, hogy önmegvalósításunk sikeres legyen. A vallás és a pszichológia szerint azért, hogy egészséges emberi életet tudjunk élni. A reklám- és marketingkommunikáció piaci szándékkal; a pszichológia, a vallás, az egyház segítő szándékkal közelít emberi szükségleteinkhez. Mindkettő ugyanazokat az általánosan elterjedt pszichológiai modelleket használja:
a) Szükséges, hogy életében az ember tudja, tapasztalja és érezze, hogy szeretik, értékes, hozzátartozik valaki(k)hez (Istenhez) és szabadon dönthet.
b) Az emberi élet szükségleteinek egymásra épülését mutatja be a Maslow-piramis. Maslow piramis-elmélete szerint amíg az alacsonyabb szinten lévő szükségletek nincsenek kielégítve, addig nem lehet továbblépni, és a célkeresztből kiesik a magasabb szintű célok elérése.
Alulról fölfelé ebben a sorrendben épülnek egymásra szükségleteink:
1. Fiziológiai szükségletek
2. Biztonsági szükségletek
3. Szeretet szükséglete (érzelmi kötődés, valahová tartozás)
4. Megbecsülés szükséglete
5. Kognitív szükségletek (megismerés, tanulás, gondolkodás, megértés)
6. Esztétikai szükségletek (kultúra, művészet)
7. Önmegvalósítás
A modellek összehasonlító leírásánál érdemes eljátszani a kísérletet, és néhány reklám szövegét behelyettesíteni az adott helyre. Kipróbálásra javaslom: „Smell, like a man!” „Annyi a világ, amennyit beletöltesz!” „Just do it!”
Néhány hete több mint 100 személy együttműködésével összeállítottuk gyülekezetünk erősségi és gyengeségi listáját. Amikor erősségeink lajstromát készítettük, akkor hangzott el: Számítunk mi is! Vagyunk valakik! Ajándék mondatok, amelyek ugyan nem a reklámok marketinges nyelvén, de arról beszélnek, hogy gyülekezetünk tagjai épülően fölfele, a cél felé tartanak és egészséges emberi életet élnek. Az egyház célja és küldetése nem az, hogy tagjaival elhitesse az önmegvalósítást, hanem az, hogy egészséges, élhető, emberi életre segítse, ahol azt érezhetik, hogy értékesek, fontosak, hasznosak. És ebben a nagy világmindenségben nincsenek magukra maradva. Mert van egy hely, ahová mehetnek, ahol számítnak és valakik lehetnek.
2011. március 28., hétfő
Demeter Sándor Lóránd: Jóslat
2011. 03. 28. Jóslat Demeter Sándor Lóránd
Azt mondják, Isten a szívekben dolgozik. S milyen könnyű mások szívéről dönteni, pedig gyakran a sajátunkba sem látunk bele! Amikor összegabalyodunk a látással, olyankor van, hogy zavar és bosszant annak a látványa, hogy az általunk gorombának, tisztességtelennek, erkölcstelennek és templomkerülőnek tartott embertársunknak lám, mégis milyen jól megy sora. Úgy szeretnénk rajtakapni az isteni igazságot! Persze úgy, hogy az nekünk is feküdjön. De amint azt mondják, Isten a szívekben dolgozik. S oda mi nem láthatunk be. Így nem láthatjuk egy-egy embertársunkban a „miért legyek tisztességes?” és „miért ne legyek tisztességes?” kérdések között dúló harcot. Egy biztos: Istenben bízó ember, bár érveit a gonosz százszor cáfol(hat)ja – mégis a tisztesség, a jóság és igazság mellett dönt. Az unitárius hit és eszmerendszer ígérete szerint, ha ezeket tudjuk választani „jutalmunk a nyugodt szív, közöttünk a békesség és az örökélet öröme.”
Olvastam egy zsoltárt, – a 37.-et – amely néhány társával együtt az igazak és gonoszok sorsát vizsgálja. Ezer évekkel ezelőtt arra keresi a választ, hogy mit történik, ha a tisztesség, és mi akkor, ha a tisztességtelenség útját választja valaki? Megváltozik a jövő – ez történik. S a döntésünktől, választásunktól függ, hogy abban a jövőben jó vagy rossz fog-e történni.
A zsoltárban van egy jövendölés, amely ugyan az adott korban élő embereknek fogalmazódott meg, de azóta is változó korokon és történelmi eseményeken átívelve a jelenkori ember elé is tár egy jövőképet: „A jövő a béke emberéé.” Igazságérzetem, empatikus készségem és szociális érzékenységem fejlődése során szemlélője voltam az iraki, szerbiai, afganisztáni háborúnak, s ezt a zsoltárverset pont a líbiai bombázások másnapján olvastam. Úgy éreztem, hogy ha valaha is kétkedve, megkérdőjelezett igazságtartalommal, de legalábbis sok-sok kérdéssel olvasható, akkor azon a napon igen. A jövendöléshez kapcsolható, minden történelmi korban aktuális kérdéssor végülis nem a jövendölés igazságtartalmát vonja kétségbe, hanem figyelmünket arra irányítja rá, hogy minden a mi választásainkon és döntéseinken múlik. Müller Péternél így írja: „A jövő még nincs készen.”
Akarunk-e bármit is tenni azért, hogy a jövő, amit készítünk, békességes, jó és igaz legyen, hogy nyugodt szívvel élhessünk benne? Ha igen, akkor érdemes beleolvasgatni még a zsoltárba, amely javaslatot ad, hogy aki ilyen jövőképet tűzött ki célul, mit tehet a megvalósulásáért. Ezt javasolja: vigyázz és ügyelj! Hogy mi minden van ebben a két kicsinyke szóban! Jelenti azt, hogy szemmel tart, és így a testi lényegünkre vonatkozik. Jelenti azt, hogy figyelmet fordít rá, és az értelmünket is igényli. Benne van a virrasztás is, és így a lelki életünkre is hatással van. Szanszkrit eredetije azt jelenti: tudatában lenni valaminek. Test, értelem, lélek, tudat. Maradt ki valami az emberből? Nem. Egész embervoltunk benne van. És ha egész embervoltunkkal akarjuk, kívánjuk és törekszünk rá, a célként kitűzött jövőkép csak akkor, és csakis akkor válik válósággá. És akkor válnak valósággá az egy mondatos jövőkép tartalmi részletei is:
1. Biztonságos élet
2. Meghallgatott ima
3. Támogatás Istentől
4. Áldás gyermekeinkre
Ezt tehetjük: egész embervoltunkkal akarhatjuk a „jót, igazat és szépet.” Ha korábban nem, akkor
„Mikor elgurult az utolsó forint,
és a saját fiam csak úgy rám legyint,
mikor senkim nincs, és nem is lesz,
Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz.” (Presser)
Mondd, ugye akarjuk?
Azt mondják, Isten a szívekben dolgozik. S milyen könnyű mások szívéről dönteni, pedig gyakran a sajátunkba sem látunk bele! Amikor összegabalyodunk a látással, olyankor van, hogy zavar és bosszant annak a látványa, hogy az általunk gorombának, tisztességtelennek, erkölcstelennek és templomkerülőnek tartott embertársunknak lám, mégis milyen jól megy sora. Úgy szeretnénk rajtakapni az isteni igazságot! Persze úgy, hogy az nekünk is feküdjön. De amint azt mondják, Isten a szívekben dolgozik. S oda mi nem láthatunk be. Így nem láthatjuk egy-egy embertársunkban a „miért legyek tisztességes?” és „miért ne legyek tisztességes?” kérdések között dúló harcot. Egy biztos: Istenben bízó ember, bár érveit a gonosz százszor cáfol(hat)ja – mégis a tisztesség, a jóság és igazság mellett dönt. Az unitárius hit és eszmerendszer ígérete szerint, ha ezeket tudjuk választani „jutalmunk a nyugodt szív, közöttünk a békesség és az örökélet öröme.”
Olvastam egy zsoltárt, – a 37.-et – amely néhány társával együtt az igazak és gonoszok sorsát vizsgálja. Ezer évekkel ezelőtt arra keresi a választ, hogy mit történik, ha a tisztesség, és mi akkor, ha a tisztességtelenség útját választja valaki? Megváltozik a jövő – ez történik. S a döntésünktől, választásunktól függ, hogy abban a jövőben jó vagy rossz fog-e történni.
A zsoltárban van egy jövendölés, amely ugyan az adott korban élő embereknek fogalmazódott meg, de azóta is változó korokon és történelmi eseményeken átívelve a jelenkori ember elé is tár egy jövőképet: „A jövő a béke emberéé.” Igazságérzetem, empatikus készségem és szociális érzékenységem fejlődése során szemlélője voltam az iraki, szerbiai, afganisztáni háborúnak, s ezt a zsoltárverset pont a líbiai bombázások másnapján olvastam. Úgy éreztem, hogy ha valaha is kétkedve, megkérdőjelezett igazságtartalommal, de legalábbis sok-sok kérdéssel olvasható, akkor azon a napon igen. A jövendöléshez kapcsolható, minden történelmi korban aktuális kérdéssor végülis nem a jövendölés igazságtartalmát vonja kétségbe, hanem figyelmünket arra irányítja rá, hogy minden a mi választásainkon és döntéseinken múlik. Müller Péternél így írja: „A jövő még nincs készen.”
Akarunk-e bármit is tenni azért, hogy a jövő, amit készítünk, békességes, jó és igaz legyen, hogy nyugodt szívvel élhessünk benne? Ha igen, akkor érdemes beleolvasgatni még a zsoltárba, amely javaslatot ad, hogy aki ilyen jövőképet tűzött ki célul, mit tehet a megvalósulásáért. Ezt javasolja: vigyázz és ügyelj! Hogy mi minden van ebben a két kicsinyke szóban! Jelenti azt, hogy szemmel tart, és így a testi lényegünkre vonatkozik. Jelenti azt, hogy figyelmet fordít rá, és az értelmünket is igényli. Benne van a virrasztás is, és így a lelki életünkre is hatással van. Szanszkrit eredetije azt jelenti: tudatában lenni valaminek. Test, értelem, lélek, tudat. Maradt ki valami az emberből? Nem. Egész embervoltunk benne van. És ha egész embervoltunkkal akarjuk, kívánjuk és törekszünk rá, a célként kitűzött jövőkép csak akkor, és csakis akkor válik válósággá. És akkor válnak valósággá az egy mondatos jövőkép tartalmi részletei is:
1. Biztonságos élet
2. Meghallgatott ima
3. Támogatás Istentől
4. Áldás gyermekeinkre
Ezt tehetjük: egész embervoltunkkal akarhatjuk a „jót, igazat és szépet.” Ha korábban nem, akkor
„Mikor elgurult az utolsó forint,
és a saját fiam csak úgy rám legyint,
mikor senkim nincs, és nem is lesz,
Te majd kézen fogsz, és hazavezetsz.” (Presser)
Mondd, ugye akarjuk?
2011. március 4., péntek
Demeter Sándor Lóránd: Hogyan olvassunk Bibliát?
2011. 03. 04. Hogyan olvassunk Bibliát? Demeter Sándor Lóránd
Olvastam egy ókori kínai példázatot Pien Hó-ról, aki a példázat szerint a hegyekben egy zöldes színű, áttetsző, hasítható ásványt, egy zsád követ talált, amit boldogan vitt haza, és hódolattal ajánlott fel az uralkodónak. De az, mielőtt elfogadta, megvizsgáltatta egy drágakő szakértővel. A szakértő rátekintett a kőre és kijelentette, hogy az egy közönséges kő. Az uralkodó szédelgőnek és hazugnak mondta Pien Hót, és büntetésképpen levágatta bal lábát.
Aztán múltak az évek, az uralkodó meghalt, a trónra új ember került, s Pien Hó ismét elvitte a csiszolatlan zsád követ az új uralkodónak is, de a szakértői ítélet most is a régi maradt, s a büntetés ugyanaz, csakhogy most a jobb lábát vágták le. Idővel ez az uralkodó is és a szakértő is meghalt, s a legújabb uralkodó elküldte embereit a jajveszékelő Pien Hóhoz, hogy megtudakolják nagy bánatának okát. Miért sírsz – kérdezték tőle –, hiszen már sokaknak levágták a lábát. Nem azért sírok, mert levágták mind a két lábam – felelte Pien Hó, hanem azért, mert egy értékes drágakövet közönséges kőnek minősítettek, és egy becsületes embert szédelgőnek mondanak.
Bibliát olvasni, vagy valamely bibliai részről szóló prédikációt hallgatni olyan, mint Pien Hó, a császár és a szakértő története. Első olvasásra, hallásra lehet, hogy úgy tűnik, egy közönséges kőhöz hasonló szöveggel van dolgunk. Addig, amíg csak értelemmel olvassuk, nem is fog megváltozni a minősítésünk. A költői alkotás, a kordokumentum, a történelmi beszámoló, a törvénykönyv, a bölcsességek tárháza stb. közönséges kő marad. Változást akkor fogunk észlelni, amikor a fejünkből a szívünkbe is át tudtuk vinni, és az életünkbe is be tudtuk építeni. Az, ami addig közönségesnek tűnt egy csapásra értékes drágakő lesz számunkra.
De addig, amíg ez így lesz, igen sokat kell csiszolgatni.
És nemcsak a Bibliát. Magunkat is.
Olvastam egy ókori kínai példázatot Pien Hó-ról, aki a példázat szerint a hegyekben egy zöldes színű, áttetsző, hasítható ásványt, egy zsád követ talált, amit boldogan vitt haza, és hódolattal ajánlott fel az uralkodónak. De az, mielőtt elfogadta, megvizsgáltatta egy drágakő szakértővel. A szakértő rátekintett a kőre és kijelentette, hogy az egy közönséges kő. Az uralkodó szédelgőnek és hazugnak mondta Pien Hót, és büntetésképpen levágatta bal lábát.
Aztán múltak az évek, az uralkodó meghalt, a trónra új ember került, s Pien Hó ismét elvitte a csiszolatlan zsád követ az új uralkodónak is, de a szakértői ítélet most is a régi maradt, s a büntetés ugyanaz, csakhogy most a jobb lábát vágták le. Idővel ez az uralkodó is és a szakértő is meghalt, s a legújabb uralkodó elküldte embereit a jajveszékelő Pien Hóhoz, hogy megtudakolják nagy bánatának okát. Miért sírsz – kérdezték tőle –, hiszen már sokaknak levágták a lábát. Nem azért sírok, mert levágták mind a két lábam – felelte Pien Hó, hanem azért, mert egy értékes drágakövet közönséges kőnek minősítettek, és egy becsületes embert szédelgőnek mondanak.
Bibliát olvasni, vagy valamely bibliai részről szóló prédikációt hallgatni olyan, mint Pien Hó, a császár és a szakértő története. Első olvasásra, hallásra lehet, hogy úgy tűnik, egy közönséges kőhöz hasonló szöveggel van dolgunk. Addig, amíg csak értelemmel olvassuk, nem is fog megváltozni a minősítésünk. A költői alkotás, a kordokumentum, a történelmi beszámoló, a törvénykönyv, a bölcsességek tárháza stb. közönséges kő marad. Változást akkor fogunk észlelni, amikor a fejünkből a szívünkbe is át tudtuk vinni, és az életünkbe is be tudtuk építeni. Az, ami addig közönségesnek tűnt egy csapásra értékes drágakő lesz számunkra.
De addig, amíg ez így lesz, igen sokat kell csiszolgatni.
És nemcsak a Bibliát. Magunkat is.
2011. február 8., kedd
Demeter Sándor Lóránd: Mondj igent a bizalomra!
2011.02.08. Mondj igent a bizalomra! Demeter Sándor Lóránd
Vasárnap azt kérdeztem az istentiszteleten résztvevő gyülekezeti tagoktól, hogy igaz, vagy hamis az a kijelentés, hogy bizalommal egy biztonságosabb élet teremthető? Mindenki igaznak tartotta.
Tény, hogy minden helyen, ahol több ember hosszabb időre összeverődik, előbb-utóbb elkezdenek olyan játékokat játszani, feladatokat megoldani, amelyek segítségével a csoport-, csapattagok között növelhető a bizalom.
Viszont az a szociálpszichológiai megállapítás is tényeken és tapasztalatokon nyugszik, amely szerint nehéz eldönteni, hogy mi okozott már több bajt az embernek: az alaptalan bizalom, vagy az alaptalan bizalmatlanság?
Sok érvünk van arra, hogy miért ne bízzunk. Arra kértem a gyülekezet tagjait, hogy kapásból mondjanak 3 érvet. Gyorsan érkeztek a válaszok: mert átvernek, mert kihasználnak, mert hazudnak.
Ezután arra kértem őket, hogy azt is érveljék meg, hogy miért bízhatunk? Kapásból érkeztek erre is a válaszok: mert jó, mert csak így érdemes, mert nem jó egyedül lenni...
Három érvet én is elmondok.
Az első érvem statisztikai: Mert minden cselekvésre, viselkedésre késztető belső tényezőnk (motivációnk) 65%-át a bizalomból merítjük.
Második érvem sok nemzedéknek egy tuvai közmondásban felhalmozott tapasztalata: A gyanú megbetegít, a bizalom gyógyít.
A harmadik az X, Y, Z tudományos elmélete. X olyan típusú ember, aki azzal nyitja tágra reggel a szemét, hogy őt mindenki átveri. Rövid időn belül ideges, erőszakos ember lesz belőle. Y olyan típusú ember, aki azt gondolja, hogy őt mindenki szereti, nagyra becsüli és tiszteli. Csalódott, megkeseredett ember válhat belőle. Z olyan típusú ember, akinek vannak ugyan rossz tapasztalatai, de mégis esélyt ad az embereknek. Z olyan ember, aki vallja, hogy Isten az embert alapvetően jónak teremtette. Z ezért szavaz bizalmat az embereknek.
Vajon bizalommal biztonságosabb élet teremthető? Hát, ha bizalommal nagyobb a motivációnk és bizalommal gyógyult, egészséges emberek leszünk, és bizalommal kiegyensúlyozottabb az életünk... Ez mindenképpen biztonságosabbnak tűnik, mint a céltalan, beteg, ideges, erőszakkal telített, csalódott és megkeseredett élet. Mint egy olyan élet, amely neurotikus attól, hogy nem tudja magát biztonságban.
U.i.: A bibliai hit görög megfelelőjének jelentése bizalom. Az Unitárius Káté 48. kérdésének válasza ez: „A hit bizalom Istenben, mely által gyermeki kapcsolatot teremtünk Istennel, gondviselő Atyánkkal.” Istenhez kapcsol, ezért biztonságosabb bizalommal telített élet.
Mondj igent a bizalomra!
Vasárnap azt kérdeztem az istentiszteleten résztvevő gyülekezeti tagoktól, hogy igaz, vagy hamis az a kijelentés, hogy bizalommal egy biztonságosabb élet teremthető? Mindenki igaznak tartotta.
Tény, hogy minden helyen, ahol több ember hosszabb időre összeverődik, előbb-utóbb elkezdenek olyan játékokat játszani, feladatokat megoldani, amelyek segítségével a csoport-, csapattagok között növelhető a bizalom.
Viszont az a szociálpszichológiai megállapítás is tényeken és tapasztalatokon nyugszik, amely szerint nehéz eldönteni, hogy mi okozott már több bajt az embernek: az alaptalan bizalom, vagy az alaptalan bizalmatlanság?
Sok érvünk van arra, hogy miért ne bízzunk. Arra kértem a gyülekezet tagjait, hogy kapásból mondjanak 3 érvet. Gyorsan érkeztek a válaszok: mert átvernek, mert kihasználnak, mert hazudnak.
Ezután arra kértem őket, hogy azt is érveljék meg, hogy miért bízhatunk? Kapásból érkeztek erre is a válaszok: mert jó, mert csak így érdemes, mert nem jó egyedül lenni...
Három érvet én is elmondok.
Az első érvem statisztikai: Mert minden cselekvésre, viselkedésre késztető belső tényezőnk (motivációnk) 65%-át a bizalomból merítjük.
Második érvem sok nemzedéknek egy tuvai közmondásban felhalmozott tapasztalata: A gyanú megbetegít, a bizalom gyógyít.
A harmadik az X, Y, Z tudományos elmélete. X olyan típusú ember, aki azzal nyitja tágra reggel a szemét, hogy őt mindenki átveri. Rövid időn belül ideges, erőszakos ember lesz belőle. Y olyan típusú ember, aki azt gondolja, hogy őt mindenki szereti, nagyra becsüli és tiszteli. Csalódott, megkeseredett ember válhat belőle. Z olyan típusú ember, akinek vannak ugyan rossz tapasztalatai, de mégis esélyt ad az embereknek. Z olyan ember, aki vallja, hogy Isten az embert alapvetően jónak teremtette. Z ezért szavaz bizalmat az embereknek.
Vajon bizalommal biztonságosabb élet teremthető? Hát, ha bizalommal nagyobb a motivációnk és bizalommal gyógyult, egészséges emberek leszünk, és bizalommal kiegyensúlyozottabb az életünk... Ez mindenképpen biztonságosabbnak tűnik, mint a céltalan, beteg, ideges, erőszakkal telített, csalódott és megkeseredett élet. Mint egy olyan élet, amely neurotikus attól, hogy nem tudja magát biztonságban.
U.i.: A bibliai hit görög megfelelőjének jelentése bizalom. Az Unitárius Káté 48. kérdésének válasza ez: „A hit bizalom Istenben, mely által gyermeki kapcsolatot teremtünk Istennel, gondviselő Atyánkkal.” Istenhez kapcsol, ezért biztonságosabb bizalommal telített élet.
Mondj igent a bizalomra!
2011. január 17., hétfő
Demeter Sándor Lóránd: Hatékony hatóerő
2011. 01. 16. Hatékony hatóerő Demeter Sándor Lóránd
Vallásos vagyok. Arra vagyok kíváncsi, hogy ez csak egy dísz az életemben vagy valóságos érték? Ahhoz, hogy a vallásom, vallásosságom valóságos érték legyen, két dolog szükséges: nagy hatóerővel kell működjön bennem és hatékonyan a világban. Egy történet szerint így: „Egy trópusi szigeten a bennszülött segédorvos nagy gyakorlatra tett szert a hályogeltávolításban. Ami tudása volt, azt magas fokú hatóerővel működtette, de mivel kevesebbet tudott, mint az európai katonaorvos, munkája nem volt ugyanolyan hatékony. Az európai erősen rákapott az ivásra, hatóereje ettől megfogyatkozott, de a hatékonysága nem csökkent azonnal. Csak amikor az évek múlásával remegni kezdett a keze, akkor kerekedett fölébe a segédorvos, nemcsak hatóerő, hanem hatékonyság dolgában is.” Egy bibliai tanítás szerint pedig így: „Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.” (1Kor4,20)
A bibliai tanítás görög eredetijében az erő = dünamisz = dinamika. Vagyis dinamikában, hatóerőben áll Isten országa. Amennyiben vallásosságom értékjelzője Isten országa, annyiban fontos a bennem ilyen célzattal működő hatóerő.
A hatóerő alaptörvényeit Newton rendszerezte. A hatóerő (dinamika) tehetetlenségi törvénye szerint „ha egy testre nem hat külső erő, akkor a test vagy egyenes vonalú mozgást végez, vagy nyugalomban marad. Ha pedig egy tömegpontra erő hat, akkor a test mozgásállapota megváltozik és a test gyorsul”. A hatás-ellenhatás és a szuperpozíció törvényétől most eltekintve, két kérdés foglalkoztat:
Mi az a külső erő, amely mozgásba hoz?
Mit tehetek azért, hogy ez minél állandóbb legyen?
Ma roppant népszerű a coaching. Ez az angol eredetű szó átvitt értelemben edzést, tréninget jelent. A fogalom a ´80-as évek elején került át a sportpszichológiából az üzleti életbe, az üzleti életből a civil szférába. A teljesítményt növelő tréning, sikertréning, karrier-tréning egyik tanítása szerint „a hatóerő, a hatalom dinamikus jelenség, amely nem létezik elszigeteltségben. Társadalmi kapcsolati erő, amely két vagy több ember viszonyában jelenik meg.” A coaching szerint az a külső erő, amely mozgásba hoz és gyorsít, nem más, mint a társadalmi kapcsolati erő; a modern közgazdaságtan szerint: a kapcsolati tőke. Amit pedig tenni lehet érte: igyekezni viszonyban lenni.
Néhány héttel ezelőtt egy barátommal arról beszélgettünk, hogy mire van szükség ahhoz, hogy az egyház jól és hatékonyan tudjon működni. Első tétele ez volt: Istenre. Most kölcsönveszem az alaptételt. Mert ilyetén hiszem, hogy ahhoz, hogy vallásom, vallásosságom valóságos érték legyen, külső hatóerőként Istenre van szükségem. Az állandóság tételében igaza van a coachingnak: igyekezni viszonyban lenni. Isteni és emberi viszonyban.
Vasárnap reggelre két életvizsgáló kérdés ajándékba:
1. Isten-e a hatóereje az életedben hatékonyan végzett dolgaidnak?
2. Viszonyaid vagy iszonyaid hatékonyabbak és gyakoribbak?
Legyen Istentől megszentelt napod!
Vallásos vagyok. Arra vagyok kíváncsi, hogy ez csak egy dísz az életemben vagy valóságos érték? Ahhoz, hogy a vallásom, vallásosságom valóságos érték legyen, két dolog szükséges: nagy hatóerővel kell működjön bennem és hatékonyan a világban. Egy történet szerint így: „Egy trópusi szigeten a bennszülött segédorvos nagy gyakorlatra tett szert a hályogeltávolításban. Ami tudása volt, azt magas fokú hatóerővel működtette, de mivel kevesebbet tudott, mint az európai katonaorvos, munkája nem volt ugyanolyan hatékony. Az európai erősen rákapott az ivásra, hatóereje ettől megfogyatkozott, de a hatékonysága nem csökkent azonnal. Csak amikor az évek múlásával remegni kezdett a keze, akkor kerekedett fölébe a segédorvos, nemcsak hatóerő, hanem hatékonyság dolgában is.” Egy bibliai tanítás szerint pedig így: „Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.” (1Kor4,20)
A bibliai tanítás görög eredetijében az erő = dünamisz = dinamika. Vagyis dinamikában, hatóerőben áll Isten országa. Amennyiben vallásosságom értékjelzője Isten országa, annyiban fontos a bennem ilyen célzattal működő hatóerő.
A hatóerő alaptörvényeit Newton rendszerezte. A hatóerő (dinamika) tehetetlenségi törvénye szerint „ha egy testre nem hat külső erő, akkor a test vagy egyenes vonalú mozgást végez, vagy nyugalomban marad. Ha pedig egy tömegpontra erő hat, akkor a test mozgásállapota megváltozik és a test gyorsul”. A hatás-ellenhatás és a szuperpozíció törvényétől most eltekintve, két kérdés foglalkoztat:
Mi az a külső erő, amely mozgásba hoz?
Mit tehetek azért, hogy ez minél állandóbb legyen?
Ma roppant népszerű a coaching. Ez az angol eredetű szó átvitt értelemben edzést, tréninget jelent. A fogalom a ´80-as évek elején került át a sportpszichológiából az üzleti életbe, az üzleti életből a civil szférába. A teljesítményt növelő tréning, sikertréning, karrier-tréning egyik tanítása szerint „a hatóerő, a hatalom dinamikus jelenség, amely nem létezik elszigeteltségben. Társadalmi kapcsolati erő, amely két vagy több ember viszonyában jelenik meg.” A coaching szerint az a külső erő, amely mozgásba hoz és gyorsít, nem más, mint a társadalmi kapcsolati erő; a modern közgazdaságtan szerint: a kapcsolati tőke. Amit pedig tenni lehet érte: igyekezni viszonyban lenni.
Néhány héttel ezelőtt egy barátommal arról beszélgettünk, hogy mire van szükség ahhoz, hogy az egyház jól és hatékonyan tudjon működni. Első tétele ez volt: Istenre. Most kölcsönveszem az alaptételt. Mert ilyetén hiszem, hogy ahhoz, hogy vallásom, vallásosságom valóságos érték legyen, külső hatóerőként Istenre van szükségem. Az állandóság tételében igaza van a coachingnak: igyekezni viszonyban lenni. Isteni és emberi viszonyban.
Vasárnap reggelre két életvizsgáló kérdés ajándékba:
1. Isten-e a hatóereje az életedben hatékonyan végzett dolgaidnak?
2. Viszonyaid vagy iszonyaid hatékonyabbak és gyakoribbak?
Legyen Istentől megszentelt napod!
2010. december 23., csütörtök
Demeter Sándor Lóránd: Karácsonyi ének
2010. 12. 23. Demeter Sándor Lóránd Karácsonyi ének
porka havak esedeznek de ho reme roma
tisztaságot hullajtanak emberre asszonyra
békességet fehérít ránk Holle anyó tánca
ahány pehely annyi áldás szálljon erre' házra
haj regö régi törvény haj regö rejtem
haj regö régi törvény haj haj regö rejtem
ház asszonya áldott legyen de ho reme roma
karjaiba' pólyát tartson innen egy év múlva
arcán is csak öröm legyen soha ne a bánat
ahány mosoly annyi áldás szálljon erre' házra
haj regö régi törvény haj regö rejtem
haj regö régi törvény haj haj regö rejtem
férfi kézben erő legyen de ho reme roma
szívét gonosznak hatalma soha meg ne rontsa
jóakarattal és hittel szólaljon a szája
ahány szép szó annyi áldás szálljon erre' házra
haj regö régi törvény haj regö rejtem
haj regö régi törvény haj haj regö rejtem
járjon előttünk a csillag de ho reme roma
testünkben vérünkben szűnjön meg a harag
békesség és bölcsesség szülessen a földnek
dicsőség a magasságban érte az Istennek
haj regö régi törvény haj regö rejtem
haj regö régi törvény haj haj regö rejtem
haj haj
porka havak esedeznek de ho reme roma
tisztaságot hullajtanak emberre asszonyra
békességet fehérít ránk Holle anyó tánca
ahány pehely annyi áldás szálljon erre' házra
haj regö régi törvény haj regö rejtem
haj regö régi törvény haj haj regö rejtem
ház asszonya áldott legyen de ho reme roma
karjaiba' pólyát tartson innen egy év múlva
arcán is csak öröm legyen soha ne a bánat
ahány mosoly annyi áldás szálljon erre' házra
haj regö régi törvény haj regö rejtem
haj regö régi törvény haj haj regö rejtem
férfi kézben erő legyen de ho reme roma
szívét gonosznak hatalma soha meg ne rontsa
jóakarattal és hittel szólaljon a szája
ahány szép szó annyi áldás szálljon erre' házra
haj regö régi törvény haj regö rejtem
haj regö régi törvény haj haj regö rejtem
járjon előttünk a csillag de ho reme roma
testünkben vérünkben szűnjön meg a harag
békesség és bölcsesség szülessen a földnek
dicsőség a magasságban érte az Istennek
haj regö régi törvény haj regö rejtem
haj regö régi törvény haj haj regö rejtem
haj haj
2010. november 30., kedd
Demeter Sándor Lóránd : Ébresztő
2010. 11. 29. Demeter Sándor Lóránd Ébresztő
Advent első vasárnapján este hallom, ahogyan az egykori lámpagyújtogató belekiáltja az estébe: „Kilencet ütött az óra, térjetek már nyugovóra.” A római gyülekezetnek írt levelet olvasom: „...fel kell ébrednetek az álomból...” (Rom 13, 11). Frissülő figyelemmel kezdem elölről olvasni a biblai részt: „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.” (Rom 13,10) Mintha láthatatlan kéz vastagítaná a betűket, szavak kezdenek kiemelkedni a szövegből: szeretet, teszi, betölti. Előveszem a görög Bibliát és szómagyarázatot. Érdekel ezeknek a szavaknak az eredetije. Nem csalódom. Több van bennük, mint amit a magyar fordítás rejt. A bennük levő többlet segít az összefüggések megértésében is.
Az itt megjelenő szeretet az agapé. Agapé, ami elsősorban nem egy érzelem, hanem akarati tényező. Személyes döntés. Arról szól, hogy tudok úgy dönteni, hogy nem teszek rosszat embertársammal. Képes vagyok arra, hogy a szeretet mellett döntsek. Először házas hétvégés alapozón találkoztam ezzel a tanítással. Azóta megtapasztaltam, és sok házaspár vallomása is megerősített abban, hogy a szeretet döntés. Olyan döntés, amelynek a tudása, a képessége bennünk van. Az emberiség kultúrájának a kezdetén Isten személyesen tanítja meg erre Káint. (1Móz 4,6) Csak akkor tudjuk teljessé tenni a törvényt, beteljesíteni életünkben annak lényegét, ha ezt elhisszük Istennek. Ha nem hiszünk neki sem, akkor minden hiábavalóság, senkik és semmik vagyunk.
Ez a szeretet (ami mellett dönteni képesek vagyunk) nem tesz rosszat. Nem csak nem teszi a rosszat! Nem munkálkodik, és nem fáradozik azon. Gondoltad volna, hogy a rosszért meg kell dolgozni, és az fáradozással jár? És ha már fáradunk, nem akarunk inkább a jóért fáradozni?
Hiszen ha a jóért fáradozunk, akkor a szeretet munkál bennünk és akkor betöltöttük a törvényt. Teljessé tettük. Milyen törvényt? Azt, amit tudunk és aminek a megvalósítására képesek vagyunk. A szeretet kettős parancsolatának a törvényét: „Az Úr a mi Istenünk egy Úr! Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat/embertársadat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.” (Mk 12, 30-31)
Olvasom tovább a 11. verset. A bibliakutatók azt írják róla, hogy vagy a szöveg hiányos, vagy valamilyen nyelvtani hiba van benne. Hosszas vizsgálódás után számomra így nyer értelmet: „És ezt tudva [ti. mi a szeretet törvénye, hogyan lehet teljessé tenni és milyen a működése], már alkalmas az idő és az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból. Hiszen most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk: az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van.” (Rom 13, 11)
Ebben a pillanatban adventivé válik az apostoli ébresztő. Mert szinte önmagától tovább folytatódik: „Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme hírdetek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz. Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2, 10-11)
Advent első vasárnapján este a képzeletbeli lámpagyújtogató nyugovóra hív, az apostol szeretettel ébresztget. A kontraszt verssé változtatja bennem az olvasottakat:
Tanuljátok meg a törvényt, a szeretet törvényét,
A szeretet nagy munkáját és annak működését;
Egymásra is figyeljetek, s a törvényt megtartsátok,
Szeretettel dolgozzatok, és azt munkáljátok:
Minden dolgotok szeretetben menjen végbe.
Adjon Isten mindenkinek áldott, ébresztő, szeretetteljes, üdvösségmunkáló adventet!
Advent első vasárnapján este hallom, ahogyan az egykori lámpagyújtogató belekiáltja az estébe: „Kilencet ütött az óra, térjetek már nyugovóra.” A római gyülekezetnek írt levelet olvasom: „...fel kell ébrednetek az álomból...” (Rom 13, 11). Frissülő figyelemmel kezdem elölről olvasni a biblai részt: „A szeretet nem tesz rosszat a felebarátnak. A szeretet tehát a törvény betöltése.” (Rom 13,10) Mintha láthatatlan kéz vastagítaná a betűket, szavak kezdenek kiemelkedni a szövegből: szeretet, teszi, betölti. Előveszem a görög Bibliát és szómagyarázatot. Érdekel ezeknek a szavaknak az eredetije. Nem csalódom. Több van bennük, mint amit a magyar fordítás rejt. A bennük levő többlet segít az összefüggések megértésében is.
Az itt megjelenő szeretet az agapé. Agapé, ami elsősorban nem egy érzelem, hanem akarati tényező. Személyes döntés. Arról szól, hogy tudok úgy dönteni, hogy nem teszek rosszat embertársammal. Képes vagyok arra, hogy a szeretet mellett döntsek. Először házas hétvégés alapozón találkoztam ezzel a tanítással. Azóta megtapasztaltam, és sok házaspár vallomása is megerősített abban, hogy a szeretet döntés. Olyan döntés, amelynek a tudása, a képessége bennünk van. Az emberiség kultúrájának a kezdetén Isten személyesen tanítja meg erre Káint. (1Móz 4,6) Csak akkor tudjuk teljessé tenni a törvényt, beteljesíteni életünkben annak lényegét, ha ezt elhisszük Istennek. Ha nem hiszünk neki sem, akkor minden hiábavalóság, senkik és semmik vagyunk.
Ez a szeretet (ami mellett dönteni képesek vagyunk) nem tesz rosszat. Nem csak nem teszi a rosszat! Nem munkálkodik, és nem fáradozik azon. Gondoltad volna, hogy a rosszért meg kell dolgozni, és az fáradozással jár? És ha már fáradunk, nem akarunk inkább a jóért fáradozni?
Hiszen ha a jóért fáradozunk, akkor a szeretet munkál bennünk és akkor betöltöttük a törvényt. Teljessé tettük. Milyen törvényt? Azt, amit tudunk és aminek a megvalósítására képesek vagyunk. A szeretet kettős parancsolatának a törvényét: „Az Úr a mi Istenünk egy Úr! Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat/embertársadat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.” (Mk 12, 30-31)
Olvasom tovább a 11. verset. A bibliakutatók azt írják róla, hogy vagy a szöveg hiányos, vagy valamilyen nyelvtani hiba van benne. Hosszas vizsgálódás után számomra így nyer értelmet: „És ezt tudva [ti. mi a szeretet törvénye, hogyan lehet teljessé tenni és milyen a működése], már alkalmas az idő és az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból. Hiszen most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk: az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van.” (Rom 13, 11)
Ebben a pillanatban adventivé válik az apostoli ébresztő. Mert szinte önmagától tovább folytatódik: „Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme hírdetek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz. Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.” (Lk 2, 10-11)
Advent első vasárnapján este a képzeletbeli lámpagyújtogató nyugovóra hív, az apostol szeretettel ébresztget. A kontraszt verssé változtatja bennem az olvasottakat:
Tanuljátok meg a törvényt, a szeretet törvényét,
A szeretet nagy munkáját és annak működését;
Egymásra is figyeljetek, s a törvényt megtartsátok,
Szeretettel dolgozzatok, és azt munkáljátok:
Minden dolgotok szeretetben menjen végbe.
Adjon Isten mindenkinek áldott, ébresztő, szeretetteljes, üdvösségmunkáló adventet!
2010. november 8., hétfő
Demeter Sándor Lóránd: Emberség
2010. 11. 08. Demeter Sándor Lóránd Emberség
Novemberben többször jutnak eszembe azok a jó, igaz és meghitt emberek, akik valamikor részesei voltak életemnek. Meghitt volt közöttünk a viszony, mert jó embereknek és igazaknak ismertem meg őket. Mert embereknek ismertem meg őket. Mondom, így novemberben, többször eszembe jutnak ilyen emberek.
A jó, igaz és meghitt emberekről mindig eszembe jut Pál apostol tanításának egy régi, magyaros fordítása. Még papnövendék koromban, Farkas Dénes bátyám ajánlotta figyelmembe a homoródkarácsonyfalvi unitárius templomnak ezt a sajátosan székely-magyar üzenetét. Amikor tehetem, én is továbbadom másoknak: „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, emberkedjetek...” (1 Kor 16,13)
Emberek legyetek!
Egy ismerősöm mesélte, hogy kisgyermeke egyszer megkérdezte tőle, hogy mi legyen, ha majd nagy lesz? Nem tudott válaszolni a kérdésre, ezért visszakérdezett: mi szeretnél lenni? Erre meg a gyermek nem tudott válaszolni. Másnap reggelig gondolkodott azon, hogy mit is válaszoljon hát a gyermeknek. Közben reménykedett, hogy az nem kérdezi meg újból. De megkérdezte. Egyetlen választ látott helyesnek: tisztességes ember légy, fiam. Délután szomorúan érkezett haza a gyermek, mert társai kigúnyolták és megverték, hogy ilyen nincs, hogy tisztességes ember. Ilyen foglalkozásról ők otthon nem hallottak.
Hogy is van ez?
1935-ben kis Balázsnak még ezek a lehetőségei: „A távolságot, mint üveg / golyót, megkapod, óriás / leszel, csak hunyd le kis szemed, - / aludj el szépen, kis Balázs. (…) Tűzoltó leszel s katona! / Vadakat terelő juhász!” (József Attila)
1983-ban a Felszarvazottak balladájában: „Ott volt a postás, a rendőr, a villanyszerelő / A szomszéd, a gázos és a díjbeszedő / A handlé, a szódás és a képkereskedő / A házmester, a fia és a kéményseprő” (Deák Bill Gyula)
Ma már vagy nem is léteznek, vagy egyáltalán nem népszerűek a fenti foglalkozások. Ma kis Balázs lehetne szekuritis, Á-tól Z-ig lakásfelújító, közgazdász, menedzser, informatikus, ügynök, ügyvéd, közjegyző, kocsikereskedő...
Telnek az évek, évtizedek, évszázadok. Új időknek új dalaival minek neveltek minket, és mivé neveljük mi gyermekünket? És magunkat?
Sok lehetőség van az életben.
Ti azért emberek legyetek.
Hát, ezen emberkedjetek.
Novemberben többször jutnak eszembe azok a jó, igaz és meghitt emberek, akik valamikor részesei voltak életemnek. Meghitt volt közöttünk a viszony, mert jó embereknek és igazaknak ismertem meg őket. Mert embereknek ismertem meg őket. Mondom, így novemberben, többször eszembe jutnak ilyen emberek.
A jó, igaz és meghitt emberekről mindig eszembe jut Pál apostol tanításának egy régi, magyaros fordítása. Még papnövendék koromban, Farkas Dénes bátyám ajánlotta figyelmembe a homoródkarácsonyfalvi unitárius templomnak ezt a sajátosan székely-magyar üzenetét. Amikor tehetem, én is továbbadom másoknak: „Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, emberkedjetek...” (1 Kor 16,13)
Emberek legyetek!
Egy ismerősöm mesélte, hogy kisgyermeke egyszer megkérdezte tőle, hogy mi legyen, ha majd nagy lesz? Nem tudott válaszolni a kérdésre, ezért visszakérdezett: mi szeretnél lenni? Erre meg a gyermek nem tudott válaszolni. Másnap reggelig gondolkodott azon, hogy mit is válaszoljon hát a gyermeknek. Közben reménykedett, hogy az nem kérdezi meg újból. De megkérdezte. Egyetlen választ látott helyesnek: tisztességes ember légy, fiam. Délután szomorúan érkezett haza a gyermek, mert társai kigúnyolták és megverték, hogy ilyen nincs, hogy tisztességes ember. Ilyen foglalkozásról ők otthon nem hallottak.
Hogy is van ez?
1935-ben kis Balázsnak még ezek a lehetőségei: „A távolságot, mint üveg / golyót, megkapod, óriás / leszel, csak hunyd le kis szemed, - / aludj el szépen, kis Balázs. (…) Tűzoltó leszel s katona! / Vadakat terelő juhász!” (József Attila)
1983-ban a Felszarvazottak balladájában: „Ott volt a postás, a rendőr, a villanyszerelő / A szomszéd, a gázos és a díjbeszedő / A handlé, a szódás és a képkereskedő / A házmester, a fia és a kéményseprő” (Deák Bill Gyula)
Ma már vagy nem is léteznek, vagy egyáltalán nem népszerűek a fenti foglalkozások. Ma kis Balázs lehetne szekuritis, Á-tól Z-ig lakásfelújító, közgazdász, menedzser, informatikus, ügynök, ügyvéd, közjegyző, kocsikereskedő...
Telnek az évek, évtizedek, évszázadok. Új időknek új dalaival minek neveltek minket, és mivé neveljük mi gyermekünket? És magunkat?
Sok lehetőség van az életben.
Ti azért emberek legyetek.
Hát, ezen emberkedjetek.
2010. október 18., hétfő
Demeter Sándor Lóránd: Egy nap tanulsága a barátságról
2010. 10. 18. Demeter Sándor Lóránd Egy nap tanulsága a barátságról
Kislányom reggel sírni kezdett. Egyetlen nagy baj miatt gördültek le arcán a krokodilkönnyek: nem akart óvodába menni. Miért? Mert annyi gyermek van az óvodában, és ő nem tudja eldönteni, hogy ki a barátja. Mit válaszoljak? – gondolkodtam, míg ő szipogva ölelt át, és orrát belefúrta a nyakamba.
Egykori – mára fájó emlékké ködösült – nagy barátságaimat; mai barátkozásaimat és barátságaimat kevesebb idő alatt végiggondoltam, mint amennyi most a leírt szavak elolvasásához szükséges. De nem tudtam, mit válaszoljak. A sok jövő-menő emberből, akik körbeveszik, akikkel mindennapi kapcsolatban van, ki a barátja? Akit annak érez, aki mellette van, aki őszinte hozzá, aki a bajban is mellé áll, akinek a szíve tiszta... Leginkább az, akinek a szíve tiszta, és aki mellett az ő szíve is tiszta marad.
Óvoda után azzal fogadott a kapuban, hogy ebéd után jönnek játszani a barátnői. Késő délutánig várta őket. Minden mozgásra kinézett az ajtón. Kiállt a kapu elé, úgy várta őket. Szeretetteli, készülődős várakozását figyelve, mintha csak a kisherceg rókájának tanítását láttam volna megelevenedni: „Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz – mondta a róka. – Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet...”
Reggel még sírva kérdezte: ki a barátom? Felnőttesen így válaszoltam: akinek a szíve tiszta, és aki mellett a te szíved is tiszta marad.
Délutánra díszbe öltözött a szíve. Gyermekien ezzel válaszolt a kérdésre.
Ki a barátod? Aki díszbe öltözteti a szíved.
Kislányom reggel sírni kezdett. Egyetlen nagy baj miatt gördültek le arcán a krokodilkönnyek: nem akart óvodába menni. Miért? Mert annyi gyermek van az óvodában, és ő nem tudja eldönteni, hogy ki a barátja. Mit válaszoljak? – gondolkodtam, míg ő szipogva ölelt át, és orrát belefúrta a nyakamba.
Egykori – mára fájó emlékké ködösült – nagy barátságaimat; mai barátkozásaimat és barátságaimat kevesebb idő alatt végiggondoltam, mint amennyi most a leírt szavak elolvasásához szükséges. De nem tudtam, mit válaszoljak. A sok jövő-menő emberből, akik körbeveszik, akikkel mindennapi kapcsolatban van, ki a barátja? Akit annak érez, aki mellette van, aki őszinte hozzá, aki a bajban is mellé áll, akinek a szíve tiszta... Leginkább az, akinek a szíve tiszta, és aki mellett az ő szíve is tiszta marad.
Óvoda után azzal fogadott a kapuban, hogy ebéd után jönnek játszani a barátnői. Késő délutánig várta őket. Minden mozgásra kinézett az ajtón. Kiállt a kapu elé, úgy várta őket. Szeretetteli, készülődős várakozását figyelve, mintha csak a kisherceg rókájának tanítását láttam volna megelevenedni: „Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz – mondta a róka. – Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet...”
Reggel még sírva kérdezte: ki a barátom? Felnőttesen így válaszoltam: akinek a szíve tiszta, és aki mellett a te szíved is tiszta marad.
Délutánra díszbe öltözött a szíve. Gyermekien ezzel válaszolt a kérdésre.
Ki a barátod? Aki díszbe öltözteti a szíved.
2010. szeptember 26., vasárnap
Demeter Sándor Lóránd : Göncöl szekere
| 2010.09.26. | Göncöl szekere | Demeter Sándor Lóránd | |
Napszentület után, amikor a Teremtő az égnek boltozatára helyezi a kisebbik világító testeket, hogy Öregisten égboltabroszának fényes formái „a szegény legénynek utat mutassanak”, amikor csűrünk fölé érkezik az égabrosz Göncöl-szekere, úgy hogy a rúd végén kuporgó ostoros megnyergeli a kupás cserepeket, akkor tudjuk: őszutóba hajlik az esztendő.
Egy este, kúrálás után, amikor kiléptünk a pajtából Dorottya ujjongva nézett fel az égre: Apa, édesapa, né mennyi csillag! A Göncölszekér tengelye akkor már egészen a csűr tetejét súrolta. Révülten néztük a Teremtő égabroszát. Kiválasztottuk a legközelebbit, a Göncölszekeret.
Mesélni kezdtem neki Göncöl táltosról, aki szekerén az Úristen gyógyító füveivel, bajt szüntető írjaival járta a teremtett világot, úgy segített a rászorulókon. Egyszer egy napon eltörött Göncöl táltos szekerének a rúdja. Jó emberek, kérlek, segítsetek! – kérte Göncöl a segítséget azoktól, akiknek korábban ő juttatott az Úristen gyógyírjából, de rajta senki nem segített.
Mesélni kezdtem neki Göncöl táltosról, aki szekerén az Úristen gyógyító füveivel, bajt szüntető írjaival járta a teremtett világot, úgy segített a rászorulókon. Egyszer egy napon eltörött Göncöl táltos szekerének a rúdja. Jó emberek, kérlek, segítsetek! – kérte Göncöl a segítséget azoktól, akiknek korábban ő juttatott az Úristen gyógyírjából, de rajta senki nem segített.
Dorottya áhítattal hallgatta a Teremtő emberének történetét. Először halkan és bátortalanul ismételgette, később lelkéből kiáltotta: Jó emberek, segítsetek! De Göncöl táltosnak senki nem segített. Jóisten csak nézte, nézte az ő mennyei országából, hogy jó emberének, aki az ő gyógyító írjait viszi háztól házig, nem akad egyetlen segítője sem. Arra gondolt, örök példaként adja minden embernek Göncöl történetét. Felemelte őt törött szekerével, és csillagként égboltozatának abroszára helyezte, hogy tanulsága mindig, minden ember számára szem előtt legyen.
Bekerültünk a tűz mellé, Dorottya lekuporodott, tenyerébe eresztette állát, s amíg én a tüzet raktam, kérte: Édesapa, légy szíves mondjuk el Göncölt! Másnap hajnalban, fejés után, tűzrakás közben, Göncöl táltos történetével indult a nap. Este megnéztük, ott van-e a csűr felett a szekere? És egy délután, amikor Fülöp lovunkkal az eperfáktól ereszkedtünk le a falu irányába, Dorottya meglátta a javításra előkészített halottas szekeret. Örömmel kiáltotta, mint aki a megfoghatatlant mégis kézbe vette: Apa, apa, né hol van Göncöl szekere!
2010. szeptember 9., csütörtök
Demeter Sándor Loránd: Forgok a mindenséggel
2010. 09. 09. Demeter Sándor Loránd Forgok a mindenséggel
Homoródalmáson belépni készültem az unitárius templomba, amikor valami megfordította velem a világmindenséget.
A kőkorszakban az ember pattintással, leütéssel készítette eszközeit. A kőkorszak megújulásának, technikai fejlődésének egyik jele, hogy az ember elkezdte csiszolni a követ. Aztán termelni kezdett. Végül letelepedett. Vannak tárgyak, amelyek azóta kísérik az emberiség történelmét. Tárgyak, amelyek a technikai fejlődés gyors változásaival most múlnak ki, és ítéltetnek feledésre. Vagy kapnak új feladatot. Ilyen tárgy a malomkő.
Az új kőkor óta része az ember életének. Megkockáztatom: akkora találmány volt, mint a tűz megismerése. A mózesi törvények valószínű ezért tiltották az elzálogosítását. Az ókori görög, arab, hindu csillagászatban, az északi népek elbeszéléseiben és magyar népmeséinkben a mormoló malomkövek a forgó világmindenség jelképei.
Az egykor nélkülözhetetlen malmok kövei ma nem mormolnak. Hallgatnak. Oldalukról mállik a vakolat, tetejükön a födém igencsak foghíjas. Van, amelyiknek romjait már benőtte a moha. Köveik ide-oda széthordva. Elborzadva gondolok arra, hogy a profétikus és apokaliptikus látomásokban, amikor a malom zúgása nem hallatszik többé, akkor az „egész ország szörnyű romhalmazzá lesz” (Jer 25,11) és levettetik „Babilon, a nagy város egyetlen lendülettel, és többé sehol nem lesz található” (Jel 18,21)
Az nyugtat, hogy nem feledésre ítéltetnek. Új feladatot kapnak. Az egykor nélkülözhetetlen, nagy értékű találmánynak mára spirituális jelentése és üzenete erősödött fel. Az ide-oda széthordott köveket ott találjuk kutak mellett, házak lépcsőjénél, templomok bejáratánál. Amikor éltető vizet merít a gazda, amikor hajlékába vagy „Isten szent házába” lép az ember – akkor két világ határán együtt forog a mindenséggel.
Így forogtam együtt a világmindenséggel, amikor rálépve egy malomkőre „Isten szent házába bémentem, az én Uram eleibe”, Homoródalmáson.
Homoródalmáson belépni készültem az unitárius templomba, amikor valami megfordította velem a világmindenséget.
A kőkorszakban az ember pattintással, leütéssel készítette eszközeit. A kőkorszak megújulásának, technikai fejlődésének egyik jele, hogy az ember elkezdte csiszolni a követ. Aztán termelni kezdett. Végül letelepedett. Vannak tárgyak, amelyek azóta kísérik az emberiség történelmét. Tárgyak, amelyek a technikai fejlődés gyors változásaival most múlnak ki, és ítéltetnek feledésre. Vagy kapnak új feladatot. Ilyen tárgy a malomkő.
Az új kőkor óta része az ember életének. Megkockáztatom: akkora találmány volt, mint a tűz megismerése. A mózesi törvények valószínű ezért tiltották az elzálogosítását. Az ókori görög, arab, hindu csillagászatban, az északi népek elbeszéléseiben és magyar népmeséinkben a mormoló malomkövek a forgó világmindenség jelképei.
Az egykor nélkülözhetetlen malmok kövei ma nem mormolnak. Hallgatnak. Oldalukról mállik a vakolat, tetejükön a födém igencsak foghíjas. Van, amelyiknek romjait már benőtte a moha. Köveik ide-oda széthordva. Elborzadva gondolok arra, hogy a profétikus és apokaliptikus látomásokban, amikor a malom zúgása nem hallatszik többé, akkor az „egész ország szörnyű romhalmazzá lesz” (Jer 25,11) és levettetik „Babilon, a nagy város egyetlen lendülettel, és többé sehol nem lesz található” (Jel 18,21)
Az nyugtat, hogy nem feledésre ítéltetnek. Új feladatot kapnak. Az egykor nélkülözhetetlen, nagy értékű találmánynak mára spirituális jelentése és üzenete erősödött fel. Az ide-oda széthordott köveket ott találjuk kutak mellett, házak lépcsőjénél, templomok bejáratánál. Amikor éltető vizet merít a gazda, amikor hajlékába vagy „Isten szent házába” lép az ember – akkor két világ határán együtt forog a mindenséggel.
Így forogtam együtt a világmindenséggel, amikor rálépve egy malomkőre „Isten szent házába bémentem, az én Uram eleibe”, Homoródalmáson.
2010. augusztus 23., hétfő
Demeter Sándor Lóránd: Keskeny utak titkai
| 2010. 08. 20. | Keskeny utak titkai | Demeter Sándor Lóránd | |
| Van egy kutyánk. Fajtája magyar vizsla. Neve Rózsa. Nagy mozgásigényű kutya. Futtatásai során egy idő után azt figyeltem meg, hogy mindig, amikor kiérek vele a határra, valami megváltozik bennem, hogy másként érkezem haza, hogy jobban tudok figyelni, és döntéseket hozni, hogy nyugodtabb vagyok. Elkezdtem ellenőrizni magamban, hogy mi változik és miért? Azt figyeltem, hogy mi történik, amikor odamegyünk? Egy délután, amikor félig esős időben haladtunk kifele Rózsával, és a vizenyős részeket kerülgetve az ösvényt kerestem, akkor hirtelen, mint egy jelzőlámpa kigyúlt bennem Jézusnak az a bizonyos utas tanítása: a szoros kapu az üdvösségre vezet, Isten Országába; a széles pedig kirekeszt Isten Országából. Azt hiszem, hogy akkor, azon az ártatlan sétán értettem meg igazán, hogy a széles utak mindig egyenesek, könnyű rajtuk járni, és belevezetnek valamibe, rendszerint kátyúba, ahol az ember elfeledkezik a küldetéséről, az énjéről, az istenképűségről. A széles utakon mindig sok az ember, nagy a zaj, eltompulnak az érzékszervek: nem érzi az illatokat, nem hallja a finom hangokat, megzavarosodik a látása. A keskeny utak kacskaringósak és mindig valamiből kifele tartanak. A keskeny utakon az embert először elkezdi idegesíteni a csend, aztán magányosnak érzi magát és rendkívül egyedül. Majd kezdi érezni az illatokat, hallani kezdi a kipattanó rügyek hangját, tisztulni kezd a látása és az ég, amely addig elejtette színét, lassacskán újra kék lesz. És a vándor egyszer csak megsejti miért is küldetett, és visszatalál az Ő Istenéhez, aki magához öleli és pajkos mosollyal ennyit mond: „Én az Úr vagyok a te Istened, arra tanítlak, ami a javadra válik, azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell.” (Ézs 48:14) | |||
2010. augusztus 2., hétfő
Demeter Sándor Loránd: Koldus Vili levelei
010. 08. 02. Koldus Vili levelei Demeter Sándor Lóránd
Vili, a koldus valós személy. Költői kedvű segédlelkész voltam, ő pedig bejáratos volt a lelkészi hivatalba. Szőlőt metszett, söprögetett, melegedett. Télen inkább melegedett. Beszélgettünk is, de inkább hosszú, nagy csendekben eregettük a füstöt. Hosszúra vettük a slukkot, s lassan, nagyon lassan fújtuk. Közben ilyeneket mondtunk, hogy hm, na, aha... S ebben benne volt minden arról, hogy milyen is az élet. Vili ilyenkor elvágyott. Valahová, ahol meleg van, s az embernek a fülét nem hasítja, még a bőre alá sem bújik be, s csontjait sem ropogtatja az a nyavalyás Nemere. Utolsó cigimet megpostáztuk. Akkor mondta Vili, hogy ő elmegy. Valahová, ahol meleg van. Lehet, hogy Izraelbe. Egy nap tényleg odalett. Elhittem neki, hogy elment Izraelbe. Láttam, ahogyan evangéliumi tájakon, apostoli helyeken kölcsönkér egy cigit, s hosszú slukkok alatt hazagondol. A városra, a Nemerére, a költői kedvű segédpapra... Aztán levelezni kezdünk Vilivel. Versben. Többnyire a Helikon hasábjain bonyolítottuk levelezésünket. Evangéliumi tájakról, apostoli helyekről, prófétai gondolatokról. Arról, hogy hm, na, aha... Meg arról, hogy milyen is az élet. Az életünk.
Vigyétek a hírt
(Jánosnak, 2009-ből )
Jézus eljött hozzánk mi mégis egyre várunk
várunk amíg vakok lesznek az eddig látók
várunk amíg sánták lesznek az eddig járók
várunk amíg a lepra rólunk a húst lemarja
várunk amíg füleink süketekké válnak
Jézus eljött hozzánk mi mégis egyre várunk
várunk amíg élőhalott lesz minden földön járó
várunk és nem hisszük el hogy az örömüzenettel
hozzánk is érkezett a názáreti Mester
várunk és nem hisszük el hogy kinek jönni kellett
itt van megérkezett
Vili, a koldus valós személy. Költői kedvű segédlelkész voltam, ő pedig bejáratos volt a lelkészi hivatalba. Szőlőt metszett, söprögetett, melegedett. Télen inkább melegedett. Beszélgettünk is, de inkább hosszú, nagy csendekben eregettük a füstöt. Hosszúra vettük a slukkot, s lassan, nagyon lassan fújtuk. Közben ilyeneket mondtunk, hogy hm, na, aha... S ebben benne volt minden arról, hogy milyen is az élet. Vili ilyenkor elvágyott. Valahová, ahol meleg van, s az embernek a fülét nem hasítja, még a bőre alá sem bújik be, s csontjait sem ropogtatja az a nyavalyás Nemere. Utolsó cigimet megpostáztuk. Akkor mondta Vili, hogy ő elmegy. Valahová, ahol meleg van. Lehet, hogy Izraelbe. Egy nap tényleg odalett. Elhittem neki, hogy elment Izraelbe. Láttam, ahogyan evangéliumi tájakon, apostoli helyeken kölcsönkér egy cigit, s hosszú slukkok alatt hazagondol. A városra, a Nemerére, a költői kedvű segédpapra... Aztán levelezni kezdünk Vilivel. Versben. Többnyire a Helikon hasábjain bonyolítottuk levelezésünket. Evangéliumi tájakról, apostoli helyekről, prófétai gondolatokról. Arról, hogy hm, na, aha... Meg arról, hogy milyen is az élet. Az életünk.
Vigyétek a hírt
(Jánosnak, 2009-ből )
Jézus eljött hozzánk mi mégis egyre várunk
várunk amíg vakok lesznek az eddig látók
várunk amíg sánták lesznek az eddig járók
várunk amíg a lepra rólunk a húst lemarja
várunk amíg füleink süketekké válnak
Jézus eljött hozzánk mi mégis egyre várunk
várunk amíg élőhalott lesz minden földön járó
várunk és nem hisszük el hogy az örömüzenettel
hozzánk is érkezett a názáreti Mester
várunk és nem hisszük el hogy kinek jönni kellett
itt van megérkezett
2010. július 16., péntek
Demeter Sándor Lóránd: Tiszta beszéd, magyar szó
2010. 07. 14. Tiszta beszéd, magyar szó Demeter Sándor Lóránd
Sokszor hallottam ezt a kifejezést. Vidékünkön elég gyakran használták, használják. Olyankor mondják, amikor szavuknak súlyt akarnak adni. Nyomatékosítani akarnak. Azt jelenti: amit megmondtam, az úgy van, nincs benne semmi mismásolás!
Néha olyan érzésem van a Biblia magyar fordításával, hogy a benne levő magyar szó nem tiszta beszéd. Nem azt mondom, hogy mismásolás, hanem azt, hogy vagy nem magyarul van, vagy mi nem értjük tisztán a jelentését.
Reggeli bibliaolvasásaim rendjén Józsué könyve 2. részét olvastam. A történet főszereplője „Egy Ráháb nevű parázna nő” (Józsué 2,1), aki Józsué kémeit elrejti, és félelmében elárulja a városa (Jerikó) lakóit. A történetben szereplő „parázna” egyike azoknak a kifejezéseknek, amelyeknél azt érzem, hogy vagy nem magyar, vagy nem tiszta a jelentése.
Az Újszövetség a parázna meghatározására külön igét (93-szor) és névszókat használ (72-szer) ugyanazon jelentéssel: házasságot törni. Két származtatott névszó, összesen három alkalommal olyan értelemben jelenik meg, ami a házasságon kívüli nemi életre vonatkozik. Az Újszövetség a porneüo igét és annak változatait használja a kicsapongó nemi életre, a házasságtörés kifejezésére külön szót használ a moikh- tőhöz tartozó szavakkal. (Bibliai fogalmi szókönyv) A parázna lehet házasságtörő, házasságon kívüli nemi életet élő, kicsapongó nemi életet élő. Ehhez még hozzájönnek a rokon értelmű szavak, amelyeket nagyon sok esetben szintén paráznaként ad vissza a magyar bibliafordítás.
Az angol fordításban Ráhábról kiderül, hogy egy olyan prostituált, aki vendégházat, fogadót működtet. Józsué kémei egy piroslámpás fogadóban szállnak meg. A tulajdonos, egy Ráháb nevű prostituált elrejti őket, és elárulja városa lakóit. Cserébe életet kér magának és a háza népének.
Három tanulsága is van a történetnek:
1. Voltak, vannak, lesznek olyan leprostituálódott „paráznák”, akik aláfeküsznek a hatalomnak, vagy a hatalom látszatának.
2. Csak leprostituálódva válik valaki saját népének, vérének, közösségének árulójává.
3. A fogadós prostituált kifejezésben az előtag a képzelet gazdagsága szerint mindig és bátran cserélhető.
Csak hogy tiszta legyen a magyar szó.
Sokszor hallottam ezt a kifejezést. Vidékünkön elég gyakran használták, használják. Olyankor mondják, amikor szavuknak súlyt akarnak adni. Nyomatékosítani akarnak. Azt jelenti: amit megmondtam, az úgy van, nincs benne semmi mismásolás!
Néha olyan érzésem van a Biblia magyar fordításával, hogy a benne levő magyar szó nem tiszta beszéd. Nem azt mondom, hogy mismásolás, hanem azt, hogy vagy nem magyarul van, vagy mi nem értjük tisztán a jelentését.
Reggeli bibliaolvasásaim rendjén Józsué könyve 2. részét olvastam. A történet főszereplője „Egy Ráháb nevű parázna nő” (Józsué 2,1), aki Józsué kémeit elrejti, és félelmében elárulja a városa (Jerikó) lakóit. A történetben szereplő „parázna” egyike azoknak a kifejezéseknek, amelyeknél azt érzem, hogy vagy nem magyar, vagy nem tiszta a jelentése.
Az Újszövetség a parázna meghatározására külön igét (93-szor) és névszókat használ (72-szer) ugyanazon jelentéssel: házasságot törni. Két származtatott névszó, összesen három alkalommal olyan értelemben jelenik meg, ami a házasságon kívüli nemi életre vonatkozik. Az Újszövetség a porneüo igét és annak változatait használja a kicsapongó nemi életre, a házasságtörés kifejezésére külön szót használ a moikh- tőhöz tartozó szavakkal. (Bibliai fogalmi szókönyv) A parázna lehet házasságtörő, házasságon kívüli nemi életet élő, kicsapongó nemi életet élő. Ehhez még hozzájönnek a rokon értelmű szavak, amelyeket nagyon sok esetben szintén paráznaként ad vissza a magyar bibliafordítás.
Az angol fordításban Ráhábról kiderül, hogy egy olyan prostituált, aki vendégházat, fogadót működtet. Józsué kémei egy piroslámpás fogadóban szállnak meg. A tulajdonos, egy Ráháb nevű prostituált elrejti őket, és elárulja városa lakóit. Cserébe életet kér magának és a háza népének.
Három tanulsága is van a történetnek:
1. Voltak, vannak, lesznek olyan leprostituálódott „paráznák”, akik aláfeküsznek a hatalomnak, vagy a hatalom látszatának.
2. Csak leprostituálódva válik valaki saját népének, vérének, közösségének árulójává.
3. A fogadós prostituált kifejezésben az előtag a képzelet gazdagsága szerint mindig és bátran cserélhető.
Csak hogy tiszta legyen a magyar szó.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)