Dimény József: Újévi fogadalmak és célok

2013. 01. 02.	Újévi fogadalmak és célok	Dimény József
Amióta az eszemet tudom, mindig foglalkoztatott az újévi fogadalmak kérdése. Már gyermekkoromban sokszor hallottam, hogy újévtől minden másként lesz. Nemcsak a családban, az ismerősök szájából is hallottam számtalanszor: felhagyok a dohányzással, leadok felesleges kilóimból, több időt szentelek a családra, stb. Amikor megkezdődik az új év, sokan elszántnak és kitartónak érzik magukat, ám sokszor már január első hetében meggondolják magukat, és megy minden a régi kerékvágásban. Egy kicsit utánanézve a dolognak rájöttem, egy világjelenségről van szó. Nemrég találtam rá, a Google oldalán egy világtérképre, ahol gyűjtik az újévi fogadalmakat a világ minden tájáról. Arra is van lehetőség, hogy saját fogadalmunkat feltegyük e térképre. Megítélésem szerint, nincs sok fogadalom feltéve, térségünkből jelenleg egyet sem olvastam, mégis érdekesnek tartom magát a lehetőséget. Kérdéseim továbbra is ezek: mennyi valósul meg belőle? Mi az oka a kudarcoknak? Hogy lesz a fogadalomból kitűzött cél? Hogyan érjük el a céljainkat? Rájöttem, hogy év elején hajlamosak vagyunk túllelkesedni a „most már aztán megcsinálom” ereje hajt, de ha őszintén önmagunkba nézünk, felismerjük, hogy elégedetlenség és bosszúságérzés van mögötte, amely az elmúlt évek kudarcaiból táplálkozik. Ezek nem adnak elég energiát, és ahogy az intenzitása csökken, lassan a fogadalom megszűnéséhez vezet. A fogadalomból akkor lesz cél, ha pontosan meghatározzuk, leírjuk és kitűzzük a határidejét. Érdemes tanulmányozni az eddigi akadályokat, kudarcokat és tanulni belőlük. A múlt sikerei nagyon ösztönzően hatnak, erőt adnak a továbblépéshez. Még két fontos dolog: legyen reális és nagyon ösztönző. A reális alatt azt értem, hogy mit vagy hajlandó megtenni érte. Attól, hogy kitűzöl egy célt, semmi nem változik meg. A változás feltétele: mekkora árat tudsz fizetni azért, hogy elérd! Ha megtalálod azt, ami igazán ösztönöz, az már elég a változás elindításához. Kedves Olvasó, te tettél fogadalmat az új évbe belépve? Teszel azért, hogy ebből cél legyen? Hajlandó vagy megfizetni az árát? Ha igen, ne tedd fel a világtérképre, hanem cselekedj, ezáltal tedd boldoggá az új évet, jobbá saját életed!

Dimény József: Gazdálkodni az idővel

2012. 12. 01.	Gazdálkodni az idővel	Dimény József
Mióta megsűrűsödtek a teendőim, egyre többet gondolkodom azon, hogy használjam fel minél értékesebben az időmet. Vannak napjaim, amikor sikerül az események egymásutániságának az irányítása, és a nap végén elégedetten nyugtázom, hogy nem telt el hiába az idő. Egy-egy stresszes nap után rádöbbenek, hogy a feszültség oka a betervezett időkeret csúszása, melynek következtében elveszítem az irányítást a történések felett. Ismerek embereket, akik nagyon elfoglaltak, és mégis sok mindenre van idejük, mert nagyon jól tudnak gazdálkodni az idővel. Egy nap mindenkinek 24 órából áll. Hogyan tudom ezt jobban kihasználni, hogy elégedettebb, boldogabb, sikeresebb legyek? Bryan Tracy a téma nagy ismerője azt tanítja, hogy a jó időfelhasználás kulcsa az önfegyelem és az önuralom. Igyekszem megfogadni a tanácsát miszerint minden napra készítsük el a teendők listáját. Még előző este megtervezem a következő napot, és ami a lényeg, felállítom a fontossági sorrendet. Ha van tíz tennivalóm egy nap, biztos van kettő, ami nagyon fontos. Arra odafigyelek, hogy ez mindenképpen megtörténjen. A fontossági sorrendet a következőképpen állítom fel: a). első legfontosabb feladat: mindenképpen elvégezni b). második legfontosabb feladat: jó elvégezni c). nem túl fontos feladat: elvégzem, ha marad idő d). átruházható feladat: nekem kell mindent végezni? e). törlendő feladat: nem kell elvégezni Amikor sikerül felállítanom a helyes sorrendet, és be is tudom tartani, és a lényeges dolgokkal foglalkozom, sokkal eredményesebb a napom. Mindenkinek ajánlom kipróbálásra, ismerjük az apostoli figyelmeztetést: „Jól vigyázzatok tehát, hogyan éltek ne esztelenül, hanem bölcsen, kihasználva az alkalmas időt…” (Ef 5,15–16)

Dimény József: Ne vádaskodj!

2012. 11. 08	Ne vádaskodj!	Dimény József
Köztudott dolog, hogy érzelmeink határozzák meg életünk alakulását. Ezek táplálkozhatnak nagyszerű dolgokból, mint a boldogság, szeretet, életöröm, életerő, lelkesedés. De táplálkozhatnak nagyon lehangoló dolgokból is mint a félelem, kétség, utálat, irigység, harag, bűntudat. Ezt úgy is szoktuk fogalmazni, hogy vannak pozitív és negatív érzelmeink. Az életünk különböző helyzeteiben a fontos az, hogy jól vagy rosszul érezzük magunkat. Mindig szabadon választhatjuk meg érzelmi életünk minőségét. Soha nem másokon múlik az, hogy mi mit érzünk. Senki nem kényszerít arra, hogy idegesek legyünk, senki nem zaklat fel bennünket, senki nem tesz feszültté minket. Ha a gyerek kiönti a kávét a szőnyegre, ha megüttetik a leparkolt autómat, ha nem sikerül az érettségi vizsgám, rajtam múlik, hogy reagálom le. A tényeket nem lehet megváltoztatni, a történést nem lehet meg nem történtté tenni. Két úton indulhatok: 1. Bűnbakot keresek, vádaskodok. A kérdésem: Ki tette, ki a hibás? 2. Elfogadhatom a helyzetet: ez történt, ez van!  A kérdésem: Lássuk, mit lehet tenni? Az elsővel az a gond, hogy ha nem figyelünk oda, felvesszük azt a szokást, hogy mindig másokat hibáztatunk. Az életem alakulásáért a kormány és politikusok a felelősek, az egészségi állapotomért az orvos, a közösségi élet azért nem halad előre, mert az amerikai testvérgyülekezet nem küld pénzt. Mindig lehet kifogást találni és vádolni valakit. De hova vezet a vádaskodás? Sehova! És az emberi kapcsolataink sem szoktak javulni ettől. A második út célravezetőbb. Felelős, felnőtt emberként elfogadom a helyzetet, nem a múltra, hanem a jövőre tekintek. Nem vádaskodok, hanem azon gondolkodom: Mi az, amit tehetek ebben a helyzetben? A legbölcsebb dolog, ha nem azonosulok a helyzettel, hanem tudatosítom magamban, hogy van egy probléma és a megoldást magamban kell megtalálnom. Személyiségünk fejlődése nagyban függ attól, hogy milyen mértékben tudunk megszabadulni a vádaskodástól. Egy-egy nehéz helyzetben szoktam mondogatni magamnak: „Bármi történjen, én akkor is értékes és érdemes ember vagyok!”

Dimény József: Ingyen kegyelem

2012. 09. 25.     Ingyen kegyelem     Dimény József    

Dr. Pap Lajos szívsebész professzor tordai előadásában hallottam a szeretetnek egy - számomra érdekes – megközelítését.  Máshol is találkoztam e hármas felosztással, de magyarázata elég egyedi volt.  Az első a szerelem testi oldala, az érosz. Ez tiszta biokémia, a szerelem megváltoztatja, megszépíti az embert. A második a filia vagyis a barátság. A filia magasabb rendű mint az érosz. A szeretet harmadik, legmagasabb foka az agapé, amelyet magyarul így fogalmazott meg: ingyen kegyelem adása. Ezt addig nem hallottam így megfogalmazva. Mit jelent ez? Nézzük a példát a Nyomorultak című filmből. Főszereplője Jean Valjean, a szökött fegyenc, akit egy pap befogad a házába. Reggel, mikor keresi a vendéget, el van tűnve, a két értékes gyertyatartóval együtt. Amikor a zsandárok visszahozzák, hogy ellopta őket, a pap azt mondja, nem ellopta: én adtam oda. Ezzel megmenti és megváltoztatja életét. Ez az ingyen kegyelem! Hogyan lehet gyakorolni?

Ha az apámat megölték, fél országomat elrabolták, elárultak, nem várom meg, amíg bocsánatot kérnek, visszaadják. Kegyelmet adok, ingyen. Az adósom vagy, de szeretlek, ezért ingyen kegyelmet adok. Testvérem! Akarod-e, hogy ellenségeid jóvá legyenek? Hogy olyan környezetben élj, ahol szeretet van? Gyakorolj ingyen kegyelmet! Ha nem teszed meg, a haragnak, a viszálynak nem lesz vége!  Csak ezen a módón lehet megállítani a gyűlölet láncát. Kemény, de nagyszerű tanítás.

Dimény József: Szeretem magam!

2012. 08. 23.     Szeretem magam!     Dimény József    

Van egy másik kijelentés is az irodám ajtaján: „Szeretem magam!”. Gyermekkorunktól kezdve sok tanítást hallottunk a szeretetről, hogy szeretni kell Istent és a felebarátainkat. A szentírásban eligazítást találunk arról, hogyan kell ezt tenni. De vajon hogyan állunk önmagunk szeretetével? Mennyit adhatunk másoknak? Mert csak abból adhatunk, ami nekünk van.

Emberi képességeink két csoportra oszthatók: velünk született és szerzett képességek. A pszichológia tanítása szerint az első kb. 15%-ot tesz ki, a második 85%-ot. Eszerint a megszerzett tudástól függ leginkább a beállítottság. Azoknak sikeres az életük, akiknek pozitív szellemi beállítottságuk van. Nap mint nap az az elvárásunk, hogy csupa jó dolgok történjenek velük. Beállítottságunkból, elvárásainkból és az eddig megszerzett összes tapasztalatainkból alakul ki az Én-képünk. Éppen ezért az önmegítélésünk szubjektív, akármit hiszünk magunkról, igazzá válik! Többféle Én-képpel rendelkezünk: van kialakult képünk arról, hogy milyen gyermekei vagyunk a szüleinknek, hogy milyen férjek vagy feleségek vagyunk, hogy milyen szülők vagyunk, hogy hogyan öltözködünk, hogy milyen autóvezetők vagyunk és arról is van Én-képünk, hogy mennyit keresünk. Ha bármilyen tulajdonságunkon szeretnénk változtatni, először a magunkról kialakult véleménnyel kell kezdenünk. Ennek megértéséhez fontos tudni, hogy az Én-képnek három része van:

1. Én-ideál. A lehető legjobb személyiség, amivé válhatnánk.

2. Önmagunkról alkotott reális kép. Amilyennek látjuk magunkat valójában.

3. Önbecsülés. A három közül ez a legfontosabb és ezzel van a legnagyobb gondunk.

Bár csecsemőként félelem nélkül születünk, neveltetésünk során elég sok romboló kritikát kapunk, amely aláássa önbizalmunkat. Lassan kialakul egy negatív szokásminta a sok – ne tedd, nem lehet, megbüntetlek – következményeként. Nem szeretjük magunkat, önbecsülésünk a mélybe zuhan és Én-képünk is komolyan sérül.

Ebből a helyzetből csak úgy tudok megszabadulni, ha életem bármely pillanatában ki tudom mondani: Szeretem magam! Én szeretem magam! Olyan ez, mint egy pumpa, amivel fel lehet fújni az autó kerekét. Minél többször és határozottan mondom ki, érzem, hogy erősödik az önbecsülésem és érzem, hogy életem megváltozik. 

Te ki tudod mondani teljes szívedből: Szeretem magam?

Dimény József: Én vagyok a felelős!

2012. 07. 21.     Én vagyok a felelős!     Dimény József    

Az irodám ajtajára jó pár éve fel van írva a következő kijelentés: Én vagyok a felelős!

Egy előadás alkalmával jegyeztem le, és igazából magam figyelmeztetésére tettem ki, hogy amikor elvonulok és becsukom az ajtót, jusson eszembe a felelősségvállalás fontossága. Megtanultam, ha azt szeretném, hogy boldogság, szeretet, öröm és lelkesedés legyen életemben, akkor ezekre a pozitív érzelmekre kell figyelnem. Ha én akarom irányítani a dolgokat és szabadon akarok élni, mindenért felelősséget kell vállalnom.

A felelőtlen magatartás az irányítás és szabadság hiányához vezet, és külső erők áldozatának tartjuk magunkat, elhatalmasodnak rajtunk a negatív érzelmek. Melyek ezek? Félelem, kétség, harag, gyűlölet, utálat, irigység, bűntudat. Megfigyeltem, ha valaki ezek közül bármelyik „csapdájába esik”, mindegyre igazolja önmagát a környezete, sőt önmaga előtt is. Gyakran bizonygatja, hogy miért érez úgy, ahogy és minél többet beszél róla, annál inkább azonosul a helyzettel, míg végül érzelmileg is teljesen belebonyolódik. Íme, egy példa: Ülünk egy terembe, bejön egy ember és azt mondja: valaki neki ment egy parkoló autónak. Nem érdekel különösen bennünket, gyakran történnek koccanások. De ha kiderül, hogy az a parkoló autó a miénk volt, felugrunk, rettenetesen idegesek leszünk, dühöt, haragot akár gyűlöletet is érezhetünk. Azonosulunk a helyzettel, elítéljük a másik embert, megvan a véleményünk róla és cselekedetéről. De ha már megtörtént, a helyzeten nem tudunk változtatni, amit viszont megváltoztathatunk az a mi viszonyulásunk. Választhatjuk az idegeskedés helyett a megértést, az elfogadást, kiderülhet, hogy a biztosító jól fizet, és végül autónk szebb lesz, mint előtte.

Ha meg szeretnénk szabadulni a negatív érzelmektől, akkor ne vádaskodjunk, hanem vállaljunk felelősséget mindenért. Ne azt kérdezzük: ki tette? Hanem ezt: mit tehetünk? Ha így közelítünk, jobbra fordul egész életünk. Meg kell értenünk, hogy attól nem változik semmi, ha szidjuk az egyházat, a pártokat vagy politikusokat. Csak úgy lesz jobb egyéni és közösségi életünk, ha minden helyzetben ki tudjuk mondani: Én vagyok a felelős!

Dimény József: Adni és kapni

2012. 04. 20. Adni és kapni Dimény József

 „Nagyobb boldogság adni mint kapni.” (Ap Csel 20,35) Volt idő, amikor úgy gondoltam, hogy ez leginkább az ökölvívásban érvényes. Aztán ahogy kezdett benőni a „fejem lágya”, megértettem, az adakozáshoz társul egy lelkiállapot. Mert másképp érzem magam, ha az utcai koldusnak adok 1 lejt, ha a templomi perselybe pénzt teszek, vagy ha a gyermekemnek adok zsebpénzt. Az adakozás lelkületére maga Jézus is felhívta a figyelmet az özvegyasszony két fillére példázatában (Mk 12,41-44). Az életünk úgy van egyensúlyban, ha az adás mellett ott van az elfogadni tudás. Amit adunk, azt fogjuk visszakapni, ha jót adunk, jót kapunk vissza, ha haragot, gyűlöletet adunk, akkor azt fogjuk visszakapni megsokszorozódva. Az adakozásnak azonban van egy másik vetülete is: amikor az életben végzett munkánkhoz, cselekvésünkhöz önmagunkból adunk hozzá. Ez abból jön létre, hogy többet adunk, mint amit elvárnak tőlünk, többet teszünk, mint amiért megfizetnek, és ezt nem valami jutalom reményében, hanem azért, mert adni boldogság. Vannak olyan tanítások, melyek az állítják, hogy az ember valóságos értékét az határozza meg, hogy mennyi „többletet” tud adni magából. Azt állítják, hogy a hatalmad, a befolyásod, a jövedelmed annak függvénye, hogy milyen mértékben helyezed mások érdekeit a sajátod elé. Úgy gondolom, Jézus is erről a hozzáállásról beszél, amikor azt mondja: „Ha pedig valaki egy mérföldnyi útra kényszerít, menj el vele kettőre.”(Mt 5,41). Megfigyeltem: sokkal jobban boldogulnak az életben azok az emberek, akik önzetlenül tudnak adni önmagukból, mint azok, akik önző módon maguknak akarnak mindent. Ilyen értelemben hiszem: nagyobb boldogság adni...

Dimény József : Dudálj, ha boldog vagy!

2012. 03. 10. Dudálj, ha boldog vagy! Dimény József

A Panaszmentes világ című könyvben van egy nagyszerű történet. Egy házaspárról szól, akik az óceán partján közel laktak ahhoz a helyhez, ahová nyaralni jártak az emberek. Az asszony nagybeteg lett, egész nap egyedül ült a szobájában és állandóan a betegségére gondolt. A férjnek egy nagyszerű ötlete támadt. Kertjük végébe, a főút mellé kitett egy táblát: Dudálj, ha boldog vagy! Eleinte ritkán, majd egyre sűrűbben hangzott fel az autók dudája. A beteg asszony a szobájában egyre többször feledkezett meg a betegségéről, és elképzelte a családokat, amint boldogok, mert nyaralni mennek. Történeteket talált ki róluk, és teljesen megfeledkezett saját helyzetéről. Férje ezzel a felirattal az életét néhány évvel meghosszabbította.

Egy-egy gyógyíthatatlan betegség, fiatalon bekövetkezett haláleset rádöbbent arra, hogy értékelni kell az életet, annak minden napját, minden óráját, minden percét. Az élet így is, úgy is eltelik, panaszkodhatunk helyzetekre, körülményekre, emberekre, de ha visszatekintünk a megtett életútra, igazából azok a pillanatok, percek, órák maradnak értékesek, amikor boldogok voltunk.

A boldogság ritkán jön magától, legtöbbször meg kell teremteni a feltételeit, és kis trükkökkel figyelmeztetni kell magunkat, hogy el ne feledkezzünk róla. A mi családunkban nagy élmény a nyaralás. Mindenki vidám, időnként szinuszosan kanyargunk az út egyik oldaláról a másikra, és hosszasan dudálunk. Nem mindig értik a szembe jövők, de ez minket nem zavar. Elgondolkodtam, miért csak ekkor vagyunk boldogok? Elég sokat utazunk év közben is, de olyankor nem ugyanezt érezzük és a szembe jövő autósról sem tudjuk, hogy mikor boldog valamiért. Jó lenne kitalálni egy egyezményes jelet a boldogság kifejezésére. Már az is jó érzéssel töltene el, ha tudnánk másokról, hogy boldogok valamiért. Ha több boldog emberrel találkoznánk, mi is jobb kedvre derülnénk, és elfelednénk napi bosszúságainkat, mint a beteg asszony a fent idézett történetben.

Addig is amíg megszületik boldogságkijelző, ne csak akkor használd a hangjelzést, ha bevágnak eléd az úton, hanem: dudálj, ha boldog vagy!

Dimény József: Panaszmentes világ

2012. 02. 03. Panaszmentes világ Dimény József

Az elmúlt évek családlátogatásai rendjén döbbentem rá arra, hogy mennyire szeretünk panaszkodni. Szinte kivétel nélkül minden családnál a panasz jött, jön elő: betegség, pénzhiány, munkanélküliség, válság. Még olyan helyeken is, ahol nyilvánalóan látszanak a jólét jelei. Ha más nem jut eszünkbe, akkor beszélünk arról, milyen borzalmas dolgokat mutat a Televízió. Már a megnevezése is beszédes. Tele van olyan vízióval (látomással) amely elhomályosítja tisztánlátásunkat. A szenzáció-keresés, a rossz történések világgá kürtölése a legjellemzőbb. Az nem hír, ha valahol valami a maga rendjén történik. Nem kell elhinni nekem, csupán megnézni a 17 órás horror-híradót a PRO TV-n – 10 hírből 9 valami szörnyűségről szól. Az csak természetes, hogy utána nem mernek nyugodtan aludni az emberek, és folyamatosan panaszkodnak válságról és nehéz helyzetről.

Én nem szeretnék a panaszkodók táborába tartozni. Nagyszerű gondolattal és könyvvel ismerkedtem meg az elmúlt évben. Will Bowen amerikai unitárius lelkész hozott létre egy mozgalmat melynek neve: Panaszmentes világ. Sikerült megszereznem a könyvet és nagyszerűnek találtam. A dolog lényege, hogy felteszel egy lila karkötőt, és nem panaszkodsz, nem pletykálsz, nem mondasz rosszat senkiről. Ha rajta kapod magad és mégis megtörténik, átteszed a másik csuklódra. A cél, hogy a karkötő 21 napig egyik kezeden maradjon. A nyáron a testvérgyülekezetből voltak itt látogatóban és megkértem, hozzanak nekem ilyen karkötőket. Néhány barátommal elkezdtük. Meg voltam győződve, hogy nem vagyok egy pletykálós, panaszkodós típus, ehhez képest az elején elég sűrűn kellett áttennem a karkötőt a másik csuklómra. Legtöbbet a családban panaszkodtam, és ha a kollegákkal egyházi ügyeket beszéltünk igencsak oda kellett figyelni. Fél év alatt jutottam el oda, hogy le tudom állítani magam, mielőtt felelőtlenül kijelentenék valamit. Belegondoltam, mennyivel másabb lenne egyéni és közösségi életünk, ha mindannyian csak a jó dolgokra figyelnénk, és nem mindig a hiányosságokra, hibákra. Teremtsünk magunknak panaszmentes környezetet! Kinek küldhetek lila karkötőt?

Dimény József: Az élet törvényei: 7. Az irányítás, ellenőrzés

2011. 12. 07. Az élet törvényei: 7. Az irányítás, ellenőrzés Dimény József

Ez a törvény kimondja, hogy olyan mértékben érezzük jól magunkat, amennyire mi irányítjuk a dolgokat életünkben. Önmagunkat úgy tudjuk irányítani, ha van bennünk önkontroll, vagyis gondolataink által irányítunk. Gondolkodásunk vezérli érzéseinket, érzelmeinket és cselekedeteinket.

„Mindaz, amit elértünk, vagy a jövőben elérünk, az agyunkban végbemenő folyamatok eredménye.” (Brian Tracy) Ez azt jelenti, hogy a világot olyannak látjuk, amilyennek mi akarjuk. A világ olyan amilyen. A bennünk levő hangulat, érzelem határozza meg, hogy milyennek látjuk. Ha megvan a belső békém és nyugalmam, a világot jónak, kiegyensúlyozottnak, boldognak látom. Ha feszült, nyugtalan és ideges vagyok, a világot is ilyennek látom. Ha ezen változtatni akarok, először a lelkiállapotomat kell rendbe hoznom.

Lelki életünk állandóan fejlődik, változik. Az önmagunkról alkotott képünk – énképünk és a világról alkotott képünk –, világképünk változik, amint új információk érnek bennünket. A gyermeknek, a kamasznak, a 20 évesnek, a felnőttnek, az idősnek más az énképe és világképe. Ez a „valamivé válás pszichológiája” Ezt a folyamatot akkor tudjuk irányítani és ellenőrizni, ha vannak céljaink és a változás ezekhez visz közelebb.

A valamivé válásnak két akadálya van:

1. Az állandóság utáni vágy. Ösztönösen ott van bennünk: azt szeretnénk, hogy semmi ne változzon. Eddig is így csináltuk, ezután is így csináljuk! A gond az vele, hogy rugalmatlanná teszi a gondolkodást.

2. A magatartás merevsége. Megrekedünk a kényelmi zónában, minden rutinná válik és ez megöli a fejlődést.

Mindezek elvezetnek ahhoz az erőhöz, ami az életünkben történteket irányítja. Ez nem más, mint a szeretet hatalma. Ez formálja, alakítja a személyiségünket és sorsunkat. Mindent azért csinálunk, hogy szeretetet kapjuk, vagy pótoljuk a szeretetet hiányát. A konfliktusok a szeretet hiányából erednek.

A hét lelki törvényt azért kezdtem el tanulmányozni, és azért osztottam meg veletek, mert tudom, hogy mindannyiunknak különleges élete kellene legyen! Mégis egyesek jobban eligazodnak az életben – és ez nem iskolai végzettség függvénye –, mások kevésbé. Mi kell ahhoz, hogy életünk jól alakuljon? Felismerni és használni a lelki törvényeket. Érteni, hogy minden, ami velünk történik, valamilyen módon hat ránk és befolyásolja egész életünket. Minden számít! Legyen bátorságunk, megtenni a szükséges lépéseket. A fejlődés mindig kockázattal jár. Nem lehet úszni is és száraznak maradni is, egyszerre!

Dimény József : Az élet törvényei: 6. Az ok és okozat törvénye

2011. 10. 29. Az élet törvényei: 6. Az ok és okozat törvénye Dimény József

Úgy is nevezik: a vetés és aratás törvénye. Az élet nagy dolgainak a felismeréséhez nem kell más csak józan paraszti ész. A földműves ember tudta, ha búzát vet búza fog teremni, ha krumplit, akkor krumpli. Soha nem várta el, ha búzát vetett krumpli teremjen. Ilyen egyszerűen működik a világ. Sokszor megkérdezik: Miért érdemes jónak lenni? Miért érdemes jót tenni? Hát azért, mert ha jót teszünk, azt kapjuk vissza és megsokszorozottan. A legtöbbször nem is attól kapjuk, akivel jót tettünk. Ha harag, gyűlölet, rosszindulat vezérli cselekedeteinket, azt fogjuk visszakapni, azt is hatványozottan. Jézus ezt így tanítja: Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. (Mt 7,18)

A teremtett világban mindennek ok és okozati háttere van. Bármit teszünk annak következménye lesz. Megtörténik, hogy csak a következményeket látjuk és másokat vagy az Istent hibáztatjuk a történtekért. Vannak helyzetek, amikor a betegség a helytelen életmód következménye, mégis azt mondjuk, az Isten ver bennünket. Ha életünket jobbá szeretnénk tenni, fel kell ismernünk az okokat és meg kell változtatni azokat. Igen gyakran azért nem megy jól az életünk, mert nem jól gondolkodunk. Gondolataink az okok, körülményeink az okozatok. Egy-egy helyzetben semmi mást nem tudunk megváltoztatni csupán a hozzáállásunkat, gondolkodásunkat, de ha ezt megtesszük, ezáltal minden megváltozik. Az egész életünk. „Az ember magában hordozza a sikerét, vagy kudarcát, ami nem a külső körülmények függvénye.” (Brian Tracy)

Dimény József: Az élet törvényei: 5. A ritmus törvénye

2011. 10. 04. Az élet törvényei: 5. A ritmus törvénye Dimény József

Az egész lét egy állandó ki- és beáramlás, amely két pólus között jön létre, ezért a ritmus törvénye szoros összefüggésben áll a polaritás törvényével. (Kurt Tepperwein)

Az életet a mozgás, a dinamizmus jellemzi. Addig van élet amíg mozgás, változás van. Ha ez megszűnik, bekövetkezik a nyugalom, vagyis a halál. A két pólus közötti mozgásnak van egy rendszere. Gondoljunk az inga mozgására, mely ugyanannyit mozdul jobbra és balra. Ez tartja egyensúlyban. A mozgás intenzitása adja a ritmust. Vagy gondoljunk a zenére, melyet a hangzavartól a dallam és a ritmus különböztet meg. Személyes életünkben is tapasztaljuk ezeket. A katonaságnál figyeltem meg, hogy akkor tudott menetelni a század, ha mindenki felvette a lépés ritmusát. Ma pedig sokszor azt érzem, hogy a történések vezetnek – kényszerítenek – rá arra, hogy felvegyem az egyre gyorsuló világ ritmusát.

A ritmusban benne van a történés ciklikus ismétlődése. Az élet rendje, hogy egyszer fent, egyszer lent. Nincs olyan ember, aki mindig csak fent lenne, és olyan sincs, aki mindig csak lent van. A bölcs ember felismeri ezt, és ez adja a derűlátását. Amikor a mélyponton van, tudja, hogy onnan már felfele vezet az út. Amikor a csúcson van, akkor sem bízza el magát, mert tudja, ismét lefele vezet az út, majd megint fel. Esőre jó idő jön, és jó időre ismét eső. A világosság után sötétség jön, és sötétség után megint világosság. Akkor lesz teljes az életünk, ha követni tudjuk a szív ritmusát!

Dimény József: Az élet törvényei: 4. A megfelelés törvénye

2011. 09. 11. Az élet törvényei: 4. A megfelelés törvénye Dimény József

Az élet törvényeit, vagyis a hét lelki törvényt, nem én állapítottam meg. Brian Tracy tanításai alapján, csupán megértettem, hogy akik ezeket a törvényszerűségeket felismerik és aszerint élnek, azoknak sokkal könnyebb az életük, kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak, sikeresebbek. Ezért döntöttem úgy, hogy ezeket az ismereteket megosztom veletek.

Masaru Emotonak van egy érdekes kísérlete a hangvillákkal. Egy teremben különböző frekvenciájú hangvillákat helyezett el. Egy másik készletből elővéve megszólaltatott egyet, és a teremben lévők közül egy hangvilla átvette a hangot, mégpedig az, amelyiknek azonos volt a frekvenciája (Masaru Emoto: A víz üzenetei). Ez a kísérlet bizonyíték arra, amit bölcs egyszerűséggel úgy szoktunk megfogalmazni, hogy a hasonló a hasonlót vonzza. Isten ezt a világot kerek egésznek teremtette, de a mi emberi gondolkodásunk véges. Neveltetésünktől, tudásunktól értelmi képességünktől függ, hogy mit és mennyit látunk meg a világból. A teljességből az azonos gondolkodású emberek társaságát vonzzuk be. Ha azt mondjuk és gondoljuk, hogy a világban nagy a szegénység, bárhol járunk, ezt fogjuk meglátni. Ha azt gondoljuk, hogy a világban olyan emberek élnek, akik felelősséget vállalnak az életükért és tesznek azért, hogy jobb legyen, ezekre az emberekre bukkanunk rá. Ez a törvény a felelősségről és az elvárásokról is szól. Hányszor próbálunk úgy élni, hogy embertársaink elvárásainak megfeleljünk!

Jézus ezt a törvényt így fogalmazza meg: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek” (Mt7,7) Amit kérünk az fogjuk megkapni, ha jót kérünk, jót kapunk, ha nehézséget, akkor azt. Amit keresünk, azt fogunk találni, ha kifogást keresünk, azt találunk, ha megoldást, akkor azt. Amilyen ajtón zörgetünk, olyan fog megnyittatni. Ez a megfelelés vagy egybecsengés törvénye.

Kívánok mindannyiotoknak minél tudatosabban megélt napokat.

Dimény József: Az élet törvényei: 3. A polaritás.

2011. 08. 18. Az élet törvényei: 3. A polaritás. Dimény József

Ez a törvény azt jelenti, hogy minden létezőnek két pólusa van ugyan, valójában azonban minden egy. Minden látszólag ellentétes, lényegét tekintve azonos, csak kifejeződési fokát tekintve különböző.

Boldogság és boldogtalanság, szeretet és gyűlölet valójában ugyanannak a dolognak a két oldala. Ezen a világon minden jelenségnek két oldala van. Ám a kettő között egy és ugyanazon tartomány húzódik meg. Mihelyt ezt belátjuk, mihelyt felismerjük a két pólus közötti egyet, a látszólagos dualitás megszűnik, és megjelenik az összhang, az Egység. Mindezt könnyen felismerhetjük, ha a hideg-forró ellentétpárra gondolunk. Tételezzük fel, hogy odakint húsz fok van, amit valószínűleg inkább kellemesnek érzékelnek, mint hidegnek vagy melegnek. Egy közép-afrikai lakos minden valószínűség szerint hidegnek találja, egy eszkimó viszont melegnek, holott se ez, se az.

Földi világunk egy duális világ, egy két félből álló világ. Férfi-nő, jobboldal-baloldal, rész-egész, anyag-szellem együtt és csak együtt adják a teljességet. Ha letagadom valamelyiket, vagy kijátszom őket egymás ellen, szétesik az egység, kétfelé szakad, kétségbe – kettősségbe – esik a világ és megjelenik a félelem. Mivel az ellentétek igaz természetük szerint egyek és ugyanazok, bármely pillanatban átfordíthatjuk őket önmaguk ellentétpárjába. A gyűlölet így fordítható át például szeretetbe. Nem kell mást tennem, csupán gondolkodásomat megváltoztatnom, s a dolgok is megváltoznak. A félelmet bátorsággá alakíthatom, a sötétséget fénnyé. Nagy felismerés: a világ nem ellentétpárokból, hanem egymást kiegészítő párokból áll. Egyszer az egyik rész kerül túlsúlyba, máskor a másik, néha kiegyenlítődnek, de a teljességet csak együtt tudják létrehozni.

Az élet törvényei összekapcsolódnak. Polaritás és változás: nevetni és sírni, egészségesnek és betegnek lenni, adni és kapni, hallgatni és beszélni, dolgozni és lazítani – mind-mind örök váltakozás.
Polaritás és ritmus: belégzés és kilégzés, ébrenlét és álom, aktivitás és pihenés. Egyik sincs meg a másik nélkül, együvé tartoznak, együtt alkotnak egy egészet, együtt adják életünk tartalmát. Ha felismerjük az összefüggéseket, akkor döbbenünk rá milyen csodálatosnak teremtette Isten ezt a gyönyörű világot és benne az embert!

Dimény József: Az élet törvényei: 2. Az elvárás

2011. 06. 28. Az élet törvényei: 2. Az elvárás Dimény József

Felfigyeltem arra, hogy a kérdéseink megfogalmazásában benne vannak az elvárásaink. Nem kérsz? Nem jössz el? Nem láttad? Mi erre az értelmes válasz: nem. Gyakran nem is tudatos ez, és csak rácsodálkozunk, hogy miért nem úgy történnek a dolgok, ahogy szeretnénk.

Családlátogatás rendjén döbbentem rá, hogy mennyire szeretnek panaszkodni az emberek. Nézik a tévét, hallgatják, olvassák a híreket, melyek legtöbbször rossz, negatív, kellemetlen dolgokról számolnak be. Ezek hatására kialakul egy kép az emberekben, és azt várják el, hogy az életükben, a környezetükben végre történjen valami kellemetlen, negatív, rossz dolog. A törvény egyszerű: úgy alakul az életünk, ahogy elvárjuk annak alakulását.

Az elvárással kapcsolatban évekkel ezelőtt végeztek egy kísérletet az Amerikai Egyesült Államokban. Kétszeresen vak kísérletnek nevezték el. Egy iskolában kiválasztottak 3 tanárt, és azt mondák nekik, hogy ők a legjobb 3 tanár a régióban. Felkérték, hogy tanítsanak egy különleges osztályt, ahová a környék legtehetségesebb gyerekeit válogatták össze, de a gyerekeknek és a szülőknek nem szabadott tudniuk erről. Elkezdődött a közös munka, a diákok és a tanárok komolyan készültek, és egy év alatt csodálatos eredményeket értek el. Az év végén behívták a tanárokat, és örömmel állapították meg, hogy a gyerekek sokat fejlődtek. Volt olyan diák, akinek az IQ-ja 27 pontot nőtt. Ezután elmondták, hogy a diákok véletlenszerűen voltak kiválasztva. A tanárok elcsodálkoztak. Hát persze, hisz mi vagyunk a 3 legjobb tanár a régióban! Pedig az igazság az volt, hogy a tanárokat is véletlenszerűen választották ki. A kísérletben semmi sem volt állandó, csak az elvárás. Így jöttek rá arra, hogy mekkora fontossága van ennek az életben.

Már a gyerek életét is meghatározza a szülő elvárása. Akár pozitív, akár negatív elvárásaink vannak, azok beteljesednek. Ha azt szeretnénk, hogy életünkben csupa jó dolgok történjenek, akkor ezt várjuk el Istentől, és minden napot így kezdjünk el: „Hiszem, hogy ma valami csodálatos dolog fog történni velem!” Bármi történik, kérdezzük meg: ez az a jó dolog, ami ma történik velem? Ha valóban szeretnénk nagyszerű dolgokat megtapasztalni az életben, legyünk pozitív „paranoiások”! Csak tőlünk függ!

Dimény József: Az élet törvényei: 1. A változás

2011. 05. 31. Az élet törvényei: 1. A változás Dimény József

Minden ember egyszeri és megismételhetetlen csoda. Isten úgy teremtett bennünket, hogy senkivel sem vagyunk azonosak. 1:50 billióhoz az esély, hogy valaha is létezett, vagy létezni fog valaki, aki épp olyan, mint mi vagyunk. Eszerint mindannyiunknak különleges élete kellene legyen! Miért van mégis az, hogy egyes emberek jobbon eligazodnak, jobban érvényesülnek a világban, mint mások? Látok embereket, akik kevés iskolával is jól boldogulnak. Mások két-három diplomával rendelkeznek, mégis eltévednek az élet „útvesztőjében”. Mit kell tudni ahhoz, hogy életutunk jól alakuljon? Sokan foglalkoztak már a „siker lélektanával”.

E kérdés nagy ismerője, Bryan Tracy – aki éveket töltött sikeres emberek tanulmányozásával – megállapítja: az intelligencia nem más, mint alkalmazkodóképesség az élet különböző helyzeteihez. Meggyőződése szerint az életet különböző lelki törvények irányítják. Akik ezt felismerik, és aszerint élnek, azoknak sokkal könnyebb az életük, kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak, sikeresebbek. Olyan törvényszerűségek ezek, mint a gravitáció. Mindegy, hogy ismerjük-e, hiszünk-e benne, elfogadjuk-e, szeretjük-e? Ugyanúgy működik mindenhol.

A 7 lelki törvény közülük az első: a változás törvénye.

Az élet örökös változás, a születéstől kezdődően. A csecsemő, változik, elkezd önállósulni, kimondja az első szavakat, megteszi az első lépéseket, ifjúvá serdül, felnő, családot alapít, gyereket nevel, megöregszik, és végül meghal. Az emberben benne van a vágy, a törekvés az állandóságra, a biztonságra. Illúzió az, hogy de jó lenne, ha semmi sem változna. Most jól megy minden, bárcsak így maradna („de jó lenne mindig 20 évesnek lenni”). A virágok is, nőnek bimbóznak, virulnak és elhervadnak. Csak a művirágok nem hervadnak el, de azok nem is élnek! Életünk folyamatos változás, ezt el kell tudni fogadni, és örülni minden napnak, minden percnek, mert soha nem tér vissza.

Isten nem teremtette tökéletesnek ezt a világot. A szabad akarat által lehetőséget ad a változásra és tökéletesedésre!

Dimény József: A kulcs

2011. 04. 15. A kulcs Dimény József

Szentföldi élményeim között egy másik érdekes történet Jerikóhoz kapcsolódik. A város bejáratától nem mesze, komoly kőalapra egy hatalmas vasból készített kulcs van elhelyezve. A település Palesztinához tartozik, ahová a zsidó idegenvezetőnk nem jöhetett be. Ezért az autóbusz-vezetőt kérdeztem meg –aki szintén zsidó nemzetiségű volt –, hogy mit jelent ez az emlékmű? A válasza ez volt: Itt adta át Mózes (jelképesen) Józsuénak az ígéret földje kulcsát. Visszafele jövet, bár nem volt lehetőségünk megállni, megfigyelhettük, hogy angolul, – s valószínűleg palesztin nyelven – ez volt rá írva: Visszatérünk.

Nem hagyott nyugodni a gondolat és utánanéztem. Az emlékművet a palesztinok állították a 6 napos háború emlékére, amikor sok családnak el kellett hagyni házaikat, de a kulcsaik még megvannak. A felirat arra utal, hogy nem mondtak le a háborúban elvesztett területekről.

Tanulságos helyzet, mely azt láttatja velem, hogy a történéseket mennyire szubjektíven értékeljük. Nem csak egyénekként, közösségként is. Mert például az általunk mohácsi vészként emlegetett szomorú történelmi eseményt Isztambulban valószínűleg úgy értékelték, hogy a dicső török seregek fényes diadalmat arattak a magyarok felett.

A kulcs egy nagyon beszédes jelkép. Minden kulcs egy zárat nyit. A zárra azért van szükség, hogy megvédjük értékeinket, hogy ne kerüljenek „rossz” kezekbe. Vannak egyszerű és bonyolult zárak, kis lakattól a bonyolult páncélszekrény-szerkezetekig minden található. De vajon meg tudjuk védeni értékeinket? Minden zár, amit ember tervezett, ember által ki is nyitható. Tolvaj előtt nincsen zár – tartja a népi bölcsesség. Mégis megnyugtató érzés, ha a kulcs a kezünkben van. Biztonságot ad. Ezért őrzünk régi kulcsokat.

Dimény József : Édes vagy romlott?

2011. 03. 23 Édes vagy romlott? Dimény József

A Sion hegyén van a „Mária elszenderülése” bazilika. Csodálatos akusztikája van. A kriptában fekvő Mária-szobor mellett egy oltárt találtunk, amelyen ez áll: MAGYARORSZÁG KEGYES HÓDOLATA. Az oltár márványból van építve, fölötte mozaikból kirakott kép, melyen jobb felől István király és Imre herceg, bal felől László király és Erzsébet, középen pedig Mária ül egy trónuson a gyermek Jézussal az ölében.

Az oltáron három nagyon díszes kép is van az első vértanúkról. Középen Simon és Taddeus, jobbról István, balról pedig Péter. Az oltár alsó részén több koszorút és nemzeti színű szalagot láttunk elhelyezve, mellette márványba vésve a következő szöveg áll:

„Boldog asszony anyánk, Régi nagy patrónánk!

Nagy ínségben lévén, Így szólít meg hazánk:

Magyarországról, Romlott hazánkról

Ne feledkezzél meg Szegény magyarokról!”

Ezt az éneket még gyerekkoromból ismerem, anyai nagyszüleimtől tanultam, akik romai katolikusként úgy ismerték, mint régi magyar himnuszt. Hogy került ide a romlott szó? Mi így ismertük: „édes hazánkról”. Zarándok társaimat is kérdeztem, sem katolikusok, sem protestánsok nem tudtak megnyugtató választ adni. (Olyan vélemény is volt, hogy a Gyurcsány-kormány idején készítették!)

Miután hazatértünk a Szentföldről, elhatároztam, hogy utánanézek a dolognak. Kutatásaim során megtaláltam, hogy a 18. századból származik és Lancsarics Bonifác pannonhalmi szerzetes szerzeménye. Két hivatkozást is találtam bizonyítékként: az egyik a Szent István Társulat 1903-as Hitvalló imádságoskönyve, a másik pedig egy katolikus énekeskönyv 1936-ból, Harmat Artúr és Sík Sándor szerkesztésében. Mindkettőben a romlott szó szerepel. Frivaldszky János véleménye szerint a jelző az ország zivataros századaira utal, arra, hogy a történelem folyamán hányszor pusztultunk el. A romlott a 20. századra már erkölcsi értelemben is használatos lett. A katolikus püspöki kar az 1945 utáni időszakban (talán kommunista nyomásra) változtatta meg.

Nekem mindenképpen jobban tetszik az édes jelző. Úgy gondolom, a haza fogalmának nem jár le a szavatossága.

Dimény József: A hal

2011. 02. 26. A hal Dimény József

A szentföldön sok érdekességgel lehet találkozni. Tel Aviv óváros részében, Jáfóban, közel a kikötőhöz, van egy szobor, mely egy nagy halat ábrázol. Jókora kőből készítették, vidámképű, körülötte és rajta kis szökőkutak. Idegenvezetőnk elmondása szerint azt a cethalat örökítették meg, amely lenyelte Jónást, miután kidobták a hajóból, mert az Úr parancsa ellenére Ninive helyett Tarsus fele indult.

Nézve a műalkotást, bennem az a kérdés fogalmazódott meg, hogy miért a halnak állítottak szobrot? Mégiscsak Jónás volt a próféta! Igaz, mindketten Isten eszközei voltak. Lehet, hogy a művész azt a pillanatot örökítette meg, amikor Jónás épp a hal gyomrában tartózkodott. Kettőjük közül a hal volt engedelmesebb, mert nem szegült ellen az isteni parancsnak. Lenyelte Jónást, s három nap múlva kivetette a szárazra.

Úgy lehet ez, mint a filmvilágban. Az Oscar-díj kiosztásán – ha jól tudom – van ilyen helyezés is: a legjobb másodszereplő. Az életben sem az a fontos, hogy milyen szerepet kap az ember, hanem, hogy miként tölti be a küldetését, és közben tud-e mosolyogni, mint a hal?

Nekem nagyon tetszett a remekmű. A szentföldi úton néhányszor elő is adtam az ismert poént. A bibliai hangosbemondóból a következő felhívás hangzik el: Jónást várják a hal-ban!

Dimény József : Keresés

2011. 01. 11.	Keresés	Dimény József
Nálunk a családban gyakran megesik, hogy keresünk valamit. Ne is mondd, hogy keresel valamit! – szokta mondani a feleségem. Mit keresünk? Az elveszettnek hitt tárgyainkat, békességünket, boldogságunkat. Időnként nem ott keressük, ahol van, hanem ott, ahol szeretnénk, hogy legyen. A keresés abból fakad, hogy valami másra vágysz, mint ami van, de ez azt is jelenti, hogy nem a jelen pillanatot éled. Ha el szeretnél jutni valahová, tisztán fogalmazd meg, mi a célod. Ne indulj csak úgy vaktában a sötétségbe! Úgy véled, hogy cél lehet a pénz, a hatalom, a tekintély, az elismertség. De ezek csak elmédnek kínálnak enyhülést, hozzásegítenek, hogy még erősebben érezd, hiányzik valami. Rájössz, hogy ami állandó, az a keresés. A keresés belső szükségszerűség, egy belső erő ösztönzése. Úgy vagyunk, mint az idős hölgy, az alábbi szúfi történetben: „Egy este Rabia ott ült az úton és keresett valamit. Gyér fény világította meg az utat, az idős hölgy szeme már meggyengült, ezért a szomszédok a segítségére siettek: Megkérdezték tőle: – Mit keresel? Rabia így válaszolt: Egy tűt keresek. Elvesztettem a tűmet. Az emberek lehajoltak mellé, de hamar rájöttek, hogy az út nagyon széles, egy tű pedig rendkívül apró dolog. Ezért újra tudakozódni kezdtek: – Kérlek, mond meg a pontos helyet, hol vesztetted el? Rabia azt felelte: A házamban vesztettem el. – Akkor miért itt keresed? A történet szerint ő így felelt: – Mert itt világos van, a házamban viszont sötét.” Mi is járunk így. Kint keresünk, mert kívül könnyebben tájékozódunk. Az érzékeink is mind kifele irányulnak: mind az öt érzékszervünk a külvilágot kémleli. Ott kezdjük hát a keresést, ahol látunk, érzünk és hallunk. De a kereső belül van. Kívül próbálunk találni valamit, ami boldoggá tesz. Akkor kezdünk önmagunkra figyelni, amikor már minden lehetséges cél köddé vált. Ha egyszer elindulsz befelé, látásod teljesen újraszabályozódik, fokozatosan csodálatos fényt érzékelsz odabent. Ahogy megszokod ezt a belső fényt, ráébredsz, hogy a kincs önmagadban rejtőzik, és az egész zűrzavart az okozta, hogy kívül kutattál utána.