Kiss Zsuzsánna: Munkám és értelme

2012. 03. 03. Munkám és értelme Kiss Zsuzsánna

Munkánk értelmét annak eredménye adja meg. Valószínűleg a szabó annak örül, hogy az elkészült ruhadarabban gyönyörködhet, az építész a felépült házban, a fodrász a gyönyörű hajkoronában. Talán ezért is van, hogy több közvélemény-kutatás eredménye is azt mutatja, hogy boldogabbak azok az emberek, akik láthatják, kézzel foghatják munkájuk eredményét. Eszerint boldog emberek a virágkötők, a fodrászok, a kozmetikusok. A másik oldalon állnak azok az emberek, akik sok idő múlva láthatják munkájuk eredményét, vagy az is lehet, hogy sohasem. Így a kevésbé boldog kategóriába sorolódnak a pedagógusok, pszichológusok, lelkészek.

Sokszor gondoltam arra, hogy lelkészként, a papi munka mellett jó lenne foglalkozni valami olyasmivel is, aminek azonnal van látszatja, hogy legyen meg az egyensúly. Még nem találtam ki, mi lenne az. Valami, ami pont olyan értékes és fontos számomra, mint a lelkészi munka.

Addig is, igyekszem megtalálni munkám értelmét a közös ima erejében, az együtt munkálkodásban. Gyönyörködni az emberekkel teli templompadok látványában, amely ritkán, de megadatik. S hálát adni mindezért. Mert már az is eredmény, ha hálás tudok lenni. Nem?

Kiss Zsuzsánna: Mindennapi aggodalmaim

2011. 05. 13. Mindennapi aggodalmaim Kiss Zsuzsánna

„Ezért azt mondom nektek: ne aggódjatok az életetek miatt, hogy mit esztek vagy mit isztok, sem testetek miatt, hogy mibe öltöztök. Nem több az élet az ételnél, és a test a ruhánál? Nézzétek az ég madarait! Nem vetnek, nem is aratnak, és magtárakba sem gyűjtenek, hanem a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet azoknál? Ti aggodalmaskodók, melyiktek tudja életét egyetlen lépésnyivel is megtoldani? És a ruházat miatt miért aggodalmaskodtok? Figyeljétek a mezők liliomait, hogyan nőnek, pedig nem fáradoznak és nem is szőnek. Mondom nektek: Salamon még dicsősége teljében sem öltözött úgy, mint egy ezek közül! Ha a mezei virágot, amely ma virul és holnap a kemencébe kerül, így öltözteti az Isten, akkor titeket nem sokkal inkább, kicsinyhitűek? Ne aggodalmaskodjatok hát, hogy Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mibe öltözzünk?! Ezeket a pogányok keresik. Mert a ti mennyei Atyátok jól tudja, hogy minderre szükségetek van. Ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, és ezeket mind megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok hát a holnap miatt! A holnap majd gondoskodik magáról! Elég a mának a maga baja.” (Mt 6, 25-34.)

Sokszor tapasztalom, hogy túlságosan sokat aggódok. Például ma is. Azon, hogy mi lesz holnap vagy holnapután. Hogy lesz, ha ez vagy az történik, holott még meg sem történt. Mi lesz, ha teljesen kiürül a pénztárcám, ha másra kell bízzam a gyermekem, ha elutazom, ha hazajövök, ha eső lesz vagy szárazság?

Szorongva léptem ki az ajtó elé egy kis friss levegőt szívni, és magamban lenni az aggodalmaimmal. Felnéztem az égre. A csillagok közt egy repülő haladt, lámpáit villogtatva. Ha azon a repülőn lennék – gondoltam – bizonyára sokkal jobban aggódnék, mint most. És mennyivel rosszabb lenne, ha nem tudnék esténként felnézni az égre, ha nem látnám a repülőket. Mennyivel rosszabb lenne, ha nem lenne, akikért aggódni.

Talán ez a távoli repülő térített észhez és juttatta eszembe Jézus fent idézett szavait. Jó lenne, ha gyakrabban eszembe jutna, hogy akkor és ott bölcs mosollyal szemlélhessem a dolgok állását: már megint nincs pénzem, nem baj, van erőm, hogy dolgozzak. A fiam térdig gázolt a legnagyobb pocsolyába, de fő, hogy egészséges. A vasárnapi istentiszteleten csak tizenvalahányan voltak, nem baj, úgyis érdemes volt szólni.

Add meg, Istenem, a mindennapok aggodalma mellé a mindennapok bölcsességét!

Kiss Zsuzsánna: Ibolya

2011. 04. 01. Ibolya Kiss Zsuzsánna

Az imahét harmadik napján szolgáló vendéglelkésszel sétáltunk felfelé a templomhoz. András bácsi nem messze előttünk a járdáról lehajolva ibolyát szedett. Furcsa, szokatlan látvány volt, amint egy öregember a lila ibolyatengerben csodálattal elmerülve válogatja a legszebbeket.

– Virágot szed, András bácsi? – kérdeztem, jobb híján.

– Hát, megértük még egyszer ezt is, tiszteletes asszony.

Arra gondoltam, vajon mi késztet egy idős embert arra, hogy azokig a kis virágokig lehajoljon, amikor a járás is sokszor fájdalmat okoz. A virág maga? Vagy talán a tavasz? Mert a szépség és a tavasz megérint mindenkit, életkortól függetlenül. Súg valamit, mindenki fülébe mást.

Kedves látvány volt, könyveltem el magamban. Aztán, amint felértünk a templomhoz, elterelődtek a gondolataim az ibolyákról és András bácsiról. A vendéglelkészt felvilágosítottam a helyi szokásokról, egyeztettünk a dalárdával az énekeket illetően, sebtében megvitattunk egy-két aktuális eseményt, aztán már húzták is össze.

Beérkezve a templomba, elfoglaltam helyemet. A csendes imámra azonban nem tudtam összpontosítani, ugyanis elterelte a figyelmemet néhány szál ibolya, amely a padon, az énekeskönyv mellett várt.

Köszönöm! Azt is, hogy újabb tavaszt érhettem!

Kiss Zsuzsánna: Csend

2011. 01. 30. Csend Kiss Zsuzsánna

Valahányszor temetőben járok, sosem a halál az első, amire gondolok. Talán a legelső, ami feltűnik, az a csend. Én olyan mély csendet soha máshol nem hallottam, mint a temetőkben.

Legtöbbször nyáridőben jártam ott, ahol még a légy se zümmögött, s a madár se járt. Jól esett a fák alatt sétálni és emlékezni. Nem a halálra. Az életre, ami összekapcsolt vele, velük. A megnyugvásra gondolni, amikor minden háborgó tenger lecsendesedett, s maradt az emlékezés csillámló, sima víztükre. Gondolni félbeszakadt mondatokra, amelyek idővel kiegészítődtek, befejeződtek. Arcokra, ismerősökre és elképzeltekre.

Néhány napja újra temetőben jártam. Eddig azt hittem, télen a temető zord, kopár és ijesztő, de nem. Most is a csend helye, a mindent megbocsátó nyugalomé, ahol kisimultak már a harag és gyűlölet ráncai, békesség van… és csend. Jóleső, nyugtató csend.

Most, hogy leírtam ezeket a sorokat, azon gondolkodom, hogy vajon eljutott-e hozzád üzenetem? Nem lehangolni akartalak, hanem megmutatni, hogy a sokszor fájdalmas, megpróbáló események helyszíne, ahol időnként sírva állunk, lehet a feltöltődés forrása is. S lehet a megbocsátás, a megbékélés helye is…

Sétálj időnként arra…

Kiss Zsuzsánna: A múlt

2011. 01. 05.	Kiss Zsuzsánna  A   múlt
Olyan vagyok, amilyenné a múltam tett. Téglaként épülnek be életem falába múltam történései, helyszínei, emberei. Időnként fáj visszanézni. Mert vannak elmulasztott telefonhívások, meg nem fogott kezek, el nem mondott szavak, amelyek rést hagynak abban a bizonyos falban. Gondolom, te is érzed olykor, hogy van, volt olyasmi az életedben, amire alkalom csak egyszer adódott, s te elmulasztottad. Az idő azonban, mit sem törődve ezzel, magával vitte, s többé vissza sem hozta. Ám a múlt színes, akárcsak a jövendő. Vannak kedves, örömteli emlékekből összeállított téglák is, amelyek felmelegítik a szívem. Ilyen, ha a gyermekkorra gondolok, azokra az időkre, ahonnan egész életem táplálkozik, újra és újra életet s erőt merítek. Ami megtörtént, tagadni és megmásítani nem lehet. S ami igazán fontos, azt felejteni sem. Mint ahogyan azt sem, hogy milyen volt nagyanyám simogató kezének érintése, milyen az első szerelem, (amely talán évekkel megelőzte az első csókot), milyen csapatban játszani, hegyi patakban fürdeni, derékig érő fűbe labirintust mászni. Ezek is egyszeri és megismételhetetlen alkalmak voltak, s milyen jó visszagondolni, hogy ott voltam, egészen. S hogy miért beszélek ilyesmiről Neked az újév elején? Mert ami ma van, abból holnap már a múlt egy téglája lesz. S én igyekszem készen állni, hogy az egyszeri és megismételhetetlen alkalmakkal élni tudjak, így talán kevesebb huzatos rés lesz életem téglafalában.

Kiss Zsuzsánna: Otthon

2010. 12. 08. Kiss Zsuzsánna Otthon

„Ubi bene, ibi patria”. Ahol jól érzem magam, ott a hazám, tartja a régi mondás. Sosem tudtam egyetérteni vele. Felnőve a legtöbben elhagyjuk gyermekkorunk helyét. Házat s némelyek hazát is mást választanak maguknak. Hazát nem, de házat, otthont választottam párszor, és mindannyiszor arra a következtetésre jutottam, hogy akkor válik tényleg az otthonommá, amikor hasonlítani kezd egy régi, félig valós, félig elképzelt világhoz. Mert hiába minden az enyém benne, ha nem köszön rám az otthon érzése, amikor belépek az ajtón.

A havas, téli esték visszaidézik az otthont. A mostani is az, jól érzem magam benne. De ott él lelkemben az „ősotthon” képe, amit néha látok itt-ott visszatükröződni. Az otthoné, ahol akkor sem féltem az utcán járni, ha az orromig sem láttam. Az otthoné, ahol a csikorgó fagyos esték és a kacagástól hangos nyári éjszakák egyformán jók voltak.

Mostanában sokat gondolkodom az otthon fogalmán. Segíts, gondolkodj velem! Van otthonod? Jól érzed magad benne? Látod visszatükröződni gyermekkorod estéit? A saját mosolyodat gyermekeid arcán? Úgy tudsz várakozni, olyan türelmetlen-izgatottan, ahogyan annak idején? Akkor még nincs veszve semmi. Dédelgesd csak az emlékekből, emberekből, mesékből, álmokból összerakott képet és minden nap igazíts házadon, lelkeden egy keveset, míg visszaköszön rád az Otthon. Mert „az otthon, az valami más…”

Kiss Zsuzsánna: Csak egy pillanat

2010. 11. 03. Kiss Zsuzsánna Csak egy pillanat


Mintha csak egy pillanatra lépett volna ki az ajtón. Kúrálni, vagy egyszerűen megnézni, hogy minden rendben van-e odakint. A kedvelt helye még őrzi melegét, ahonnan esténként szunyókálva nézte a híradót. Mintha csak egy pillanatra lépett volna ki…

Emlékképek vagy csak töredékeik jönnek velem szembe, és nem engedik, hogy kikerüljem, kitöröljem őket: a bicikli kosarában vitt, majd hazafelé azt tanította, hogyan kell az egyensúlyt megtartani; mindig könnyes lett a szeme, valahányszor felköszöntöttük név- és születésnapján, és ezt mindig egy viccel tette észrevétlenné.

Mintha csak egy pillanatra lépett volna ki, és biztosan visszajön, leül az ajtó mellé és kérdez, tölt egy pohár bort, hogy kóstoljuk meg az idei termést, kolbászt hoz le a padlásról. Ha pánkót viszünk, a szemünkre hányja, hogy csaltunk, mert a belseje üres.

Csak egy pillanatra ment ki…

Ott van minden rá emlékeztető mozdulatban, minden unokával való játszásban, minden pánkósütésben, minden biciklizésben. És most már ott lesz minden gyertyagyújtásban, minden őszi lombhullásban. Mert csak egy pillanatra lépett ki…