2013. 10. 21. | Az életből tanulni | Moldován Szeredai Noémi | |
Egy alapítvány dokumentumfilmet forgat, megkeresve udvarhelyszéki gyógynövényismerőket, füvesasszonyokat, feltérképezve a hagyományos gyógymódokat.
Megkérdeztek,
tudok-e ajánlani riportalanyt a vidékről. Rögtön tudtam, kivel lehetne
beszélgetni, de nem tudtam megadni elérhetőségét, így a néni lányánál
érdeklődtem. Mikor meghallotta miről van szó, mentegetőzni kezdett,
mondván, az ő édesanyja nem tanulta a gyógyfüves tudását, csak a faluban tanulta, hallásból és tapasztalatot gyűjtve az idősektől.
Ez az
egyik nagy különbség a régi és új ember között. Régen érték volt a
tudás, a tapasztalat, a nemzedékről-nemzedékre felgyűlt szakértelmet
első kézből kapták a tanulni vágyók, a mester mellett inaskodva
sajátították el. Elsősorban az életből tanultak, másodsorban könyvből,
legyen az bármilyen mesterség.
Az
elmúlt jó néhány évtizedben a régi tapasztalati tudás le- és
átértékelődött . Az idősek úgy érezték, a tudás, mellyel rendelkeznek,
melyet elődöktől tanultak, már elavult, nem érték a fiatalok számára,
nincs rá idő, sem türelem elsajátítani. A fiatal nemzedék pedig azt
tanulta, hogy csak az iskolában szerzett tudás a fontos.
A
szakkönyvek virágkorát éljük. A fiatal lány szakácskönyvből tanul főzni,
ha tanul, nem édesanyjától vagy nagymamájától, a gyógynövényszerető
növényhatározóval kezében rója a mezőt, a masszőr könyvből tanulja a
mesterséget. Szinte bármilyen kérdésünk, megoldatlan feladatunk van, az
interneten választ kapunk rá. Elég-e az a tudás, melyet néhány
kattintással szerzünk, vagy egy könyvet átlapozva? Megengedhetjük-e
magunknak, hogy figyelmen kívül hagyjuk a még meglévő tudást,
tapasztalatot, melyet családtagjaink, ismerőseink elsajátítottak?
Talál-e a jó mesterember vagy asszony olyan tanítványt, akinek átadja élete tapasztalatát?
Lesz-e a nagyon idős kenőasszonynak elég alázattal és tehetséggel bíró tanítványa, aki örökli a tudását? Lesz-e, aki felveti a szövőszéket és hímest sző?
Van-e időnk és türelmünk körülnézni, felfedezni a mellettünk élőben a tudást és tapasztalatot, melyet csak könyvekből nem tudunk megtanulni és újraindulni a tanulás hosszú útján?
|
2013. október 21., hétfő
Moldován Szeredai Noémi: Az életből tanulni
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése