2012. 01. 08. Útmutató egy csésze tea elkészítéséhez Rácz Norbert
Vegyünk egy kisebb lábost, majd a csapból töltsük meg vízzel. Miközben folyik a víz, gondoljunk arra, hogy ez évmilliókkal ezelőtt is létezett már. Mielőtt ember élt a földön, talán egy gleccser mélyén, ez a víz létezett már, s életet adott megannyi lénynek, amelyek ma a különböző múzeumok és tankönyvek révén ismerősek számunkra. Aztán gyújtsunk tüzet, és tegyük a lábost a kályhára. Jusson eszünkbe ugyanakkor, hogy emberi tevékenységünk folytán az a víz is, amiből mi most teát kívánunk főzni, veszélybe került, mert bár évmilliókat élt végig, megtörténhet, hogy nem sokkal ezt követően az ipari szennyeződés áldozata lesz.
Figyeljük az egyre forrósodó vizet, lessük azokat a folyamatokat, amelyek szemünk előtt mennek végbe, és adjunk hálát Istennek mindazokért a törvényekért, amelyek e világot uralják, közben pedig értelmünknek kérjünk több fényt, hogy e törvényszerűségeket megfejthessük.
Az immár forró, lobogó vízbe lassan és alaposan dobjuk be a teafüvet, ami lehet akár a rétről származó, ezer ízű csodafű, vagy zöld, esetleg fekete tea, vagy szárított gyümölcs, vagy bármilyen, számunkra ízletes növény. Elmélkedjünk azon, hogy ezek a növények az ég és a föld gyermekei. A Nap táplálta, simogatta, ölelte sugaraival, a Föld etette, itatta nedveivel, az Úr nevelte szeretetével, s hogy mindez, a napfény, a nedv és szeretet hamarosan bennünk, a miénk lesz.
Fedjük le a lábost, és várjunk egy annyit, amíg lassan végiggondoljuk a mai napunkat, a munkánkat, s köszönjük meg az Úrnak, hogy tehetünk ma is valamit, s van értelme az ébredésnek.
Aztán vegyük le a fedőt, szippantsunk kiadósat az illatból, édesítsük mézzel, s lassan, alaposan, minden egyes kortyot megízlelve, gondolkozva, dudorászva, mosolyogva fogyasszuk el az egészet. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése