2012. 09. 30. Rovásírás − Hálaadás Fekete Levente
Az ősmagyar, vagy székelynek is nevezett rovásírás egyik legkorábbi emlékét éppen egy román régész Nicolae Vlassa találta meg a Fogaras melletti Tatárlakán 1961-ben egy agyagkorongon.
Az eredetvizsgálat során a tudósok megállapodtak abban, hogy ez a lelet bizony 6500 éves. Meglepő volt, mert arról tanúskodott, hogy a Kárpát-medencében több ezer évvel ezelőtt már fejlett írásbeliség volt. Tehát létezett egy olyan ABC, amely tartalmazta az összes mássalhangzót, magánhangzót.
A szakértők kihangsúlyozzák, hogy jellegzetesen a magyar nyelv sajátos hangjait, amilyen a TY, NY, GY, CS, SZ, ZS és Z. Tehát ez az írás valóban a magyar nép sajátja, amit korábban szépen rendszerbe foglalt Telegdi János már 1598-ban, a számsorral együtt.
Nyilván ez újabb kérdéseteket vet fel. Például azt, hogy: mi magyarok mikortól is számíthatjuk magunkat Kárpát-medencei lakósoknak? Amin aztán még néhány ezer éven át nyugalmat színlelve szépen el lehet rágódni, ha a hivatalos magyar akadémiai történetírás jól megfontoltan, úgynevezett geo- és világpolitikai okokból kifolyóan − netán nehogy újra kellene írni és tanulni esetleg Közép- és Kelet-Európa történetét − egyszerűen nem létezőnek tekinti a kézzelfogható régészeti leletet.
Na, de hagyjuk ezt a szakértőkre. Elég nekünk, ha szépen megtanuljuk a rovásírást és megtanítjuk gyermekeinknek is, hogy majd ők is továbbadják. Ez a lényeg. Megőrizni ezt az ősi értéket. Mert csak így őrizhetjük meg. Másként nem lehet. Csak úgy, ha átadjuk a mozdulatot. Ahogyan a mondataink üzenetét is az igék hordozzák. Ahogyan életünk értelmét is cselekvésünk határozza meg. Tedd fel a kérdést: mi határozza meg emberi, hitvesi, gyermeki, hívő keresztényi, unitárius mivoltomat mindenkor?... És most, Őszi hálaadás, a mindennapi kenyér iránt érzett hála ünnepén?
Az ősmagyar, vagy székelynek is nevezett rovásírás egyik legkorábbi emlékét éppen egy román régész Nicolae Vlassa találta meg a Fogaras melletti Tatárlakán 1961-ben egy agyagkorongon.
Az eredetvizsgálat során a tudósok megállapodtak abban, hogy ez a lelet bizony 6500 éves. Meglepő volt, mert arról tanúskodott, hogy a Kárpát-medencében több ezer évvel ezelőtt már fejlett írásbeliség volt. Tehát létezett egy olyan ABC, amely tartalmazta az összes mássalhangzót, magánhangzót.
A szakértők kihangsúlyozzák, hogy jellegzetesen a magyar nyelv sajátos hangjait, amilyen a TY, NY, GY, CS, SZ, ZS és Z. Tehát ez az írás valóban a magyar nép sajátja, amit korábban szépen rendszerbe foglalt Telegdi János már 1598-ban, a számsorral együtt.
Nyilván ez újabb kérdéseteket vet fel. Például azt, hogy: mi magyarok mikortól is számíthatjuk magunkat Kárpát-medencei lakósoknak? Amin aztán még néhány ezer éven át nyugalmat színlelve szépen el lehet rágódni, ha a hivatalos magyar akadémiai történetírás jól megfontoltan, úgynevezett geo- és világpolitikai okokból kifolyóan − netán nehogy újra kellene írni és tanulni esetleg Közép- és Kelet-Európa történetét − egyszerűen nem létezőnek tekinti a kézzelfogható régészeti leletet.
Na, de hagyjuk ezt a szakértőkre. Elég nekünk, ha szépen megtanuljuk a rovásírást és megtanítjuk gyermekeinknek is, hogy majd ők is továbbadják. Ez a lényeg. Megőrizni ezt az ősi értéket. Mert csak így őrizhetjük meg. Másként nem lehet. Csak úgy, ha átadjuk a mozdulatot. Ahogyan a mondataink üzenetét is az igék hordozzák. Ahogyan életünk értelmét is cselekvésünk határozza meg. Tedd fel a kérdést: mi határozza meg emberi, hitvesi, gyermeki, hívő keresztényi, unitárius mivoltomat mindenkor?... És most, Őszi hálaadás, a mindennapi kenyér iránt érzett hála ünnepén?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése