2012. 07. 21. Én vagyok a felelős! Dimény József
Az irodám ajtajára jó pár éve fel van írva a következő kijelentés: Én vagyok a felelős!
Egy előadás alkalmával jegyeztem le, és igazából magam figyelmeztetésére tettem ki, hogy amikor elvonulok és becsukom az ajtót, jusson eszembe a felelősségvállalás fontossága. Megtanultam, ha azt szeretném, hogy boldogság, szeretet, öröm és lelkesedés legyen életemben, akkor ezekre a pozitív érzelmekre kell figyelnem. Ha én akarom irányítani a dolgokat és szabadon akarok élni, mindenért felelősséget kell vállalnom.
A felelőtlen magatartás az irányítás és szabadság hiányához vezet, és külső erők áldozatának tartjuk magunkat, elhatalmasodnak rajtunk a negatív érzelmek. Melyek ezek? Félelem, kétség, harag, gyűlölet, utálat, irigység, bűntudat. Megfigyeltem, ha valaki ezek közül bármelyik „csapdájába esik”, mindegyre igazolja önmagát a környezete, sőt önmaga előtt is. Gyakran bizonygatja, hogy miért érez úgy, ahogy és minél többet beszél róla, annál inkább azonosul a helyzettel, míg végül érzelmileg is teljesen belebonyolódik. Íme, egy példa: Ülünk egy terembe, bejön egy ember és azt mondja: valaki neki ment egy parkoló autónak. Nem érdekel különösen bennünket, gyakran történnek koccanások. De ha kiderül, hogy az a parkoló autó a miénk volt, felugrunk, rettenetesen idegesek leszünk, dühöt, haragot akár gyűlöletet is érezhetünk. Azonosulunk a helyzettel, elítéljük a másik embert, megvan a véleményünk róla és cselekedetéről. De ha már megtörtént, a helyzeten nem tudunk változtatni, amit viszont megváltoztathatunk az a mi viszonyulásunk. Választhatjuk az idegeskedés helyett a megértést, az elfogadást, kiderülhet, hogy a biztosító jól fizet, és végül autónk szebb lesz, mint előtte.
Ha meg szeretnénk szabadulni a negatív érzelmektől, akkor ne vádaskodjunk, hanem vállaljunk felelősséget mindenért. Ne azt kérdezzük: ki tette? Hanem ezt: mit tehetünk? Ha így közelítünk, jobbra fordul egész életünk. Meg kell értenünk, hogy attól nem változik semmi, ha szidjuk az egyházat, a pártokat vagy politikusokat. Csak úgy lesz jobb egyéni és közösségi életünk, ha minden helyzetben ki tudjuk mondani: Én vagyok a felelős!
Az irodám ajtajára jó pár éve fel van írva a következő kijelentés: Én vagyok a felelős!
Egy előadás alkalmával jegyeztem le, és igazából magam figyelmeztetésére tettem ki, hogy amikor elvonulok és becsukom az ajtót, jusson eszembe a felelősségvállalás fontossága. Megtanultam, ha azt szeretném, hogy boldogság, szeretet, öröm és lelkesedés legyen életemben, akkor ezekre a pozitív érzelmekre kell figyelnem. Ha én akarom irányítani a dolgokat és szabadon akarok élni, mindenért felelősséget kell vállalnom.
A felelőtlen magatartás az irányítás és szabadság hiányához vezet, és külső erők áldozatának tartjuk magunkat, elhatalmasodnak rajtunk a negatív érzelmek. Melyek ezek? Félelem, kétség, harag, gyűlölet, utálat, irigység, bűntudat. Megfigyeltem, ha valaki ezek közül bármelyik „csapdájába esik”, mindegyre igazolja önmagát a környezete, sőt önmaga előtt is. Gyakran bizonygatja, hogy miért érez úgy, ahogy és minél többet beszél róla, annál inkább azonosul a helyzettel, míg végül érzelmileg is teljesen belebonyolódik. Íme, egy példa: Ülünk egy terembe, bejön egy ember és azt mondja: valaki neki ment egy parkoló autónak. Nem érdekel különösen bennünket, gyakran történnek koccanások. De ha kiderül, hogy az a parkoló autó a miénk volt, felugrunk, rettenetesen idegesek leszünk, dühöt, haragot akár gyűlöletet is érezhetünk. Azonosulunk a helyzettel, elítéljük a másik embert, megvan a véleményünk róla és cselekedetéről. De ha már megtörtént, a helyzeten nem tudunk változtatni, amit viszont megváltoztathatunk az a mi viszonyulásunk. Választhatjuk az idegeskedés helyett a megértést, az elfogadást, kiderülhet, hogy a biztosító jól fizet, és végül autónk szebb lesz, mint előtte.
Ha meg szeretnénk szabadulni a negatív érzelmektől, akkor ne vádaskodjunk, hanem vállaljunk felelősséget mindenért. Ne azt kérdezzük: ki tette? Hanem ezt: mit tehetünk? Ha így közelítünk, jobbra fordul egész életünk. Meg kell értenünk, hogy attól nem változik semmi, ha szidjuk az egyházat, a pártokat vagy politikusokat. Csak úgy lesz jobb egyéni és közösségi életünk, ha minden helyzetben ki tudjuk mondani: Én vagyok a felelős!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése