Kiss Zsuzsánna: A múlt

2011. 01. 05.	Kiss Zsuzsánna  A   múlt
Olyan vagyok, amilyenné a múltam tett. Téglaként épülnek be életem falába múltam történései, helyszínei, emberei. Időnként fáj visszanézni. Mert vannak elmulasztott telefonhívások, meg nem fogott kezek, el nem mondott szavak, amelyek rést hagynak abban a bizonyos falban. Gondolom, te is érzed olykor, hogy van, volt olyasmi az életedben, amire alkalom csak egyszer adódott, s te elmulasztottad. Az idő azonban, mit sem törődve ezzel, magával vitte, s többé vissza sem hozta. Ám a múlt színes, akárcsak a jövendő. Vannak kedves, örömteli emlékekből összeállított téglák is, amelyek felmelegítik a szívem. Ilyen, ha a gyermekkorra gondolok, azokra az időkre, ahonnan egész életem táplálkozik, újra és újra életet s erőt merítek. Ami megtörtént, tagadni és megmásítani nem lehet. S ami igazán fontos, azt felejteni sem. Mint ahogyan azt sem, hogy milyen volt nagyanyám simogató kezének érintése, milyen az első szerelem, (amely talán évekkel megelőzte az első csókot), milyen csapatban játszani, hegyi patakban fürdeni, derékig érő fűbe labirintust mászni. Ezek is egyszeri és megismételhetetlen alkalmak voltak, s milyen jó visszagondolni, hogy ott voltam, egészen. S hogy miért beszélek ilyesmiről Neked az újév elején? Mert ami ma van, abból holnap már a múlt egy téglája lesz. S én igyekszem készen állni, hogy az egyszeri és megismételhetetlen alkalmakkal élni tudjak, így talán kevesebb huzatos rés lesz életem téglafalában.