2011. augusztus 28., vasárnap

Farkas Dénes: Egy festmény margójára

2011. 08. 25 Egy festmény margójára Farkas Dénes

Nagy Albert (1902–1970) festőművész képeit mindig csodáltam és szakadatlanul felfedeztem valamit alkotásain, melyeket azelőtt nem is vettem észre. Több festménye az Erdélyi Unitárius Egyház tulajdonában van, melyekből jó néhány a számvevőséget díszíti. Néhány évig szemben ültem e képekkel, és mindennapos látványuk nem tett közömbössé, sőt, egyedüllétben sokszor próbáltam megfejtegetni a festmények mondanivalóját.

Az egyik festményének a címe: Lányanya. Egy – szerintem – kórházi szobában, ahol mindent fehér és halványan világoskék színek dominálnak, egy vaságyon ül egy fiatal nő kék-fehér csíkozott ruhában, válla hegyéről éppen csúszik le a pánt, körmei hangsúlyozottan pirosra manikűrözve, s réveteg szemekkel messzire tekint. Öléből egy mezítelen csecsemő csúszik le, aki kicsi kezével félelmetesen kapaszkodik a „lányanya” csíkos ruhájába, kinek gondolatai – a messzenézés okán – tudvalevőleg egészen másutt járnak.

Az éjjeliszekrényen tejjel félig töltött cumisüveg s mellette egy citrom. E kettő úgy illik egymáshoz mint – székelyesen – „a kujak a szemre”. Nem is csoda, mert a babának a szájából „bugyborékól a hányika”. A lecsúszásra ítéltetett csecsemő két hatalmas, éretlen szilvakék szeme uralja a látványt. Ilyen kétségbeesett gyermeki szemet soha nem láttam, sem festményen, sem a valóságban.

Mi lesz veled, emberke? – kínálkozik a költői kérdés is. Nem vagyok műkritikus, az is lehet, hogy gondolataim nem azonosak a művészével, de ha a csecsemő megfestésekor Ő is a jövendőnkre gondolt, akkor nem sok hiányzik abból, hogy jön a „hányika” és a szemünk is „kimered”…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése