2011. 08. 12. Hawaii, Rio, Ramszesz Pál János
Szokatlan látványban volt részem a minap, miközben hazafelé tartva az egyik lámpánál megálló buszból kifelé bambultam. Megszokásból az út mentére ültetett rózsákat fürkésztem, amikor váratlanul két műanyag pálmafában akadt meg tekintetem. Láttam már belőlük néhányat szórakoztató helyek elé kipottyantva, de látványuk a rózsák közt úgy hatottak számomra, mint tehén a versenylovak közt. A „csodálatos esztétikai élmény” felkavarta emlékeimet, és abba a székely kisvárosba repített, ahol egy helyiség Rio-Ramszesz néven próbált kitűnni a nevek tengernagy tömegéből.
A szegény koldus képe körvonalazódott ki előttem, miközben a busszon élményeimet emésztgettem. A koldusé, kinek ruhája ízléstelen, sokféle darabból áll össze. Az ő ruházata azonban gyakorlati szempontokat szolgál, követ, tarkaságára, otrombaságára pedig mentség szegénysége.
A botanikai-, onomasztikai-, kulturális-, földrajzi zűrzavar a koldus szegénységét idézi: a szellemi szegénységét, a szépérzék szegénységét, az öntudat szegénységét, a bölcsesség szegénységét, az emlékezet szegénységét ... Pedig csak annyi kellene, ha első lépésként meghallanák azt a bölcsességet, amit a Prédikátor és az egyszerű, de logikusan gondolkodó népi észjárás úgy summáz, hogy mindennek megvan a helye és ideje, mint a szalmakalapnak.
A koldus szegénységére van mentség, a fenti fogyatékosságokra azonban nem, mert általuk teremtett világunk inkább az özönvíz állapotát fogja idézni, mintsem az Éden kertjét... Kinek van pedig kedve iszapban, mocsárban caplatni, dagonyázni? Csak a disznóknak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése