2011.12.03. Téli falevél Bíró Attila
(az itthon maradt otthontalanoknak)
fehér bársonyba öltözött a reggel
didereg árván a konok falevél
el kell engednem – rezzenő nesszel
ősanyám karját, törzsét, gyökerét.
maradtunk páran a zúzmarás ködben
időket kiálló hősies balgák
el kell felednem – rozsdázó bőrben
otthonom ízét, zamatát, illatát.
lakatlan korona korhadt ágainak
nem érzem többé bizsergő nedvét
el kell fogadnom – bár szemeim áznak
napjaim végét, múlásnak idejét.
(az eltávozott otthonélők válasza)
Kiálts egy utolsót, egy igazit, nagyot,
Kapaszkodj szélbe, viharba, bűnbe
Föltámadt koroknak huzatos határit
Lépd át, szakadj le végre!
Van itt lent bőven gyönyör és rothadás
Taposott őseid hátán a sár.
Megfagyott gerincek márványtiszta fénye
Ragyogja vissza a tiszta kék eget.
Szakadj le kérlek, jer közénk bátran,
Nincs itt már kín, teher és fájdalom.
S ha mégis ott maradnál, a rügyező ágon,
Röhögne rajtad millió zöld levél…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése