2011. december 1., csütörtök

Pál János: Siránkozás helyett

2011. 12. 01. Siránkozás helyett Pál János

A múlt tapasztalatai, tanulságai nélkül építkezni ostobaság.

Népünk útját mégis így kövezik, „építik”. Még a süket is hallja, a vak is látja: a sok szitkozódást, a sok köpködést!

Nemzeti kisebbségi életünk a túlélés, megmaradás küzdelme is. Az elmúlt évtizedek számunkra a lét és nemlét kötéltáncát, a szakadék szélén való menetelést jelentették.

Jelenünk igen súlyos. Vajon tudunk-e eltávolodni a szakadéktól? Vajon tud-e a kötélnyi ingatag ösvény biztonságos úttá terebélyesedni? Hiszem, hogy igen! Ha a múlt tanulságaiból a megfelelő következtetéseket levonjuk, ha meghallgatjuk a „régiek” tapasztalatainak bölcsességét.

A török hódoltság, az osztrák uralom történelmünkbe rengeteg megpróbáltatást és pusztulást hozott. Tinódi Lantos Sebestyén a romlás okait imígyen ecseteli: „Aszt tudgyátok régtól fogva, magyarok/ Tinköztetök csak dúlátok, fosztátok,/ Egymásra kegyötlön agyarkodátok,/ Ki miá vesztétök nagyob részre országtok.” Több, mint két évszázaddal később Pálóczi Horváth Ádám Magyar felelet című költeményében pedig az osztrák „kakas” uralmának hátteréről rántja le a leplet, de egyben irányt is mutat: „Légy te, nem bánom, anyjok azoknak/ A minden szóra meghódolóknak,/ S mint amely lyánynak nincsen orcája,/ Minden új úrnak fekügy alája. Nem olyan vándor az én hűségem,/ Nem kapja tőlem azt ellenségem;/ Száz szabadsággal kenje bár számat,/ Fogytomig őrzöm aranybullámat.”

A megmaradás záloga a kezünkben. „Csupán” bírni és gyakorolni kellene az önvizsgálat, szeretet, bátorság és hűség erkölcsét – erre tanít a múlt Tinódin és Pálóczin keresztül!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése